Hogy oldjam meg ezt a kettős érzést a gyereknevelésben?

Óvodás kisfiam van, a mindenem, szemem fénye és borzaszto eleven.

Én meg sajnos vagy nem sajnos, emberből vagyok.

Helyzet, amit nem tudok megoldani:

Szeretettel, izgalommal nézek mindig neki jatekot, programokat.

A programokkal van baj:

Olyan örömmel vinném pl uszni, vagy ma állatkertbe, de mindig az lesz belőle, hogy átmegyek depresszivbe :(

Mai allatkert tervet nézve: kitalaltam hogy megyünk(masik varosba busszal), igy reggel lementünk kisboltba, szendvicshez valokat stb venni, beszaladtunk ismerőshöz es az uton is, ismerősnél is, folyamatosan regulàzni kell, uton többször megáll, nem jön, ha fejen állok is csak nagynehezen indul meg, aztàn elrohan, vagy szaladok utana, vagy kiabálok, hiszti, hogy ne fogd a kezem, olyan, hogy Egyenletes tempoban menni vele barhova, babakocsis kora ota nem létezik! Leizzadva érek be vele a 10 percre lako ismerőshöz, haromszor kell szolni a vetkozes/öltözeshez, maradj ülve ha eszel, stb

Es mindez engem ugy leterhel, hogy ezek utan abszolut nincs kedvem vele sehova menni. A buszhoz menni, ott várakozni, buszon utazni Vele? À kizárt. Nem, nem megyek vele allatkertbe, inkabb otthon a 4 fal.

Mára már belefáradtam abba, hogy jatszoteren könyörögni kell hogy induljunk, rendezvényeken magát a rendezvényt nem nézi, hanem ott levo más gyerekekkel neki áll rohangalni, ökörködni, elindulni megint nem lehet vele haza mikor pl már ebéd/alvásidő jön.

Az összes séta, kirándulás nekem csak gyerekregulázás, nevelés, egy pillanatra sem érzem jol magam. Rettegek a nyaralástol.

Megoldásokat szeretnék arra hogy gyerek mellett,gyerekkel en is tudjak nevetni, en is érezhessem azt, hogy ezek soha vissza nem térő pillanatok, igazi emlékek lesznek, hogy megélhetem a gyerekemmel együtt a szeretetet, hogy párás szemekkel nézhessem mikor elindul egyedul a biciklivel, hogy meghatodhassak amikor egy leszakitott viragot felém nyujt, hogy akár egyutt ugralhassak vele ideg nelkul akar a pocsolyába, hogy az állatkertben egyutt fedezzük fel a csak mesékben látott àllatokat, ahelyett hogy folyton rimánkodni, szabalyozni, hegyi beszédet kéne tartani, stb.

Hogy lehet jo értelemben megélni az anyaságot?