Van olyan szülő, aki jobban "élvezte" a gyermeknevelést, szülői létet óvodás és nagyobb gyerekkel, mint babával, vagy totyogóval?

Nekem mióta ovis egyszerűbb. Egy kirándulás is élvezetes :)

Lehet csúnya rossz vagyok de nem élveztem így az anyaságot mikor baba volt

Hogyne, szerintem a többség.

Én biztosan nem sírom vissza a kisfiam első egy évét, pedig imádnivaló, csodálatos kisbaba volt. Ha fotókon látom, szinte még a pulzusom is gyorsul, annyira nehéz volt. Rengeteget sírt, hasfájós volt, aztán kiderült a tejérzékenysége, szval nem volt fáklyásmenet.

Most már 5 éves nagyfiú. Fantasztikus emberke. Akkor lett lényegesen könnyebb, amikor elkezdett célzottan kommunikálni. Olyan 3 hónaposan kacagott először, akkor egy hatalmas kő gördült le a szívemről, mert addig szinte nem láttam mosolyogni. Állandóan fájt a hasa. Az első kacagás sokat segített, meg a hordozás.

Lényegesen viszont olyan 10 hónapos korában lett, amikor elindult, és elkezdett felfedezni. Azóta szinte meg sem áll, de ezek már pozitív energiák. Imádom, hogy felfedez, kérdez, gondolkodik és megosztja velem a gondolatait. Ez igazán szép időszak. A hisztik még nehezek voltal, de lényegesen kevesebb van már.

A kislányom első egy éve is álom volt, mert nem volt hasfájós. El sem tudtam képzelni, hogy ilyen is lehet...hogy egy baba nem sírja végig az első 3 hónapját? Szval Vele álom volt, azóta is az. De persze, könnyebb, hogy már Ő is z éves elmúlt, beszél , szobatiszta, néha hisztizik, de még azt is imádnivalóan csinálja.

Szval ez valóban a babától függ.

Én összességében a totyogós, kigyerekes időszakot élvezem, amikor megmutathatom Nekik a világ apró és nagyobb csodáit.

Ez a mondás nem arra vonatkozik, amit a fő kérdéseben írtál. Nyilván több nevelési, gondozási feladat van, amíg egész nap te vagy a gyerekkel, mint amikor a nap nagy részét óvodában, iskolában tölti. Ettől még igaz a mondás. Nem mindegy, hogy az a problémád, hogy megette-e a gyereked a pürét, vagy az, hogy bedrogozva jön-e haza egy buliból.

Egyébként nekem az volt életem egyik legkönnyebb időszaka, amikor itthon voltam a lányunkkal. Életemben nem volt még annyi szabadidőm. Mióta óvodás sokkal kevesebbet kell(tudok) vele foglalkozni, de azóta dolgozom és összességében sokkal több a dolgom. Azóta egy rohanás az élet.

Így vagyok ezzel én is. :)

A legkisebb 15 hónapos, aztán 9 éves és 14.

Határozottan állíthatom, hogy a nagyokkal könnyebb. :D

A legszebb az egészben: csak 1 évig baba, 2 évig totyogós. Sokkal jobb, ha a következő 50-60 évet élvezed, mint ha a babázás volt a legjobb része. :)

Egy kisbaba nagyon édes, aranyos, cuki.

De én sokkal jobban szeretek szülő lenni, amióta nagyobb, iskolás.

Nem azért, mert könnyebb vagy nehezebb.

Talán azért, mert több mindent tudunk együtt csinálni.

Már felső tagozatos fiam van, és igen, én jobban élveztem/élvezem a gyereknevelést, ahogy nő. Ahogy előttem írták, már az szuper volt, mikor beszélni kezdett, és elmondta, mi a helyzet, de az olyan dolgok is, mint pl. a meseolvasás számomra sokkal élvezetesebbek lettek, mikor már igazi regényeket lehetett mesélni, és jókat beszélgetni róluk, vagy pl. a babakocsitologatásnál számomra jobb program beszélgetve sétálni a gyerekkel. Azt is élvezem, ha pl. töriből tanulni kell a gyerekkel, mert kiskoromban nem érdekelt, de felnőttként már igen a téma, és nagyon érdekes összefüggéseket tudunk együtt felfedezni ebben is.

Persze valószínűleg én fura anyuka vagyok, mert alapból lábrázást kaptam a baba-mama programoktól és a játszóterezéstől.

Ugyanakkor szerintem igaz az általad idézett mondás, nálunk (és az ismerőseink zöménél) sokkal több „gond” van, mióta iskolás a gyerek. Nem is konkrétan a tanulás miatt, hanem az iskola és a családunk által közvetített értékrend ellentéteiből fakadóan. No meg az is tény, hogy minél nagyobb a gyerek, annál inkább rávilágít időnként a saját hülyeségeinkre, és mi tagadás, néha fáj az igazság. :)