Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » A most 14 éves lányom kitalált...

A most 14 éves lányom kitalálta, hogy miután elballagott az általános iskolából szeretne sminkelni és befesteni a haját KÉK-re. Ti ezt megengednétek a lányotoknak?

Figyelt kérdés
2017. dec. 30. 22:13
1 2 3 4
 21/36 anonim ***** válasza:
74%

Én azt tapasztaltam, hogy gimiben már nem foglalkoznak ilyenekkel se a tanárok, se a diákok. Ahová én jártam, ott szinte minden lány sminkelt (én is) és rengetegen voltak, akik festették a hajukat (akár színesre is és nem csak a lányok, hanem a fiúk között is voltak ilyenek, ahogyan volt afrofonás, raszta is). Senki nem szólt nekik, a házirend nem tiltotta és a tanárok sem nézték ki, nem bántották stb., csupán a hajuk miatt. Középiskolában már a diákok sem szoktak ilyenekkel foglalkozni szerintem, sőt, akiben van valami kis különleges, ami a hétköznapitól eltérő pl. kék haj, az lehet, hogy jobb helyzetben is van olyan szempontból, hogy feltűnőbb, megnézik és ebből adódóan többen is keresik a társaságát. Nekem is volt kék hajú osztálytársam és őt is nagyon szerettük, de van olyan ismerősöm, akinek a rózsaszíntől kezdve, a zöldön át, a kékig minden színű haja volt.

Úgyhogy szerintem ezzel nincsen semmi gáz, ha ilyet szeretne, akkor engedd meg neki. Eselteg, ha világos haja van és színezővel is meg lehet oldani, akkor lehetséges, hogy előtte érdemes kipróbálni, hogy hogyan is állna neki, tetszik-e. Ugyanakkor, ha sötét a haja, amin semmi nem látszik meg, akkor úgyis el kell menni fodrászhoz, ki kell szőkíteni, úgyhogy szerintem ott már semmit nem számít, hogy most festik vagy nem festik. Ha ez a szíve vágya, akkor engedd meg neki.

2017. dec. 31. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/36 anonim ***** válasza:
73%

A smink szerintem teljesen normális,semmi baj nincs vele.

Most van abban a korban hogy keresi a stílusát.

Ja és a gimiben már egyáltalán nem olyan dedósok az emberek mint általánosban,szóval ha kék lesz a haja akkor sem fogják csúfolni..

Nekem is be lett festve a hajam még 9. első félévében,és nem bántam meg.

Az enyém ilyesmi:

[link]

Én imádom,feketéből átmegy ilyen szürkésbe.

Bár lehet hogy először inkább csak színezővel fessebe és ha jól áll neki akkor mehet rendes hajfestékkel :)

Én is így csináltam.

2018. jan. 1. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/36 Metionin ***** válasza:
74%

Elsőre egy hasznos infó: "rendes" kék hajfesték nincs. Csak színező van ami gyorsan kopik és leszőkített hajon látszik csak. Mielőtt bármibe belevágna a kislány, erről azért felvilágosítanám. Meg a szülőt is, mivel gondolom nem a kislány fogja fizetni a 2-3 hetente történő hajszínező procedúrát.

Egyébként nekem is van kék a hajamban, szeretem az extrém hajfestést de a saját hajam is 16 évesen lett először festve, szerintem addig ki lehet bírni. Nem is ajánlott a festés ez alatt, nekem legalábbis a fodráász nem festette be 14 évesen. Addigra az is kiderülne, hogy mennyire tolerálja az iskola a hajfestést mert nálunk pl. az extra színek (piros, kék, zöld, stb.) tilosak voltak pedig nem vagyok öreg. Ha a suli nem vágja ki érte és anyagilag nem lenne megterhelő, akkor 16-tól engedném. Addig nyárra kaphatna pár kék csíkot, vagy kék hajvégeket, én magam csinálnám meg neki.

A sminknél meg jó lenne tudni hogy mennyit és mit akar. 14 évesen sokan használnak korrektort és szempillaspirált vagy halványabb szájfényt. Ezeket megkapná, ennél több és erősebb hülyén néz ki egy 14 évesen.

2018. jan. 2. 22:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/36 anonim ***** válasza:
"Bár lehet hogy először inkább csak színezővel fessebe és ha jól áll neki akkor mehet rendes hajfestékkel :)" => Én is ezt javaslom.
2018. jan. 24. 21:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/36 anonim ***** válasza:
Mondjuk nálunk nem engedték gimiben egyiket se, benne volt a házirendben. Hajfestéket bulira hagynám, hogy kipróbálja, de állandóra elsőre nem, hiszen más egy ötlet, de ő sem tudhatja, hogy jól érzi-e majd magát így, szeret-e nonstop feltűnő lenni, akkor is, ha nincs épp jókedve vagy este egyedül közlekedik.
2018. jan. 25. 07:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/36 anonim ***** válasza:

Megengedni meglehet, de szerintem azért mondd el neki, hogy amiket lehet látni a neten nagyon szép színes hajakat csak egy - két hétig tartják meg a szép élénk színüket, hajmosástól függően. Na most ha sötét haja van, akkor azt először le kell szívni, és festeni. Egy hónap után már erősen látszik a lenövés. Az a baj ezekkel az élénk színekkel, hogy egy csomó macera van vele, és ha fodrász csinálja még piszkosul drága is, arról beszélve, hogy hosszútávon a szőkítő használata nem épp praktikus a hajnak. Ha viszont csak színezőt tenne rá, akkor nem biztos, hogy a szín olyan élénk lenne.

Na mind egy. A lényeg, hogy szerintem nézz te is utána, pontosan hogyan is készülnek ezek a hajszínek.

2018. jan. 25. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/36 anonim ***** válasza:
57%

Barátnőmnek 13 éves kora óta színes a haja😂

15/l

2018. febr. 13. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/36 anonim ***** válasza:
Hajszínező max, vagy semmi. Smink szolídan, akár egész nyáron mehet, sőt, középsuliba is, de szigorúan szolídan. Ha még nem tud sminkelni, akkor előbb kitanítanám.
2018. febr. 17. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/36 anonim ***** válasza:
December őt mire jutottatok?
2018. márc. 14. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/36 anonim ***** válasza:
Ha ilyen elhatározásai vannak akkor add fel a leckét neki. Vagy a hajfestés vagy a smink. De nyugi ha a hajfestést választja a kéket hamar megunja mert hamar kopik és szivja a nap. Nekem is volt kb.1 hónap után meg is bántam.
2018. márc. 14. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!