Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Tényleg èn vagyok a rossz...

Tényleg èn vagyok a rossz szülő amiért kivettem a 17 éves fiamat az iskolából?

Figyelt kérdés

A fiam gimnáziumban tanult. Ahogy eljött a középiskolás időszak már nem igen akart úgy tanulni, mint általánosban. Az elsőt még nagy nehezen megcsinálta, reménykedtünk benne, hogy másodikat már komolyabban veszi, mert az első után a nyári szünetben készülnie kellett két tárgyból is a pótvizsgára, de nem így lett. Hol szerelmes volt azért nem tanult úgy, mindig jóval a suli végeztével ért haza. Hiába vontam meg tőle minden pénzt, akkor meg elment a mekibe dolgozni, aztán màr végképp nem figyelt a tanulásra, így 4 tantárgyból bukott pótvizsgára se mehetett. Mondtam neki, hogy ettől fogva mindent magának fog intézni, ruhát is meg mindent a saját keresetéből fog venni. A nyáron elszegődött egy villanyszerelőhöz segédnek és azt hallottam vissza, hogy ügyesen is dolgozik. Augusztusban megkérdeztük tőle, hogy mi lesz az iskolával, kijelentette, hogy nem akar vissza menni, ő ott akar maradni. Arra jutottam, hogy ám legyen, valóban nincs sok értelme annak, hogy ráerőszakolom és cseszik tanulni, így legalább hasznos dolgot csinál. Mondtam neki, hogy ha a jövőben leszeretne mégis érettségizni nyugodtan szóljon segítek neki esti iskolát keresni, soha nem fogom a fejéhez vágni, hogy ,,ugye megmondtam”. Én is voltam kamasz én is hoztam olyan döntéseket, amit később már másként láttam. Ha nem is akar majd leérettségizni, rá szeretném venni, hogy a villanyszerelő szakmát szerezze meg.

Viszont a családból a húgoméktól, a sógorométól kapjuk az ívet, hogy rossz gimnáziumba irattuk azért züllött így le. Az ő gyerekük nívós gimibe jár ez nàluk meg sem történhet. Hogy én tönkre teszem a gyerek jövőjét.

De most komolyan.. Mit kellett volna tennem? Verjem meg? Kötözzem oda az íróasztalhoz?

Szóba jött az is pálya választáskor, hogy szakképzőbe megy a gyerek, de akkor is azt kaptuk a hugoméktól, hogy oda csak a suttyók gyerekei mennek, már bánom, hogy hallgattunk rá mert, ha azt tanulta volna a gyerek, amit szeret, akkor lehet másképp állt volna a tanuláshoz.



2022. szept. 5. 05:12
1 2 3 4
 31/32 anonim ***** válasza:
27%

Elzűlés. Egy ismerősöm is teknikus, nem igazán volt szorgalmas a gimihez, így szülei át vitték szakközépbe, ami aztán szakgimnázium lett végül technikum.

Nem züllött le...mondjuk nem volt hová, az ottani szint tök normális. Van pár suttyó, de azokat kiszórják az évek alatt.

Most épp tanárnak tanul.

2023. szept. 21. 07:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/32 anonim ***** válasza:
47%

Előbbi vagyok.

Nem vagy rossz szülő, csak azért mert a gyereked szarik a tanulásra. Az érettségi még WC-papírnak sem jó, ha csak nem szeretne tovább tanulni, vagy teknikus pizonyítványt szerezni. Ha meg így bugdácsolt volna tovább raboljátok egymás idejét és energiáját, hiszen legfeljebb csak két éves teknikus/szakmunkás képzésre mehetett volna, de annyi idő alatt nem lehet rendesen megtanulni a szakmát.

2023. szept. 21. 07:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!