Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Mit tennél, ha a gyereked azt...

Mit tennél, ha a gyereked azt mondaná, meg szoktad ütni, holott nem, utoljára 2,5 évesen csaptál a pelenkás fenekére?

Figyelt kérdés

Nagyon ideges vagyok.


Tök jó hangulatban telt a reggel, közös játék, reggeli, pakolászás, fel se kellett emelnem a hangomat, nevetgéltünk, viccesen azt mondtam, hogy hát ezek a játékok még mindig itt vannak? erre közölte, félig mosolyogva, hogy hát igeeen, de ő csak azért rak rendet, hogy ne haragudjak rá. Kicsit meglepett, mert a haragudásom az kb annyi, hogy megemelem a hangom, hogy "pakoljál már el kérlek, hát nem megmondtam a csudába is!?" ritkán van harmincból egyszer, hogy be kell dobnom azt a szöveget, hogyha nem vigyázol a játékaidra, keresünk nekik másik gazdát, aki szereti és vigyáz rájuk, de általában sima vagy emeltebb hangon felvázolom, hogyha a lépcsőn hagyja, keresztül fog rajta esni és minden egyes alkalommal én pakolom a nagyrészét, ő meg kisrészét.


Na mindegy, szóval meglepett, mert olyan hatása volt, mintha bujkáló félelem lenne benne, de azért csak vigyorgott, szóval rákérdeztem félig viccesen, hogy na mert mit csinálok én, ha haragszom, ami annyira rossz?


Mire közölte, hogy meg szoktam ütni, ütögetem. itt már nem mosolygott.


Nekem egy pillanat alatt felment az agyvizem, kérdeztem, hogy miii énn hol? erre közölte hogy mindenhol!


Kijöttem a másik szobába, tiszta ideg vagyok, azóta egyedül játszik és jókedvű.


Pont tegnap láttunk egy filmrészletet, ahol megcsapkodott egy gyereket az anyja, de nyilván csak kicsit(régi film), mondjuk azért a gyerek jajjgatott rendesen, tehát képben van, hogy mi is az, ha valakit megütnek és azt is tudja, hogy ez egy rossz dolog.


Erőszakmentes kommunikáció híve vagyok és nem csapok se a kezére, se a fenekére, nem mondom, hogy csapni fogok ha valami, nem hiszek az atyai pofonban, a nagyon max, mikor tombol lefogom a kezét vagy a gyereket szorosan.


Egyszerre félek és ideges vagyok, hogy ezt valakinek ezt mondja és elveszik, másrészt baszki nem hiszem el, hogy komolyan így éli meg a napjainkat, hogy ezt gondolja mikor erőn felül próbálkozom, pedig nekem is az jönne zsigerből, hogy odacsapok, de a kezem sem emelem már fel, mert sikerül elfojtanom/elvonulnom ilyenkor. Őszintén kicsit dühös is vagyok, mivel én jó sokat kaptam gyerekkoromban, neki meg fogalma sincs, mennyire fájdalmas és megalázó ütést kapni, mégis úgy éli át a dolgokat, vagy nemtudom, mintha megütném. Még csak meg se pöckölöm!


Tuti hogy komolyan ezt gondolja, mert elkomolyodott mikor mondta!


2020. aug. 24. 10:56
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
86%

Minek nézettél vele ilyen filmet?

Most a kis fejében összemosódott a képzelet meg a valóság.

2020. aug. 24. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
96%

Hány éves? Kb 4-5-re tippelek. A legnagyobb manipulátorok ebben a korban. Nem fogják fel, hogy ez neked fáj, ő csak az érzi, hogy ilyen helyzetben próbálod helyrehozni az el sem követett rém tetteidet, és ez neki jó.

A lányom sírós fejeket és összetört szíveket szokott rajzolni, amikor már annyira kihúzza a gyufát, hogy kénytelen vagyok felemelni a hangom. Eleinte még a szívemre vettem, volt, hogy a férjemnek sírtam, milyen rossz anya vagyok. Ő meg nevetett, hogy palira vett a gyerek. Hidd el! Az oviban a felét sem hiszik el annak, amit mondanak. Látszik egy gyereken, ha komolyan bántalmazva van.

2020. aug. 24. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:
74%
A film a bibi,nagyon sokáig megmarad bennük amit látnak.
2020. aug. 24. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim ***** válasza:
25%

Simán lehet, hogy megmaradt benne az esett, traumaként élte meg 2,5 éves korában azt a fenekére verést. Hihetetlen kis részletekre is képesek visszaemlékezni a gyerekek, ha élményként, traumaként rögzült a pici kis fejükben.

Védőnőm mesélte, hogy életében egyszer ütött rá a gyereke kezére, ezt is valamikor 1-2 éves korában, de még óvodáskorában is emlékezett rá, simán elmesélte az óvónőnek, hogy az anyukája megszokta ütni, ha rosszul viselkedik. Pedig ott is egyetlenegy alkalomról volt szó.

2020. aug. 24. 11:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 A kérdező kommentje:

Egy részlet volt, írtam, kb 3 perc, kapcsolgattuk. Mellesleg néz egy csomó kék törpös beszélő dolgot, vagy megnézte a reszkessetek betörőket, vagy mondjuk az utazás a föld középpontja felé, meg ilyen egy csomó ismeretterjesztő filmet, mégsem gondolja, hogyha felszállunk a buszra repülni fog, vagy hogy be fognak törni hozzánk, esetleg én vagyok betörő!


6 éves, nem hiszem, hogy összemossa a kettőt, meg ha mégis, miért pont azt? Miért nem a caspert, a könyveket, a meséket vagy a tegnapi kolbász nő az orrodra mesét?


Azt csak azért írtam, hogy képben van, hogy neki jó dolga van, beszéltünk is róla meg sokszor felmerült, hogy mondjuk a magyar népmesékben kifejezetten gyakran vernek meg embereket, gyerekeket is, hogy régen ez elterjedt volt, de már nincs így.

2020. aug. 24. 11:11
 6/20 anonim ***** válasza:
41%

Konfabulacio, 6 évesen még esélyes.


Nem kell vele foglalkozni.

2020. aug. 24. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 A kérdező kommentje:
Egyébként ez a rajzolós nálunk is volt, sírós fej és összetört szívek rajzolása 4-5 éves korban, én is ki voltam tőle készülve, szerintem nem engem szivatott, hanem így tudta kiadni magából az érzéseit a legkönnyebben, kisebb korban nagyon vizuális típusok a gyerekek, gyakran rajzolják az érzéseiket.
2020. aug. 24. 11:17
 8/20 anonim ***** válasza:
62%
És akkor mi van ha ezt mondta? Az enyém meg tegnap azt mondta miután megszoptatta a játék babát (ezt is könyvben látta, mert nem szoptattam), hogy kiskorában ő nagyon jó apuka volt. Sok értelme van, nem? A kisgyerekek ilyenek, látnak valamit, aztán beszélnek róla. Nekem fura, hogy ezen ennyire felhúzod magad, mert egy ovis gyerek negyedoránként bombáz ezekkel az innen-onnan szedett infókkal, akkor se vennék el tőled, ha tényleg vernéd, senkit nem érdekel mit beszél, vagyis senki nem veszi komolyan.
2020. aug. 24. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
70%
Egyébként ez a fajta túllihegés amit csinálsz az biztos, hogy árt neki, senki nem szeretné ha ilyen görcsös lenne az anyja, lazuljál kicsit.
2020. aug. 24. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 A kérdező kommentje:

Ja és a nap utolsó ingere az 4 db mesekönyves mese volt, meg egy az utolsó orros kolbászos, azt 5x meséltem el és akkorákat nevetett rajta, az valószínűbb, hogy beégett nála, mint egy 3 perces kis jelenet, nem?


Nem tudom mennyire élte meg traumának, mert sírni nem sírt, csak miután elsírtam magam, aztán sírt ő is. Biztos nem fájt neki, azt se tudom felfogta e, mert utána megint ki akarta borítani direkt a tejet az ágyra, de annyira lazán csaptam rá, olyan természetesen és annyira megdöbbentő volt, hogy nem kezd el sírni meg minden, ráadásul nem is éreztem akkora bűntudatot, mint gondoltam, hogy fogok, ha egyszer valaha megütöm, hogy én bőgtem el magam és aztán kezdett sírni ő is..


Aztán kitudja, lehet hogy beégett neki és trauma lett, mindjárt el is játsszatom vele, hogyan szoktam megütni, persze nem ilyen direktben.

2020. aug. 24. 11:23
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!