Mit tennél, ha a gyereked azt mondaná, meg szoktad ütni, holott nem, utoljára 2,5 évesen csaptál a pelenkás fenekére?
Nagyon ideges vagyok.
Tök jó hangulatban telt a reggel, közös játék, reggeli, pakolászás, fel se kellett emelnem a hangomat, nevetgéltünk, viccesen azt mondtam, hogy hát ezek a játékok még mindig itt vannak? erre közölte, félig mosolyogva, hogy hát igeeen, de ő csak azért rak rendet, hogy ne haragudjak rá. Kicsit meglepett, mert a haragudásom az kb annyi, hogy megemelem a hangom, hogy "pakoljál már el kérlek, hát nem megmondtam a csudába is!?" ritkán van harmincból egyszer, hogy be kell dobnom azt a szöveget, hogyha nem vigyázol a játékaidra, keresünk nekik másik gazdát, aki szereti és vigyáz rájuk, de általában sima vagy emeltebb hangon felvázolom, hogyha a lépcsőn hagyja, keresztül fog rajta esni és minden egyes alkalommal én pakolom a nagyrészét, ő meg kisrészét.
Na mindegy, szóval meglepett, mert olyan hatása volt, mintha bujkáló félelem lenne benne, de azért csak vigyorgott, szóval rákérdeztem félig viccesen, hogy na mert mit csinálok én, ha haragszom, ami annyira rossz?
Mire közölte, hogy meg szoktam ütni, ütögetem. itt már nem mosolygott.
Nekem egy pillanat alatt felment az agyvizem, kérdeztem, hogy miii énn hol? erre közölte hogy mindenhol!
Kijöttem a másik szobába, tiszta ideg vagyok, azóta egyedül játszik és jókedvű.
Pont tegnap láttunk egy filmrészletet, ahol megcsapkodott egy gyereket az anyja, de nyilván csak kicsit(régi film), mondjuk azért a gyerek jajjgatott rendesen, tehát képben van, hogy mi is az, ha valakit megütnek és azt is tudja, hogy ez egy rossz dolog.
Erőszakmentes kommunikáció híve vagyok és nem csapok se a kezére, se a fenekére, nem mondom, hogy csapni fogok ha valami, nem hiszek az atyai pofonban, a nagyon max, mikor tombol lefogom a kezét vagy a gyereket szorosan.
Egyszerre félek és ideges vagyok, hogy ezt valakinek ezt mondja és elveszik, másrészt baszki nem hiszem el, hogy komolyan így éli meg a napjainkat, hogy ezt gondolja mikor erőn felül próbálkozom, pedig nekem is az jönne zsigerből, hogy odacsapok, de a kezem sem emelem már fel, mert sikerül elfojtanom/elvonulnom ilyenkor. Őszintén kicsit dühös is vagyok, mivel én jó sokat kaptam gyerekkoromban, neki meg fogalma sincs, mennyire fájdalmas és megalázó ütést kapni, mégis úgy éli át a dolgokat, vagy nemtudom, mintha megütném. Még csak meg se pöckölöm!
Tuti hogy komolyan ezt gondolja, mert elkomolyodott mikor mondta!
válasza:Persze hozd még fel neki párszor, Beszéljetek róla jó sokat, véletlenül se hagyd, hogy elfelejtse, ezzel sokra mész...
A TE SAJÁT gyermekkori problémáid miatt nem tudsz ezen túllendülni. Keress fel valakit, akivel beszélhetsz a SAJÁT problémáidról, mert így a bolhából csinálsz elefántot meg még a gyerekbe is belemagyarázod akaratodon kívül, hogy ő bizony verve van.
válasza: válasza:Szegény gyerekbe valóban te magyarázod be.
Eljátszatod vele, szinte rémmesék estére, ordibálsz vele, fenyegetőzöl.
Túlliheged az egészet.
Keress fel egx pszichológust, mert itt neked vannak konoly problámáid.
Most játszatnám vele, hogy tudjam hol gondolta, hogy megütöm! Nem rémmese, hanem csatornát váltottunk a tvn és nem is este volt, este egy rakás jó élmény érte, olyan 6 körül látta, de látott 50 másik dolgot. Ha meg a sima gyerekmesében az van, hogy jól elverte a feleségét, vagy félt hazamenni, mert az apja szíjat hasít a hátából mert elvesztette a bàrányt, az nem az én hibám!
Mit reagálok túl azon, hogy a gyerekem azt mondja meg szoktam ütni, mikor nem szoktam??
Nem fenyegetem írtam is, hogy ugyanazt mondom, amit csendesebben, csak emelt hangon!
Igen, pont a saját “traumám“( ami nálunk csak pàr pofon kéz és fenékrecsapás volt)miatt tudom milyen borzalmas, ha az embert megverik és figyelek jobban, hogy jó legyen a kapcsolatunk. Látszott a gyereken, hogy elkomorodott, mikor mondta, tehát úgy érezte, mintha tényleg megtörtént volna..
Nem akarom azzal a tudattal hagyni, hogy őt bàntják, tartok tőle, hogy nem beszéljük meg úgy épül be, mintha valóban megtörtént volna, nem akarom, hogy bántalmazott gyereknek érezze magát, mert az pocsék. Akár valódi bántalmazás, akàr képzelt, képes ugyanúgy rombolni a kapcsolatunkat és ugyanúgy bántani őt.
Ha valóban bántottam volna, akkor megmondanám hogy sajnálom és azon leszek, hogy ne forduljon elő többet, mert nem volt helyes. Így elmondta a “sérelmét” én meg nem reagáltam rá, szóval ennyiben nem akarom hagyni.
Lehet a kiabálás miatt van, de tényleg csak hangos vagyok, nem szidom, nem alázom, nem csesztetem, nem káromkodok, hanem csak hangosan mondom hogy jöjjön már ide, rakja már le, öltözzön már.
Ha ezt is teljesen el kellene nyomnom(mint a reflexből jövő odacsapást vagy a szidásokat amiket visszafojtok)már nem bírnám a mindennapokat ép ésszel.
válasza:Nem az vagyok, de igen, nyilván próbálom elnyomni azt, ami belőlem jön, mert az ami természetesen jönne, az amit én kaptam, és rohadtul nem akarom továbbadni, hogy belőle is mérgező, bántalmazó ember legyen. Igen, kicsit gépies vagyok, mert próbálom alkalmazni a tanultakat, micsoda szemét szülő az, aki megpróbál fejlődni és figyelni a gyereke érzéseire, meg a kialakult kapcsolatukra. Valóban nem vagyok a legyintsünk, a gyerek sok hülyeséget összehord, ne foglalkozzunk vele mit mond, csak gyerek típus, de ezen nem is áll szándékomban változtatni, de ennek semmi köze ahhoz, hogy azt hiszi megütöm. Egyébként most nem hozta fel, mikor finoman megkérdeztem játék közben, mintha mi sem történt volna, szóval vagy elnyom valamit, vagy elfelejtette hogy ilyet mondott és tényleg csak úgy mondta..
Ha megint felhozza elviszem pszichológushoz.
válasza:Megismerhető a stílusból, hogy a többi kérdést is te tetted fel. Mindenki ugyanazt írja neked, de egy kicsit se vagy hajlandó változtatni. Nem tudom, higy te hol tanultál bármit gyereknevelés témakörben, de nagyon rosszul csinálod és ennek később meg lesz a következménye.
Egy gyerek nem kicsi felnőtt, más szabályok vonatkoznak rá, mint a felnőttekre és ha mondanak valamit nem ugyanazt jelenti, mint amit te felnőtt fejjel el tudsz képzelni, ebből is láthatod, nem szoktad verni mégis azt mondja, mert látta a tv-ben. Borzasztóan frusztráló lehet szerencsétlen 6 évesnek, hogy olyanokat vársz tőle, amit még felnőtt emberektől se feltétlen szoktak, hagyd már gyereknek lenni és ne legyél ilyen sértődékeny.
válasza:Nem értem,miért vagyok lepontozva. Egyértelmű,hogy ugyanaz a kérdező,még ha nem is vállalja. Azért nem mindegy,mert 1000oka lehet,hogy miért mond egy gyerek ilyet, de ha teljesebb képet kapsz a szülő-gyerek kapcsolatáról, akkor sokkal pontosabban be lehet lőni, hogy ő miért mondta.(Leírtam már.)Én pl.nem mondtam,hogy anyám üt, de tisztán emlékszem,hogy mindig arra gondoltam,inkább ütne meg, essünk túl rajta, csak hagyja már abba ezt a fejhangon visízozást,mert megsüketülök! A gyereked is hasonlót érezhet,csak az analizálásod kapcsán.
Senki nem írta,hogy szemét szülő vagy,csak nem érthető,hogy miért teszel fel sorozatosan kérdést,ha úgyse hallgatsz senkire. Csak fújod a magadét. Most is a gyereked akarod pszichológushoz vinni,de fel nem ismernéd,hogy inkább neked lenne szükséged rá.
Süt az írásaidból,hogy tele vagy megfelelési kényszerrel, és épp most adod tovább a gyerekednek.Látszik,hogy jót akarsz,megpróbálsz mindent "jól" csinálni,de pont ezzel ártasz a legtöbbet. Írtam már neked máskor is,dobd el a gyereknevelési könyveket, mert nem tudod őket használni. Hallgass az ösztöneidre,próbáld lazábban venni a nevelést és keress MAGADNAK egy szakembert!
Lehet újra nyomkodni a pirosat,hajrá!😉
#15
Továbbra sem én vagyok az almás kérdező. Tudod melyik vagyok? Amelyiknek legutóbb a gyereke azt mondta, hogy nincsenek játékai és nem foglalkozom vele és ezért is írtam ki kérdést, mert ez is sokkolt, mivel ez sem igaz, de ott betudtam a rossz belemagyarázós pszichológusnak a dolgot.
Valami ellenérzése lehet vagy nem tudom.
Megfelelési kényszer? Naná, az anyja vagyok, egy jó anya pedig néha fél, ha rossz helyzet van, hogy elrontotta/elronthatja, most az van.
Mellesleg neki nem analizálgatom őt, ezekről nem is tud, de nyilván az érzelmekről kisgyerekkora óta beszélünk, hogy mit érez, miért érzi, én mit érzek, milyen tettemből, arcjátékomból látszik, elég ügyes is ezek felismerésében.
Amúgy le is van írva, hogy az általános hangulat jó, játszunk, nevetgélünk, csinálunk dolgokat, bevonom, mesélek, kreatívkodunk, minden, aztán jön egy ilyen, és csak kapkodom a fejem, hogy lehet igazából nem is élvezi a napjainkat és nincs is jó kapcsolatunk, ha nem meri elmondani, ha valami bántja(pl most a félelem hogy haragszom és majd megütöm, ahogy szoktam).
Azt se tudom mi van, teljesen összezavar, jó, hogy kivagyok.
Képzeld már el egy pillanatra, hogy a te gyereked mondja játék közben neked, hogy amúgy tudom hogy nem szeretsz, mert már sokszor mondtad nekem, hogy bárcsak ne lennék.
Minimális empátiával át tudnád érezni milyen rohadt nagy sokk ez, mikor valami “kitalált“ negatívat dob be egy szeretteted random a semmiből.. aztán mondhatod a párodnak, nagyinak, bárkinek, aki hallotta, hogy te sosem mondtál ilyet, nem hazudtolhatod meg a gyereked, plusz ki hinne egy felnőttnek egy kisgyerekkel szemben? Ha meg komolyan ezt gondolja a gyereked, akkor nagyon árt neki is, ha azt mondod, hogy az emléke téves egy ilyen súlyos dologról, meg sem történt, mert akkor kételkedni kezdhet magában és az ítélőképességében. De mégsem hagyhatod, hogy azt higgye nem szereted..
Kb. februárban tettem fel a játékos-foglalkozós kérdést, vissza tudod keresni, ha akarod.
válasza:Igen, rémlik az a kérdés,lehet,hogy válaszoltam is rá. Elnézést,ha valóban nem az almás vagy. Látod, így teljesen más a helyzet, hisz a játékos eset a mostanival erősen összefügghet. Itt nem egyszeri esetről van szó. A gyereked többször is rosszabbnak tünteti fel az életét a valóságnál és ezzel akarva-akaratlan rosszabb színben tüntet fel téged. Ezzel érdemes foglalkozni, de így egyben. Nem emlékszem pontosan,hogy akkor hogy kerültetek pszichológushoz, de azt látom az írásodból, hogy te ezt egyedül akarod megoldani,mert annyira félsz,hogy elvehetik tőled.(Nem tudom,volt-e valami előzmény.)Pedig ezt családterápiában, mindekettőtöket bevonva lenne jó kezelni. Szerintem legalábbis pszichológus azt javasolná, de ha te nem fogadod el, nincs értelme. Ha magánúton keresel valakit,aki segít NEKTEK, attól nem fogják elvenni a gyereked.(Ennyiért amúgy se. Azért az nem úgy van,hogy a gyereknek minden szavát tényként veszik és a kapuban téged már rendőrök várnak😂)
Az,hogy egy anya néha fél,hogy elronthatja a nevelést, és a görcsös megfelelési kényszer azért nem ugyanaz! De a megfelelési kényszert ne vedd annyira magadra, az inkább az "almásra" vonatkozott, bár az előző kommented alapján nálad is van, de nem olyan súlyos,mint azokban.
Ennél cifrább dolgokat is mondtak már nekem, és nem, nem borulnék ki. Pont azért,mert tudom, hogy mennyi mindent mondanak a gyerekek. Pl.nagyon kevés anya van, aki soha nem hallja a gyerekétől,hogy utállllak! Szerinted tényleg minden gyerek utálja az anyukáját? Komolyan gondolják?Ha pedig a párom/nagyim akárkim, aki fontos nekem elhinné rólam,akkor erősen elgondolkodnék azon,hogy mit rontottam el. A szeretteim általában ismernek annyira,hogy tudják mit hihetnek el rólam abból, amit a hatéves állít. Más, idegen emberek véleménye meg egyáltalán nem érdekel! Én nem akarok mindenkinek megfelelni.
Egyebként sajnos rosszul tudod. Egy gyerekkel szemben a felnőttek MINDIG a felnőttnek hisznek!Ezért történhet annyi gyermekbántalmazás😟
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!