Miért utasítja el az apját?

Kedves Kérdező!

Már megválaszolták előttem, hogy mi szokott lenni... általában. Ezekhez ennyit tennék hozzá:

~3 évesnek ne kezdjél előadást tartani az apai/anyai szeretetről, hogy az hogyan is működik. Mi is a lényege. Nem érti meg. Kb. olyan ez, mintha az összeadást, szorzást, négyzetre emelést akarnád vele megértetni. Nem megy. Csakis a saját szintjén szabad vele kommunikálnod. A kicsi ebben a korban még főként vizuálisan tanul és fejlődik. Láttad Te is, hogy ha

- fakanállal főzöl, ő is kanalazni, főzni akar,

- ha tele-fonálni, -fonozni lát, ő is azt akar majd, (adj a kezébe játék-telefont, ne a sajátodat)

- Ha takarítani lát, adj a kezébe mini seprűt, had tologassa kedvére. stb...

De, ha azt látja, hogy Te az apához simulsz, esetleg az ölébe is ülsz és kellemes hangon duruzsoltok egymásnak... előbb-utóbb ő is azt akarja majd. (Eközben ne a hiradó, vagy reklám harsogjon a TV-ben, ha már be van kapcsolva... inkább lágy zene)

Próbáld csak ki, minél gyakrabban.

És persze lehet is, meg kell is beszélgetni vele, szólni hozzá... tanítani szépen beszélni, de megmagyarázni, hogy apa épp most miért fáradt és miért olyan mélabús (netán goromba)... na azt nem kell.

Miért is?

Mert ha érteni... megérteni nem tud valamit a kisgyerek (hogy de miért?), akkor bizony az frusztrálni fogja. Azt fogja hinni kicsi agyával, hogy neki azt már értenie, tudnia kellene... (pont azért, mert Te azt olyan elszántan és komolyan magyarázod!) De mivel nem érti, hát zavarban lesz, vagyis összezavarodik. És akkor bizony sír, nyűgös, renitens, fújjj apa, stb. No ezt kellene elkerülnöd! A dolgok és történések megmagyarázását.

Ehhez nem kell túl sok minden. Csak annyi, hogy keveset beszélsz (és főleg nem magyarázol), annál többet mutatsz neki olyanokat... a férjeddel is közösen, ami viszont megragad benne (mert vizuális) és majd azt is utánozni fogja. Mint mindent.

Persze ebben a férjednek is partnernek kell lennie. Ez már a Te dolgod, hogy miként ébreszted rá erre. Ha téged esténként többször is átkarol kedvesen, ölébe ültet kis időre, esetleg suttog a füledbe... de nem unottan, kényszerből... hanem derűsen, jó kedvűen, akkor csodákat fogtok látni idővel. Ezt kell elérned nála, de ehhez neked kellene bevetned a "tudományod", de csak gyengéden és nem erőszakkal. Legalábbis eleinte. Ha jól csinálod, akkor később már a férjed fogja igényelni az ilyen "meghitt" együttléteket, no persze "gyermekbarát" szinten! ;) Úgyhogy csókolgatnotok sem kell feltétlenül egymást. Csak hébe-hóba. Szóval mértékkel.

Ezt kell, hogy lássa a kisgyerek. Hogy jól megvagytok egymással.

És ne feledd, hogy a szülő a falkavezér... az van, amit Ti mondtok, döntötök... nem mindig és kizárólag az, amit a gyerek akar. Éreznie kell a kicsinek is, hogy vannak határai (mint ahogyan nektek is van)... ez csak rajtatok múlik és múljon!

Nehogy mán a farok csóválja a kutyát! (Tapasztalom itt-ott. Elképesztő.)

Türelem... és kitartás! Fog ez menni.

Az ERŐ legyen Veled!

Kedves kérdező és kedves férje! Félreértés ne essék, jóból mondom: ahhoz, hogy valaki ne csak nagykorú legyen, de felnőtt is, tudatosan, ésszel is kell élni, nem szabad, hogy kisgyerekek miatt a nagykorú embert elragadják az érzelmei.

Ha ezt megérti a kedves párod, akkor a köv lépéssel máris megoldható az ügy:

ahhoz az elején már megírták neked, Ödipusz komplexusról van szó (bár kicsit talán korán kezdődött a gyermeketeknél). A lényeg tehát, hogy olvassatok erről (ld pl Sigmund Freud). Ha megérted ezt az életkori sajátosságot, melyhez a pszichológusok rendszeres, nagy számú megfigyelés útján jutottak el, akkor csak empátia kell a férjed részéről, hogy ne izgassa magát emiatt, hanem működjön továbbra is (okos és érző) apaként.

Én is érzelem orientált vagyok, ám de gondolkodni szoktam, mielőtt cselekszem, illetve mielőtt reagálok, és érzelmileg is könnyebb elviselni, amit kellően értünk. Hajrá! :)

Kedves Kérdező!

Írtad: "Próbálok hatni rá, h ne legyen ilyen felnőtt létére,..." - Amit mondtam korábban azt javaslom tenni: Ne hatni próbálj rá. Azt gondolom szavak által értetted. Hanem cselekvéssel és szavak nélkül. Pl. úgy, hogy keresed a társaságát, ölébe ülsz, vagy szorosan mellé... stb.

Tudom, korunk nagy kihívása, h. mikor apa hazajön, hót fáradtan, netán már előzőleg (munkája során) néhányan az idegeire is mentek... s ezt a hangulatát, negatív attitüdjét hazacipeli... nos ez nagyon nem jó dolog. Arra kéne gondolnia, h. a benti problémák meg fogják várni, s holnap, meg azután is rá vár annak kezelése. De amikor hazaér... az otthoniaknak semmi közük hozzá. Ezért sem szabad otthon már a napi problémáikon rágódnia. (És ez is egyfajta megszokásból fakad.)

Te ebben sokat tudsz segíteni neki, ha empátiád érzi, h. most csillapítani kellene a "kattogását". Az nyilvánvaló, h. annál "felnőttebb" egy ember, minél kevésbé viszi haza a munkahelyi gondjait, illetve minél kevésbé viszi munkahelyére az otthoni gondjait. Ezt is, mint sok minden mást gyakorlással lehet finomítani, fejleszteni önmagunkban. (Nem könnyű, de lehetséges!) És a napi élet-vitel számtalan gyakorlási lehetőséget nyújt. Naponta egy-egy újabb lehetőség, ami kihívás az ember számára. De, ha szereti a kihívásokat... akkor ezt is annak kell tekinteni. Mert hogy az is!

Másfelől a 7,8-as válaszadó (is) nagyon jól leírta, h. a kitartó együttműködés, milyen sikerrel jár hosszú távon. De, türelmesnek és empatikusnak kell lenni hozzá.

Az ERŐ legyen Veletek!

Úgy vélem, az iménti Yoda hozzászóló is remek kiegészítéseket tett, bár ettől függetlenül szerintem bánjunk egy kicsit óvatosabban avval a megfogalmazással, hogy "tanítani szépen beszélni" (ld előző előtti Yoda hozzászólás). ;-) (Bár beszélni szépen, értelmesen tényleg érdemes a kisgyermekekkel, ez is a példamutatás; a szülő "tanulási model" is egyúttal.)

Tanítani nem kell az ovist, bölcsist, hacsak nem indirekten (ritka kevés fajta a kivételes helyzet). Ugyanakkor, valóban, a gyakorlatiasság (főleg játék és beszéd), és a konkrétumok azok, amelyeket önkéntelenül utánoz a kisgyermek (sokszor a tudat alattijába kerül és van, ahogy csak napok múlva reprodukálja, ez teljesen rendben van). Magyarázni csak mellékesen érdemes még neki, inkább ha ők kérdeznek, meg ha nagyon fontos (pl veszélyes) dolgokat magyarázunk nekik, az kivétel.

Kedves #15 Neked igazad van.

A "tanítani szépen beszélni" valóban félreértelmezhető. Szó sincs direkt tanításról... csak annyit értek ez alatt, hogy ha az ember társalog a kicsivel, azért gondolja át, hogy mit mond neki, hogyan teszi és mennyi (illetve milyen jellegű) non-verbalitással (test-beszéddel) megspékelve teszi mindezt. Mert a példa... a felnőttebb ember példamutatása maga a nevelés, a tanítás (kondicionálás) a kicsi számára... s mindez olyanformán, olyannyira természetesen működik, hogy sokszor maga a szülő sem veszi észre önmagán. És nem kell tökéletesnek lennie (minta-anyának, -apának) a szülőnek. Nem is lehet...

Csak legyen következetes, amikor kell és főleg legyen HITELES!

Ami azt is jelenti, h. azt is tegye Ő maga is, amit mond, amiről beszél. Másként:

Ne prédikáljon vizet, mikor Ő maga bort iszik! - Mert ettől válik hiteltelenné a saját gyermeke szemében is! Ez fontos. (Ez az un. "farizeus" morál lényege.)

Az ERŐ legyen Veletek!

Így van, kedves Yoda, és egyébként amit az utolsó bekezdésben írtál, erre mondja a pedagógus / gyermekpszichológus, hogy a hiteles (ld bor-víz analógiával ellentétes) hozzáállás: kongruencia.

Tehát igen, ebben konszenzus van a legtöbb szakember között. Sokat számít a gyermeknevelésben. Az ellentéte komoly károkat okoz a fejlődésben, a hitelesség viszont hatékony, hasznos lendületet ad.