Hogy oldjam meg ezt a kettős érzést a gyereknevelésben?
Óvodás kisfiam van, a mindenem, szemem fénye és borzaszto eleven.
Én meg sajnos vagy nem sajnos, emberből vagyok.
Helyzet, amit nem tudok megoldani:
Szeretettel, izgalommal nézek mindig neki jatekot, programokat.
A programokkal van baj:
Olyan örömmel vinném pl uszni, vagy ma állatkertbe, de mindig az lesz belőle, hogy átmegyek depresszivbe :(
Mai allatkert tervet nézve: kitalaltam hogy megyünk(masik varosba busszal), igy reggel lementünk kisboltba, szendvicshez valokat stb venni, beszaladtunk ismerőshöz es az uton is, ismerősnél is, folyamatosan regulàzni kell, uton többször megáll, nem jön, ha fejen állok is csak nagynehezen indul meg, aztàn elrohan, vagy szaladok utana, vagy kiabálok, hiszti, hogy ne fogd a kezem, olyan, hogy Egyenletes tempoban menni vele barhova, babakocsis kora ota nem létezik! Leizzadva érek be vele a 10 percre lako ismerőshöz, haromszor kell szolni a vetkozes/öltözeshez, maradj ülve ha eszel, stb
Es mindez engem ugy leterhel, hogy ezek utan abszolut nincs kedvem vele sehova menni. A buszhoz menni, ott várakozni, buszon utazni Vele? À kizárt. Nem, nem megyek vele allatkertbe, inkabb otthon a 4 fal.
Mára már belefáradtam abba, hogy jatszoteren könyörögni kell hogy induljunk, rendezvényeken magát a rendezvényt nem nézi, hanem ott levo más gyerekekkel neki áll rohangalni, ökörködni, elindulni megint nem lehet vele haza mikor pl már ebéd/alvásidő jön.
Az összes séta, kirándulás nekem csak gyerekregulázás, nevelés, egy pillanatra sem érzem jol magam. Rettegek a nyaralástol.
Megoldásokat szeretnék arra hogy gyerek mellett,gyerekkel en is tudjak nevetni, en is érezhessem azt, hogy ezek soha vissza nem térő pillanatok, igazi emlékek lesznek, hogy megélhetem a gyerekemmel együtt a szeretetet, hogy párás szemekkel nézhessem mikor elindul egyedul a biciklivel, hogy meghatodhassak amikor egy leszakitott viragot felém nyujt, hogy akár egyutt ugralhassak vele ideg nelkul akar a pocsolyába, hogy az állatkertben egyutt fedezzük fel a csak mesékben látott àllatokat, ahelyett hogy folyton rimánkodni, szabalyozni, hegyi beszédet kéne tartani, stb.
Hogy lehet jo értelemben megélni az anyaságot?
válasza: válasza:Szerintem te barátnőt képzelsz el gyerek helyett.
Igen ez az anya dolga, évekig mondani a zebrát, az autókihajtót, folyamatosan figyelni és figyelmeztetni.
A gyerek dolga meg az, hogy rácsodálkozzon a világra, botral jatsszon, szaladgáljon.
Semmi olyat nem csinal amit más gyerek ne csinálna. Pl azt írod más gyerekekkel rohangál-ha más gyerekek rohangálnak a te gyerekednek miért kene vigyázban ülni?
Egyébként sok ilyen anyukát látok, én mindig anyuka viselkedésén ütközöm meg. Pláne ha ilyen anyukának több gyereke van. Az végképp érthetetlen.
A megoldás: ne tarts hegyi beszédet-egy ekkora gyerek agykapacitása max 3 szó és az is 5 percig ragad meg.
Ne rimánkodj, szabályozz. Azt javasolta egy pszichológus, a legjobb ha félrenézel, csak azt vedd észre amit már nagyon muszáj, mert különben ebbe a mókuskerékbe kerülsz.
A boltban nyomj a kezebe egy bevásárlólistát, mit kell neki megvenni, engedd fizetni, adj neki feladatot. Mondtad neki pl, hogy na inditom az órát mérjük le mennyi idő alatt érünk haza megállas nélkül? Tuti szedte volna a lábacskáit. Nincs gyerek akiben nincs versenyszellem. Kézfogásnál, miért nem mondod, fogd csak meg a kezem, nem tudok egyedül menni, segíts légyszíves.
Pozitiv megerősítést próbáltad már?
Köszi a hasznos tippeket!
Probálom akkor elengedni magambol a frusztrácioat, ha mondjuk állatkertben majd galambot néz :), nevelni nevelem épp, másbol sem állok, habár a környezetem szerint sem vagyok a gyereknek egyértelmű, en inkább elterelést szoktam alkalmazni, a bölcsis hisztiknél bevált.
Probálok nem a jövő elé menni, hanem a mát is megélni vele, ez még nem megy.
Probálnék valami egyensulyt keresni, hogy oké, hogy szabályok, felugyelet, àllando őrfény vagyok, de ugy érzem mintha hiányozna a gyerekem. Az a családias öröm vagy nem is tudom.én belül nem vagyok katona. Es folyamatosan ebbe kényszerülök valahogy. Mintha nem lehetnék saját magam, aki kapott egy kincset, egy gyermeket. Mintha vki más életét élném, aki nem is én vagyok.
De holnap még egy nap a malom előtt, legalább ezt az egyet olyanra szeretném varázsolni amikor ugy megállitaná az időt az ember. Holnap ujult erő, probálom lazábban venni es hagyni gyereknek lenni aki lehet az állatkertben csak galambokat fog kergetni :)
Köszönet
válasza:Tudod hány programra cincáltam a gyerekem? Tudod mennyi csalódás ért mert igen galambokat kergetett az állatkertben. Voltunk pesten, veszprémben, nyíregyházán, budakeszin-többször, egyetlen egyszer sem élvezték volt amit végigveszekedtünk. Most voltunk szegeden, nagyon élvezték, nagyon jó volt.
Dinóparkban meg egy kis dinó keltette fel az érdeklődésüket.
Volt program amit ott látszólag utáltak latványosan unták, viszont mai napig emlegetik.
Az első mozizásunk abból állt hogy barátnőm elaludt, gyerekeim meg a székek alatt bujkáltak-mi voltunk így négyen az egész moziban, én meg számoltam vazze 5000 forintért nézhezem bogyo es babócát, de egyedüli nézőként.
De ettől még folyamatosan szervezem a programokat, nem érzem depresszívnek magam. Szerintem te túl maximalista vagy és nagyon meg akarsz felelni.
Szabályozni is bőven elég ha ön vagy közveszélyessé válik. Egyébként ülj le és nézd.
válasza: válasza:A kedves előző gyermekének a temperamentuma visszafogottabb lehet (befelé fordulóbb, introvertált).
A kedves kérdezőé pedig vagy extrovertált (kifelé fordulóbb), és/vagy magatartás zavaros (ami enyhe érzelmi-akarati fogyatékosság).
Az enyhe probléma odafigyelősebb, és általában kinőhet belőle idővel (részben, vagy egészében).
A kedves előző előtti megírta helyettem, amiket a továbbiakban írni szeretem volna. :)
Megértem a kedves kérdezőt annyiból, hogy folyton egyedül nehezebb a gyermeknevelés. Viszont tényleg javaslom én is felhagyni a gyakori fegyelmezéssel.
Van egy "tól ig" határ, mi tekinthető normális viselkedésnek adott életkorban, és a tied határeseti, még belefér. Bőven elég, ha csak akkor fegyelmezed, amikor szélsőséges, veszélyes helyzetnek van kitéve, akkor se durván persze, hanem határozottan, szelíden, tömören. (Pl "Ez veszélyes! Ne csináld, légyszíves, vigyázz magadra, jó? :)") Esetleg pár szóval magyarázatot is adhatsz.
Amely viselkedési forma nem szélsőséges kisgyermekkorban, azokra "kevésbé kell rágörcsölni" (gyakran hasznos ignorálni, figyelmen kívül hagyni, amit tesz, pl a csúnya szavak leszoktatása is ignorálással megfelelő többnyire, vagy pl ösztönösen/tudatosan teszteli a felnőttet, vedd lazán, egészséges keretek között).
Helyzet adja. Pl két ovis egymásnak esik, akkor ha csak enyhe szóváltás, vagy csak odalegyint egyik a másiknak, akkor hagyom, hadd oldják meg egymás között. De ha kicsit is elfajul a helyzet, akkor közbeavatkozom.
Bajt az jelentene, ha folyamatosan gubbasztana a gyermeked, nem szaladgálna a friss levegőn, nem ugrálna a pocsolyában, és így tovább. És a másik véglet is baj: naponta beveri a fejét, percekig rugdossa az ajtót, nagyon impulzív, életkorának nem megfelelő a figyelemtartása stb, most említettem néhány hiperaktív tünetet na a leírásod szerint ennyire nem szélsőséges a gyermeked viselkedése, szóval nyugalom.
A szülő nyugtalansága meg átragad a gyermekre, kb 10 éves korig mindenképp jellemző. És bármi, amit te érzel, átragad rá. Sőt, a tudatalattidba fojtott tartalmak, tehát többnyire a te gyerekkorodból az is, amit már elfelejtettél. ennek a tökre a kisgyermek. Ezt is jó szem előtt tartani.
válasza:Egy kicsit magadnak is megfogalmaztad már: te nem akarsz ilyen lenni, nem akarsz őrmester lenni. Akkor ne legyél. :) Legyél önmagad.
És én is azt tanácsolom, hogy ne legyenek hatalmas elvárásaid, legyél rugalmas.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!