Hogyan neveljem?

Figyelt kérdés

Először is le akarom szögezni, hogy másnak is kikértem a véleményét, de a tietekre is kíváncsi vagyok.


A történet ott kezdődik, hogy nincs méhem...

A párommal egy kisbabát akarunk örökbefogadni, de nem tudjuk, hogy melyik lenne a jobb:

1., Kiskorától tudja, hogy nem mi vagyunk az "igazi" szülei

2., Kamaszkorban (10-16) évesen tudja meg

3., Ne tudja...


Előre is köszönöm!❤



2017. ápr. 29. 08:27
1 2 3
 21/23 A kérdező kommentje:
Köszönöm!
2017. máj. 2. 16:53
 22/23 anonim ***** válasza:
100%

Örökbefogadott fiam van. Most 7 éves. Külön úgy elmondani, hogy na most üljünk le és beszéljük meg, sosem akartam, és nem erőltettem. De mindig őszinte voltam vele. Amikor már három éves korában beszélni tudott és az oviban látta, hogy terhes az ovis kistársa anyukája és kistestvér lesz, akkor ő is kérdezte, hogy lesz-e testvére. És hogy ő is az anya pocakjából bújt-e elő. Ekkor válaszoltuk meg a korának megfelelő módon azt neki, hogy ő nem az anya pocakjából bújt elő. És a néni, aki megszülte, ő a szűlő-anyja, aki meg 2 napos korától a gondját viseli, ő anya, akit mindig is anyának ismert. Aztán több apropóból többféleképpen feljött a téma, de sosem füllentve, mindig az igazságot kapta. Sosem volt ebből semmi problémája, mert a szűlő-anyukáját mindig pozitívan építettük fel neki, hogy szerette és a legjobbat akarta neki, csak nem volt otthona és férje, és nem volt hova hazavinnie, ezért hagyta a kórházban, hogy jó édesanyát és édesapát találjanak a doktornénik neki.

- Apa, és hogy nézett ki a szűlő-anyukám?

- Nem tudom kisfiam, nem találkoztam vele. De gyere csak állj ide mellém és nézz a tükörbe. Nézd csak, neked szép kék szemed van, látod? Biztosan neki is ilyen szép kék szeme van és tőle örökölted...

2017. máj. 11. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/23 A kérdező kommentje:
Én is ilyen akarok lenni. Köszönöm szépen!❤❤
2017. máj. 13. 05:42
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!