Ilyenkor mi a helyes reakció?

Én még hozzátettem volna, hogy a macska sem akart nagyon rosszat, mert nem karmolt, csak ideges volt és jelezte, hogy hagyd békén. Mintha rákiabált volna a gyerekre.

Szóval szerintem jó lenne elmondani, hogy a macska ennél rosszabb is tud lenni, de nem akart nagyon rosszat.

Így tudni fogja, hogy rosszabb is lehet, de okos az állat is, "visszafogta magát". Így félni sem fog tőle és rámászni sem fog.

Nálunk a kutyákat szereti nagyon a lányom, nekünk most lesz, de babakora óta figyeltetem vele az állatokat az utcán. Látod csóválja a farkát, boldog. Kb ilyen szinten. 2,5 éves, egész jól megy már neki, de kettesben még nem hagynám kutyával. Az egyetlen kellemetlen dolog, amit csinál az állattal, hogy oddébbtolja, ha az bitorolná a helyét, vagy túl közel megy.

"Ezen vitatkoztunk egy darabig. Ilyenkor mi a jobb? Szépíteni a dolgot, hogy csak "megsimogatta" a macska, vagy rámutatni, hogy miért vált agresszívvá?"

Amikor csak lehet, mellőzzük a füllentést. Tehát neked adok igazat, kérdező.

A sárkányos mesében vajon a sárkány megsimizte a királylányt...? ;)

A népmesékben is van agresszió, de olyan formában, ami a kisgyermeknek való (legalábbis 3 és fél / 4 éves kortól). Pszichésen segíti feldolgozni a gyermek szorongásait.

Hogy miért tértem ki erre? Azért, mert a mesék vadsága, majd annak feloldása (pl a kis királyfi végül legyőzi a sárkányt) is az élet része, és egy 3-4 éves gyermeket nem hogy nem kell óvni ettől, de ilyen formában kifejezetten neki való.

Nézzük a két éveseket:

ha sétáltok az utcán, eleve ott is sok mindent már hall, lát, tapasztal, sokszor vad dolgokat, zajt, indulatot, robajt, kutyaverekedést, stb. Egy kisgyermekben is vannak indulatok.

Miért kellene elhazudni azt előle, ami ráadásul saját magában, a kisgyermekben itt jelen van, és kifejezi olykor - pl az energikusságot, vagy akár a dühöt...?

Tehát a cica odacsapott neki. Így javaslom fogalmazni számára (vagy szinonimával).

De egyfelől IDŐBEN javaslom felvilágosítani a gyermeket, mi fogja várni őt, mire számítson -KÖZVETLENÜL ELŐTTE (tehát NEM sokkal előbb)-,

valamint az éremnek két oldala van: amikor csak lehet, dolgoknak mind előnyeiről szépségéről, mind árnyoldalairól is beszélsz, akár csecsemő, akár bölcsis, akár idősebb. Az ő szintjén és az ő nyelvén, tömören.

Tehát a konkrét eset kapcsán és mit tettem volna:

ELŐRE elmondom neki, OTT, AMIKOR ÉRZÉKELI azt, amiről beszélek neki: macskáról beszélek neki AKKOR, AMIKOR ott a cica, és részben percekkel előbb is, hogy mire számítson.

Ott és akkor tudja igazán felfogni, vagy esetleg max 5 / 10 perccel előtte. Általában is lehet neki beszélni cicákról, de amikor csak lehet, össze kell kapcsolni a valós élethelyzetet az aktuális mondandóval.

Tehát: "látod, kicsim, van cicája a néninek / bácsinak, a cica tényleg aranyos tud lenni, de a cica olyan állatka, akihez szépen, óvatosan kell közeledni [ekkor eljátszom, megmutatom neki, hogyan közeledek a macskához, főleg ha a cica is a közelben van], mert különben ő is tud ám mérges lenni, és csapni a mancsával. Vigyázz a kis arcodra, kicsim, kérlek."

Tehát ott a cicus, akkor és ott elmondom neki az jót, szépet ("az élő cica is tényleg aranyos tud lenni"), és az árnyoldalát is ("de szépen, óvatosan kell hozzá közeledni, különben ő is tud mérges lenni, és odacsapni").

Egyébként hozzáteszem: lehet, hogy túlaggódom a dolgot, de engem ilyen szituban kiver a víz, ha még nincs 4 éves a gyermek, hogy nehogy a kis szemecskéjébe karmoljon a jószág... Szóval részben emiatt is jobb, ha percekkel előtte is, és amikor a cica látóhatáron van, olyankor is beszélek az árnyoldalról is, és hogy MIÉRT, valamint HOGYAN vigyázzon saját magára (miküzben persze fél szemem a kisgyermeken van). NEM riogatva, hanem tényszerűen, tömören, határozottan, kedvesen elmagyarázom a kicsinek.

Elnézést az elírásaimért. Valamint az utóbbi mondatomat árnyalnám egy picit, nehogy félreérthető legyek:

Engem ilyen szituban kiver a víz, ha még nincs még kb 4 éves a gyermek, nehogy a kis szemecskéjébe karmoljon a jószág... Értem ez alatt, hogy persze senkinek a szeme ne sérüljön, és én itt kifejezetten arra szerettem volna utalni, hogy 4 éves kor alatt különösen impulzívak a kisgyermekek!

Tehát míg ha egy 4 évest, akit valamilyen szinten ismerek (és átlagos gyermekről van szó) engedek cicával foglalkozni, akkor nyugodtabb vagyok, mint ha egy 3 éves teszi, mert egy 3 évesnek egyfelől jóval kevesebb tapasztalata lehet pl az állatok reakcióiról, másfelől még kevésbé tud alkalmazkodni, ösztönösen helyzetet megoldani, pl nagyobb eséllyel ijed meg az állat valamely mozdulatától, kevésbé képes az önkontrollra, mint egy 4 éves, a finom motorikája se annyira fejlett még, de főleg a pszichés gátlások még javában kialakulóban vannak 4 éves korig (ld: agykérgi gátlások).