Nem hajlandó gyalogolni a 2,5 évsem. Jól kezelem a helyzetet?

jól csinálod nyugi,lehet hogy elsőre sok neki a bölcsi táv de megszokja.

lehet hogy unja az utat mert csak 'mentek' mi úgy szoktuk igaz ez ovi hogy

-ki lehet már ott mert nyitásra mentünk

-kit kell megelőzni

-nézd kel a napocska

-madarak ....

-ja és a kedvenc -kukásautó

-csigák gyíkok mókusok hol vannak minden apróság csak ne unja mert az rosszabb.

Szerintem jól kezeld. Bárt a napokban volt egy hasonló kérdés, ott zömében azt tanácsolták az anyukának, hogy vegye fel, mert biztos nem hiszti a dolog valami nem stimmel a gyerekkel (cipő, fáradtság stb.). Mondjuk kíváncsi lennék arra az anyukára aki két gyerekkel indul el sétálni és az egyik ezt csinálja, akkor mit tesz a másikkal. Vagy pl. bevásárlást se intézi mindenki kocsival. Szóval szerintem egy 2,5 éves leányzónak már tudni kellene sétálni. Persze a maguk bohókás módján. Meg értem én hogy van olyan, hogy egyszer egyszer elfárad és felveteti magát, én se vagyok szőrös szívű megteszem, de folyamatosan nem megy.

Kicsit más: Anyósom elmondása szerint amikor párom gyerek volt, nagyon sokat jártak sétálni. El is hiszem, mert a mai napig program náluk a kutya sétáltatás. Akkor is az volt. A gyereket meg nem hagyták otthon ugyebár. Na a párom mégsem tud sétálni. Hatalmas lépésekkel gyorsan megy (szinte szalad) majd amikor már teljesen kifullad, akkor szól, hogy most már forduljunk meg. Haza fele meg már nekem kell szinte húzni.

Na ezt szeretném elkerülni már most a kisfiamnál.

Én azt vettem észre, hogy a 2 évesem begyalogol minden szó nélkül a falu közepéig és vissza (össz 2.6 km kb). Magam is meglepődtem, mert tudom, hogy ez nem általános. Utána sem volt ezzel semmi baj, egyszer viszont azt mondta szinte 100 méterre a háztól, hogy ő most nem jön, hűzgálta a kazét az enyémből. Nem engedtem neki, nem fordultunk vissza, végigcsináltuk az utat, bár rengetegszer próbálkozott előadni az "álmos lettem" című szöveget. A köv. alkalommal meg sem próbálta, tudta, hogy nincs értelme.

Ha nem kell sietve menni majd a bölcsibe, mert isdőben elindultok, le kell tudnia sétálni azt a távot, ha egyszer ráhagyod, mindig hisztizni fog.

A gyerekek nagyon hamar megtanulják, már a mi hozzáállásunkból, hogy mikor kell menni, és mikor ér rá pityit szedni az árokparton.

A fiamnak ha ráérünk engedem, hogy "szedü virágot", megkérdezi, ha azt mondom nem, akkor jön, ha lehet még én mutatom.

Ha megbeszéljük, hogy most nagyot kell futni, mert elmegy a sihu(annyira bele tudják élni magukat, és pl a fiam örül, ha odaérünk a hévhez, hogy nem nélküle kell elmennie) és amíg trappolunk, addig is mondogatja, hogy megy mert várja a sihu...

Ez mellé keményen dacos, alapból akaratos, mégis szépen saját lábon, "hiszti" nélkül jön mellettem(nem akarja a kezem fogni ez a dacolás most, amúgy 7határba is)

Amikor elindult egyedül(1évesen), szépen kézen fogva sétáltunk a városban keleti-blaha, kirakattól kirakatig, mentünk, nézegette, "magyarázott"...

ha csak arról van szó h dacból nem akar akkor igen. de pl az én kislányom is ennyi idős, és sosem volt nagy gyaloglós, pedig ő 11 hósan kezdett járni, akkor sem volt sok kedvve az utcán, pedig akkor még nyilván nem dacból csinálta. ahogy most se. ő ilyen érzékenyebb fajta, pl. fél a motoroktól, fűnyírótól stb, neki biztonságot ad, ha a babakocsiban ülhet. ebben az esetben nem jó azzal prób álni irányítni, ha nem gyalogolsz akkor nincs játszótér....mert akkor inkább nincs játszótér, de az kinek jó? ráadásul a gyerek sem érti, miért is kényszeríted olyasmire ami neki nem jó. egyébként elég mozgékyon itthon is, meg a játszón is, vagy a boltban, de az utcán , most már többször van hogy kicsit kiszáll és úgy jön, de alapvetően még mindig a babakocsiban szeret lenni.

de ez csak nálunk van, lehet nélatok tök más a helyzet.