Mikor fogja már átaludni az éjszakát 2,5 évesem?
2,5 éves kisfiú, sokáig a fogzásra fogtam, de már több hónapja kint van az utolsó is. A nagy melegben is megértettem, hogy többször ébred. De már nincs több tippem. Megébred és sír a cumisüvegért, amiből tejet iszik. Vízre kiveri a balhét, csak tej kell neki. Lefekvéskor is így alszik el, cumisüveggel a szájában (tudom, hogy nem jó a fogaknak, de egyelőre nem tudtam leszoktatni).
Cumija régen volt, de magától leszokott róla, és most sem fogadja el, pedig jobban örülnék annak is.
Van egy ovis nagytesója vele egy szobában, úgyhogy nem szeretném sokáig megríkatni az éjszaka közepén, had pihenjen a nagy is. A mi szobánkban meg a picike kistesója alszik, oda sem tudom átvinni.
Hogy lehetne leszoktatni erről az éjszakai tejezésről?
Köszi! Én is gondoltam már rá, hogy bekészítem neki, de az a baj, hogy megsavanyodik a tej, attól félek.
Kétszer is kel tejért amúgy, 1 körül és 4 körül.
Még annyi, hogy napközben minden mást (vizet, gyümölcslét vagy teát) tud inni csőrös itatópohárból, kubus flakonból, sőt sima pohárral is ügyesen bánik. De gondolom ez inkább olyan megnyugtatás neki, cumipótlék. Napközben is, ha fáradt vagy éppen sírt valami miatt, akkor tejet kér, cumisüvegből.
Jó ötlet a gyümilé is éjszakára, bár a fogait ez sem kevésbé fogja kímélni, mint a tej-szopogatás:(, de arra talán átmenetileg jó lehet, hogy minket ne riadóztasson az éjszaka közepén.
De jó lenne valami hosszú távú megoldás is.
Bár sejtem, hogy könnycseppek nélkül nemigazán fog menni..
Ha nincs nagyon meleg a szobában, szerintem néhány óra alatt nem savanyodik meg. Főleg, ha hőkezelt tejről beszélünk.
Én szétszórt vagyok és néha a nyitott doboz tejet 24 órán át is kint hagyom - még nem éreztem, hogy savanyú lett volna.
Na most az előbb is látom, hogy fekszik az ágyában a cumisüveggel (2 cl tejjel áztatta a száját) és révedezik.
Gondoltam, teszek egy próbát egy cumival, hátha most elfogadja, és boldogan elfogadta! Mondtam, hogy akkor alvásnál kicseréljük a cumisüveggel, hát meglátjuk, akkor majd mit fog szólni hozzá.:)
Persze, ez sem a legjobb megoldás, mert valamikor majd a cumiról is le kell szoknia, de ezt legalább magának is vissza tudná tenni éjszaka, illetve nem inná literszámra a tejet az éjszaka közepén pl.
csömörből vödörbe... múlthéten még nyáriszünet volt, akkor miért nem léptél? akkor azért nem foghattad volna az ovira.
2,5 éves gyereket rászoktatni a cumira, hogy leszoktasd a cumisüvegről a legbutább ötlet! semmi nem oldódik meg, csak lesz egy új szokás amiről majd még nehezebb lesz leszoktatni és lassan gondolom ő is ovis lesz...
ma péntek van, kezdjétek ma. hátha vasárnap már csönd lesz éjjel :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!