Kislányom (4,5 éves) állandóan valami mesehős, vagy kutyus akar lenni, óriási hisztiket levág, ha valaki a nevén szólítja. Másnak is csinál ilyet kisgyereke?

A kisvárosban ugyanolyan eséllyel kerül pont egy jó szakemberhez a nevtanban, mint a nagyvárosban. És nem csak ott jártak, hanem a Vadaskertben is. A kérdező nem vitatja a szakvélemyént és arról sem ír, hogy magától javult volna a helyzet.

Senkit nem lehet pisztollyal vagy fenyegetéssel kényszeríteni rá, hogy egy pszichológussal megossza a gondolatait, a bizalom vagy kialakul, vagy nem. De a lehetőséget megadni csak nem bűn. Próbál az ember a saját gyerekének segíteni, nem? Ismerek olyat, aki inkább felállítja kis házi diagnóziát, legyint egy jó nagyot és ezzel el is intézte. Nem hinném, hogy ez a legjobb a gyereknek. Vagy akár a szülőnek. Jó tudni azt is, hogy először csak a szülő beszélget a pszichológussal, nem egy sose látott idegenhez viszed a gyerekedet, hanem van egy kialakult véleményed az illetőről, mielőtt kis túlzással a kezébe teszed a gyerek lelkét.

Egyébként a pszichológus nem orvos.

Nagyon csodálkozom rajta és nem tudom elképzelni az okát, hogy a nevtanban sem meg a Vadaskertben sem nyújtottak semmiféle segítséget. Nekem ez nagyon furcsa.

Gyerekkoromban nekem is voltak autisztikus tüneteim, nos, vannak tényezők, melyek bármelyik véglete jellemző, az jellegzetesen autisztikus tünet.

Érdemes mielőtt dűlőre jutni a problémával, megfelelő szakembert találni. Én önterápia gyanánt saját magamat kompenzáltam a gyerekkori autisztikus tüneteimből úgy, hogy fogalmam se volt a harmincas éveimig, h autisztikus tüneteim voltak. Utólag döbbentem rá. Tehát sose voltam páciens pszichológusnál sem, pszichiáternél sem.

Azonban mivel pedagógus vagyok, javaslom addig kutatni megfelelő szakember iránt, amíg nem akadsz rá.

Óvodás korban a legjellemzőbb az átlagos ,egészséges gyermekekre (részben a többi óvodásra is) a szerepjátékozás. Persze nem mindegy, hogy túlzásba viszi-e a gyermek, már tevékenység, érzelmi megélés stb rovására-e?

Aki autisztikus tünetekkel rendelkezik, az tehát bizonyos tünetek esetén bármelyik végletet produkálhatja. Az említett túlzásba vitt szerepjátékozás akár idősebb korban is előfordulhat, legfeljebb intenzívebben szűri érzelemkimutatását, megnyilvánulását egy felnőtt asperger szindrómás (enyhébb fokban autista személy). Pl ha nem lát senki, imádok egyedül szerepjátékozni. :)) Akár a színművészek. Ilyenkor is önmagam adom és mindig, hiszen ilyenkor ez egy játék, önkifejezésnek része.

Ami érdekes számomra, hogy óvodás koromban, amikor viszont egészséges életkori sajátosság a szerepjátékozás, NEM tettem! Sőt, pontosan emlékszem, hogy ha kért erre óvónéni, vagy ha 10 évvel idősebb tesóimat láttam szerepjátékozni, kifejezetten zavarba jöttem! 30 X évesen meg elkezdtem bepótolni, ami kimaradt, és titokban egyedül szerepjátékozom, illetve nem olyan titkos ez, csak nem reklámozom élőben. :))) (NEM számítógépen teszem, hanem anélkül, átélem az állatvilágot, növényvilágot példának okáért, és aszerint táncolok, stb, beszélek egyedül olykor. Egyedül tehát.)

KONKRÉT TANÁCSOM SZÁMODRA, kedves kérdező:

Nem tudom, írta-e már más, szülőként is képes vagy valamilyen szinten ráérezni, laikusként is, hogy ha szorong a gyermeked, mitől szorong - ez legkönnyebben kb 2-8 éves kor között a legegyszerűbb: a gyermek rajzai, és hogy mit játszik, árulkodó. A NevTan-ban is ,gondolom, játszottak a gyermekeddel, pontosan ezért. Semmi konkrétat nem mondtak, mit figyeltek meg az ő játékából??

Ha rajzol, kérdezd meg, mit és miért rajzol! Jó, ha gyűjtöd a rajzait, dátumozva, megjegyzésekkel ellátva. Ha jó szakemberre akadsz, abból is sok hasznos infót tud leolvasni.