Ha kötődően neveltem/nevelem, akkor miért olyan mint aki nem kötődik?

Szerintem simán extrovertált, kíváncsi. Nem kell túl sokat belelátni. Talán annyi, hogy pont a kötődő nevelés miatt van benne egy alapvető bizalom az emberek felé, de a döntő az alaptermészete lehet. Arra tanítsátok azért, hogy idegennel ne menjen el.

Nálunk egy ortopédiai kezelés miatt a kórházi protokoll az volt, hogy mivel kicsi, kellett neurológiai és gyógypedagógiai felmérés is. Mondták, hogy nyilvánvaló, hogy nem lesz semmi baj, egyszerűen protokoll az egész. Másfél évesen volt ez. Akkor feltettem a hasonló viselkedésű fiammal kapcsolatban majdnem ugyanezeket a kérdéseket a gyógypedagógusnak is. Hogy az én kötődően nevelt hordozott, velem alvó, nem sírni hagyott, akinél alig észrevehető volt a szepa, tényleg annyira nem szeret, hogy bárkivel összebarátkozik és nem sír ha nem lát? Nevetve mondta, hogy hát ez pontosan azért van, mert ő az erős kötődés miatt érzi magát akkora biztonságban, hogy meg sem fordul a fejében, hogy baj lehet, vagy az, hogy én nem termek ott ha szükséges. Lassan 3 és fél éves, de a mai napig bárki hozzászól, ő beszélget nénikkel, bácsikkal, gyerekekkel, köszön, kapcsolatot teremt, ügyesen beszél. Aranyos, fiatal felkészült védőnénihez tartozunk, ő is azon az állásponton van, hogy ez így helyes. Mindenhol dícsérik, hogy milyen nyitott és barátságos gyerek. Én nyilván rettentő büszke vagyok rá, de ehhez nem csak én kellettem, én csak asszisztáltam hozzá. Ha introvertált természetű lenne, már más lenne a helyzet. Nem szabad elfelejteni, hogy megvan a saját habitusuk és személyiségük, születésüktől kezdve. Egyre csak komplexebb lesz. Ez így van jól.