Akinek óvónő, kisgyermekgondozónő vagy dajka az anyukája/anyósa, az hogy áll hozzá az unokájához?

Azért más ha valakinek az anyukája óvónő vagy az anyósa. Sokkal szívesebben adod oda a gyereket édesanyádnak, mint anyósodnak /tisztelet a kivételnek/, és ez az unoka-nagyi kapcsolatában is megmutatkozik.

Én nem szólnék a helyedben, ő ilyen nagymama, valószínűleg ilyen dajka is, ha lepotyog egy gyerek akkor lent lesz és annyi. Jobban belegondolva lehet tényleg belefásult a gyerekekbe.

Szerintem ez alapvetően emberfüggő.

Én abban a speciális helyzetben vagyok, hogy anyósom tanító, apósom tanár, anyukám óvónő, és anyukám nővére ,aki annyira közeli a szívünknek, mint egy választott 3. nagymama, szintén óvónő.

Mondhatnátok, hogy pedagógusszülők/nagyik szegény elfajzott sarjai a gyerekeim, de szerencsére nem így van :) a sok okos közt nem veszik el a gyerek, mert szerencsére minden felnőtt van annyira értelmes a családunkban ,hogy belássa és elfogadja, hogy mindenek felett a gyerek érdeke az első. Pl anyósommal ki nem állhatjuk egymást, de ezt félre tudjuk tenni, ha a kicsikről van szó, tudatosan alakítottuk úgy ,hogy a nagyszülő-unoka viszony közeli és mély lehessen. Érzelmileg is közel áll mindkét gyerek mindkét oldali nagyszülőkhöz és én ennek nagyon örülök!

Anyukámra pedig minden tekintetben rá mertem bízni őket az első perctől kezdve, hamar lejátszottam vele, hogy az én gyerekeim tehát velük kapcsolatban az én szavam a mérvadó, elfogadta, tiszteletben tartja, vele ez nem volt igazából gond. Apósom/anyósom kicsit nehezebben vette ezt amikor csecsemők voltak, pár hetesen csokival kóstoltatták volna és besértődtek mert nem engedtem és hasonlók. Túlléptünk az ilyeneken, már 5 és 3,5 évesek a gyerkőcök, mostmár nincsenek ilyen gondok, ők is elfogadták hogy én/mi döntünk és nem ők.

Nagyon szerencsésnek gondolom a kölkeimet, mert ennyi nagyi és papi is óvja és imádja őket, no meg hagyományos módon titokban icipicit kényeztetik is, dehát ez szerintem belefér :)

Nagyon rosszul esne, ha nálunk így állna valamelyik nagyszülő a gyerekeimhez, mint nálatok. Egy ideig biztos próbálkoznék, hogy hogyan tudnám szorosabbá tenni köztük a köteléket, de egy idő után, ha nem vevő ránk a mami, akkor hanyagolnám.

Anyukám is óvónő, már 38 éve. Nagyon sokat tanultam tőle, mikor még pici volt a fiam, hihetetlenül sokat segített. Ő nem játszik vele úgy, mint pl apu, nem birkózik vele, nem állatozik vele, ilyesmi. Viszont sokat énekel neki, mondókákra tanítja, ő tanította meg levetkőzni, felöltözni egyedül. Kitörölni a popsiját, puzzle-ozni, kifestőzni, ilyesmi. Tehát ő tanítja inkább, ami nekem nagyon nagy segítség, mint egyedülálló anyukának. Együtt is élünk vele, de ebből sincs gond, ha én valamit tiltok, azt ő elfogadja, nem nevel velem keresztben. Sok elméleti dolgot is megtanított, ami nagyon jól jön, főleg mert látom, hogy a fiam mennyivel könnyebben kezelhető gyerek, mint sok ismerős gyerkőc. Olyasmiket is tanított nekem, amit most a dajkaképzőn tanulok. Szóval nekem több pozitív, mint negatív tapasztalatom van. Ami negatívum, hogy sokkal aggódóbb, mint én, ha vele megy sétálni, akkor nem mászhat fel kövekre, fákra. Biciklizni is csak tőle max. 1méterre szabad neki. Állandóan túlaggódik dolgokat, én meg ezt nem szeretem, mert nem szeretném, ha a fiamban ez rögzülne és később mindentől félne.

Egyébként könnyen lehet, hogy belefásult a munkájába anyósod, láttam már ilyent is a környezetemben.