Valami baj van a fiammal, szerintetek hogyan beszéljek vele, nagyon féltem?!

Mindig is rendkívül furcsa fiú volt, harmadik osztályban már hobbiból középiskolás matematikát gyakorolta, a kémia pedig a nyolcadikos szintet érte el akkor nála. Félelmetesen intelligens volt már akkor is, és egyre csak fejlődött. Egészen odáig ment a dolog, hogy nekünk is nagyon el kellett kezdenünk tanulni, hogy megértsük azt, amit mond. Egyre inkább elszakadt az embertől, ötödikre szó szerint a matematika rabja lett, semmi más nem kötötte le. Aztán ez kicsit javult hatodikra, el-eljárt társaságba, szerencsére volt két hozzá hasonló osztálytársa, de az ők kvázi megszállottságát hamar felváltották a lányok iránti vonzalom. A Fiamét azonban nem. Ő csak tovább ment, egészen nyolcadikig, amikor is három hónapra mintha nem is önmaga lett volna. Egész nap mosolygott, nevetett, rengeteget eljárt, mert talált valakit, de róla nem beszélt soha, csak 'Ő'-nek vagy 'a párom'-nak emlegette. Azóta eltelt két év, most 16 éves. Most még az eddigieknél is furcsább. Eddig sem volt egyszerű vele beszélni, nehogy kizökkentsük, mert olyankor elképesztően melankolikus lett, ezért is aggódok érte, nem merem felhozni a témát. Ma, amikor a konyhában volt, megkért, hogy 'Anyu, kérlek kapcsold be a gépemet!', és amikor megláttam a háttérképét, azt hittem dobok egy hátast.

[link]

Ez volt az. Megkerestem a saját gépünkön interneten, mert emlékeztem, hogy egyszer mutattam a férjemnek, hogy milyen szép egy srác. Nem érdekel, hogy meleg, annál több eszem van, hogy ezért bántsam Őt, kérdőre vonjam, esetleg ne adj' Isten, bántsam őt érte, de irtózatosan féltem őt, mert szinte mindenki bántotta azért, amilyen, és nem tudom, hogy így élhet-e valaha boldogan. Hogy találhat-e hozzá hasonlót.

Kérlek szépen segítsetek! Bocsánat, hogy hosszúra sikeredett!