Nem visz rá a lélek, hogy megüssem, egyszerűen nem tudom megtenni, de igy mégis mi lesz?

Utolsóval tökéletesen egyetértek. Lehet, hogy órákig még nem képes egy kisgyerek egy helyben maradni, de a szobába zárós, sarokba állítós büntetés nem is arról kell, hogy szóljon, hogy órákig ott kell maradnia. Ami fontos, az az, hogy határozottnak kell vele lenni. Ha kijön a büntiből, kézen kell fogni, és visszavinni. Közben tudatosítani kell vele, hogy minél többször jön ki a büntiből önhatalmúlag, az annál tovább fog tartani.

Kezdetben azt is jutalmazni kell, ha a büntiben marad, ilyenkor pár perc után el lehet őt engedni. A lényeg nem a büntetés hossza, hanem annak ténye.

Ami a sírást illeti, azt is el lehet neki magyarázni, hogy minél hamarabb abbahagyja a sírást, annál hamarabb ér véget a bünti. Ezzel a módszerrel három éves kora környékére egészen erős önkontrollja fog kialakulni, magától fékezi meg a hisztit, csak akkor sír hosszabban, ha tényleg baja van. (Tapasztalat, a fiam három éves lesz, és a sarokba állítós büntit alkalmazom nála. Mostanra a minden ellen harcoló, égedelem kislegényből egy viszonylag szófogadó fiúcska lett, ráadásul arra is rájött, hogy vannak a hisztinél jobb módszerek is az akarata érvényesítésére. Mostanában már szépen kér, sőt, puszit ad "cserébe", hogy megkapja, amit szeretne. A helyzet csak akkor rosszabb, amikor rossz idő van, és unatkozik, olyankor még most is szokott garázdálkodni, de az szerintem megint egy más történet. Ilyenkor, ha már túl sok a fölös energiája, elviszem játszóházba, akkor lenyugszik pár napra.

Vannak azonban olyan háromévesek is, a saját közvetlen környezetemben is, akik nem is ismerik a "kérem" szót, csak az "akarom"-ot. Ez szerintem mind nevelési hiba.)