Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » A nem egészen 4 éves gyerekem...

A nem egészen 4 éves gyerekem tegnap elindult haza egyedül az óvodából. Ki hogy reagálta volna le?

Figyelt kérdés
Azzal fogadott az óvónéni tegnap délután, hogy a gyereket egy anyuka hozta vissza az ovi kapujából, mert haza akart menni egy szál pólóban és kisnadrágban. Azt sem tudtam köpjek vagy nyeljek. Mondta az óvónéni, hogy leszek szíves ezt nem mosolyogva megtárgyalni otthon a gyerekkel, mert ezért ő börtönbe kerülhet. A harmadik hidegzuhany pedig akkor ért mikor közölte, hogy ja és ugye ez már nem először fordul elő, mert a másik óvónéni mondta, hogy már egyszer előfordul (erről nem is tudtam). Ezzel ott is hagyott. Na ott álltam megsemmisülve, persze mindezt a többi anyuka előtt zúdította a nyakamba. Hát kb 1 percig álltam és próbáltam felfogni az előbb hallottakat, aztán felkaptam a gyereket és eljöttem. Ti mit szóltatok volna? Teljesen úgy jött le a dolog, hogy ezért maximálisan én vagyok a felelős, és én hülye, miért nem magyarázom meg a nálam is hülyébb gyerekemnek, hogy nem szabad egyedül elindulni haza!
2012. ápr. 3. 15:18
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
100%
Az óvónéni hol volt ekkor??
2012. ápr. 3. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
86%
Gratulálok az óvónéninek... Az én fiam még nem ovis, de asszem visszaszóltam volna, hogy ugyan már, ő van ott a gyerekkel, nem én. Csomó gyerek meglép mostanában az oviból, mert le se szarják a gyerekeket - bocsi, ahol normális ovi van - , és utána az utcán szedegetik össze őket. Barátnőm fiának majdnem kiszúrta a szemét egy gyerek, mert senki nem figyelt rájuk, másik kislányát gond nélkül beküldik egyedül pisilni, az első hónapban, persze majdnem lelépett ő is. No comment...
2012. ápr. 3. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
100%
Hú, ez nagyon durva! Elküldtem volna a fészkes fenébe, és megkérdeztem volna, hogy mire kapja a fizetést, ha nem figyel oda a gyerekekre? Még te vagy a felelős, amikor ő nem figyel? Amikor óvodában, iskolában van a gyerek, akkor az óvónők, illetve a tanárok a felelősek érte!!! Az ilyennek börtönbe is kellene kerülnie, megérdemelné. Előfordulhat, hogy a gyerek "meglóg", mert a gyerekek sok mindenre képesek, de akkor neki kellene tőled bocsánatot kérni, hogy nem figyelt, és biztosítani róla, hogy a jövőben figyelmesebb lesz, nem neked támadni!
2012. ápr. 3. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
100%

Ez maximálisan az óvónéni felelőssége, nehogy már rád kenje.

Annak idején én is leléptem az oviból, sőt haza is mentem. Otthon a lakás előtt a lépcsőn ülve találtak meg, mert nem tudtam bemenni és még én voltam felháborodva. :) Így utólag vicces, de most, hogy már van nekem is gyerekem a szívbaj jönne rá, ha eljátszaná velem ugyanezt.

Beszélj a picivel, próbáld meg elmagyarázni, hogy ez nagyon rossz dolog, ilyet nem szabad csinálni. Mennyire megijedtél, mi lett volna veled, ha vele történik valami hazafeleúton. Próbálj meg minél ijedtebbnek látszani, hogy lássa, ez komoly dolog. Mást nemigen tudok javasolni. Az óvónőket meg szúrd le a sárga földig.

2012. ápr. 3. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 A kérdező kommentje:

Hát én is így éreztem.

Itthon megbeszéltem a gyerekkel, hogy nem szabad, stb, okos gyerek, nem is értem hogy jutott ilyen az eszébe, és számomra is elgondolkodtató, hogy ebben az oviban nem ez volt az első este és nem is a második, akkor kivel is lehet a gond?

Ma reggel átgondolva a dolgot, beszéltem az óvónénivel, és mondtam neki, hogy a lányom nem egyszerű eset, igaz 2 emberes gyerek és itthon engem is ki tud akasztani néha ha rájön az 5 perc, ezért kértem hogy figyeljenek rá. Erre a válasz, hát nincs semmi gond a kicsivel, ügyes, okos, figyelmes, szófogadó, de ilyent többet ne csináljon és különben is sok a gyerek. :(

2012. ápr. 3. 15:29
 6/18 anonim ***** válasza:
100%

Döbbenet!

Nálunk a gyerekek ki sem tudják nyitni a kaput. Abszolút óvónéni felelőssége. Elmennék a vezetőhöz, hogy mégis, hogy merjed ott hagyni a gyereket, ha nem figyelnek rá?! Megmondanám, hogy még egy ilyen, és feljelented Őket!

2012. ápr. 3. 15:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:

Kiakadtam.

ÉN sem tudtam volna köpni nyelni sem hirtelen.

Viszont amit én tennék erbben az esetben, írásba adnám nem támadóan az igazgatónak, hogy mi történt, ki mikor mit mondott és kért tőled.

A végére udvariasan odatenném, hogy természetesen a gyerekkel megbeszéltem az ügyet, de gyakorlatilag az óvoda a felelős a gyermekért, és kéred őket szépen, hogy máskor ez ne forduljon elő.

Felajánlhatod nekik, valamiféle védőintézkedést lakatot magasan tartani a kapun amit a gyerekek nem érnek el, felszerelhetnének, vagy valami hasonló.

Lényeg, hogy ne támadj (félek azt a gyerek bánná), de legyen nyoma a dolognak.

Én még ilyet nem pipáltam, de elhiszem, hogy megtörtént.

2012. ápr. 3. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 A kérdező kommentje:

2 hete a lányom csoporttáras akart meglépni, és olyan is volt, hogy a lányom 2 órát játszott egyedül a csoportban míg a többiek kinn voltak, mert míg öltöztek ő elbújt és mikor mindenki kiment ő visszament a csoportba. 2!!! órán keresztül nem hiányzott senkinek a gyerek. Hát nem tudom. Kivagyok ettől az ovitól, de nem tudom máshova adni. Meg vagyok lőve, örüljek, hogy felvették, mert én a kisebbel vagyok itthon. (Pest megye, fullra töltött óvodák)

És a legszebb, hogy mindenre az a válasz, hogy hát sok a gyerek.

2012. ápr. 3. 15:42
 9/18 anonim ***** válasza:
100%
Megkérdeztem volna tőle, hogy miért is kerülne börtönbe? Ja, mert akkor az ő felelőssége. Egy 4 éves még simán meglép, nálunk nemrég 2 óvodás lépett meg, az óvodától 2 km-re találták meg őket, úgy, hogy vasúti átkelőn is keresztül mentek. Mondjuk a másik fele, hogy ez senkinek nem tűnik fel.
2012. ápr. 3. 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
100%
A gyerekkel megbeszélném, hogy ilyet nem lehet, DE az óvónőt meg számonkérném, hogy mégis hol volt.. persze sok a gyerek, de ez nem mentség ha az egyiknek baja lesz. Lehet a vezetőnek is szólnék.
2012. ápr. 3. 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!