Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Mit tegyek hogy belássa...

Mit tegyek hogy belássa végre, rosszul nevelte a lányát? Lehet még javítani a helyzeten?

Figyelt kérdés

Nővéremmel és a lányával nagyon jó a kapcsolatom, de mivel egyedül neveli a lányt, ezért eléggé elrontotta. Kicsi korától kezdve látom ezt, többször szóltam, próbáltam segíteni, de nem hatott.

Mondom mik a problémák.

A kislánynak már kiskorában is minden meg lett engedve, apja nem él, ezért a nővérem nevelte anyukámmal karöltve, aki hát imádta az unokáját és amit a testvérem mondjuk nem engedett meg neki, azt anyukám azonnal. Így ahhoz szokott hozzá hogy az van amit ő akar, bármit megtehet. Sajnos 2005-ben édesanyám meghalt, de ez mit sem változott. Sokszor voltam náluk, próbáltam terelgetni a kislányt, nyaralt nálam heteket, próbáltam tanítgatni, megdorgáltam ha kellett, sarkalltam, hogy tanuljon,amikor eljött a középiskola ideje segítettem jó iskolába felvételizni neki, az esze megvolt hozzá, de a dac ott már erősen mutatkozott.

Sajnos kisebb korában is rengeteget hazudott, én észre vettem, az anyja nem. Nem egyszer kaptam rajta hogy hazudik. Olyanokban hogy váltig állította, hogy megmosta a fogát, miközben nem. Az iskola után nem haza ment, hanem ide-oda fiúkkal, amit természetesen nem vallott be, hazudott erről is. Hiába mondtam a testvéremnek hogy itt gondok vannak, kellene egy pszichológus, nem volt hajlandó hallgatni rám. Aztán bekerült a középiskolába(Nem oda ahova járatni akartam, mert dacolt, és direkt elszúrta a felvételit) és elszabadult a pokol.

Nem tanult, hazudozott a jegyeiről, megbukott, pótvizsgákra járt, miközben váltig állította, hogy ő boldog. Ott már szóltam a nővéremnek hogy ez így nem lesz jó ha nem áll végre a sarkára, mert nem lesz egyetem, ahova felveszik,és teljesen elszúrja a jövőjét. Én próbáltam minden támogatást megadni. Fizettem volna a különóráit, vettem neki felvételi tájékoztató könyvet, körbejártunk nem egy egyetemet felvételi előtt, de semmi. Érettségi előtt is megbukott, így leszállt minden lehetősége. Most ott tartunk, hogy egy éjszakai szórakozóhelyen dolgozik pultosként, és állítja, hogy boldog,az anyja meg továbbra sem szól bele, pedig ha eddig megtette volna, nem itt tartanánk most.

A hazudozás dolgot továbbra sem hagyta abba, legalábbis felém Nem. mondta meg, hogy barátja van, valami kigyúrt verőember féle, gondolhatjátok. Az anyja tud róla, kedveli, szerinte ez is rendben van, nekem nem mondta meg. Szerintetek mit kellene még csinálnom, hogy a lány a helyes útra lépjen?


2019. máj. 9. 21:26
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:
100%

Valamiért egy ismerősöm jutott eszembe a kérdésről...

A saját kamasz gyerekei a fejére nőttek, és most azt csinálja, hogy más gyerekek életében játssza a megmentő szerepét, mert úgy gondolja, hogy ő jobb szülőjük lenne... Minden szülőt folyamatosan kritizál, szerinte rosszul nevelik a gyerekeiket.

2019. máj. 12. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim ***** válasza:

be kéne látnod hogy nem csak az a jó amit te kitalálsz sőt! az égvilágon semmi rosszat nem tesz a lány

ennyi idős korára már önálló döntéseket hozhat, és az édesanyja az akinek tanácsot kell neki adnia.

nem csak a tanulás a minden remélem tudod.

az én anyám is azt akarta hogy tanuljak mégis bolti eladó lettem, aztán azt is otthagytam mikor összejöttem a párommal és odaköltöztem

és sose voltam boldogabb mint most

2019. máj. 13. 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:

ja azt hozzá tenném mindenki azzal piszkált (nem enged sajnos az oldal kifejezőbb szót irni) hogy milyen rossz lesz ha dolgozni megyek stb mennyivel jobb tanulni de én egy percig nem bántam meg


és elég sokszor eszembe jutott, és jut a mai napig hogy semmi pénzért nem mennék vissza az iskolába.

2019. máj. 13. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!