Milyen az a felnőtt, aki BTMN-el küzdő gyermek volt? Más felnőttként is a viselkedése?

BTMN több okból lehet egy gyerek. Nagyon nem mindegy, hogy olvasási, írási, számolási nehézsége volt-e, figyelemproblémák miatt lett BTMN, vagy súlyos magatartási nehézségei voltak, illetve ezeknek mi állt a hátterében, kapott-e megfelelő fejlesztést és milyen mértékben tudja kompenzálni a nehézségeit.

Ha éveken át kudarcot kudarcra halmozott, megalázták, és a család se állt támogatóan mellette, annak egészen más lesz a kimenetele, mint ha tapintatos pedagógusai voltak, akik pl. nem olvastatták hangosan az osztály előtt, amig csak nyökögve olvasott, megkapta a szükséges fejlesztést és még stabil családi háttere is volt.

Tanulási képességek miatt is adják, gyerekkorban sem biztos, hogy viselkedési gond volt.

Elvileg a szó végén a nehézség pont azt jelenti, hogy átmeneti gond van (míg a tanulási zavar - pl egy diszlexia - nem múlhat el), tehát idővel megoldódhat.

Ez egy nagy gyűjtőfogalom, akit nem akarnak sni-be rakni, de azért van némi gond, az kapja.

A figyelemzavar idővel nem lesz olyan látványos és mások számára idegesítő, persze fejlesztés azért kell, mert az életét megnehezíti akkor is.

Az, hogy agresszíven szól másokhoz, inkább olyan gond, amire nem várni kéne, hogy "majd kinövi", hanem az okát megkeresni. Az nem tanulási zavar, hogy agresszív másokkal.

„Régen nem is diagnosztizálták, most meg ha elviszel egy gyereket, tuti 10-ből 8-nál találnának valamit. Semmi baja nincs. Ha súlyos lenne, sni-t kapott volna.”

Részben egyetértek veled, a BTMN-kódot kapó gyerekeket egy normális társadalomban, egy normális oktatási renszerrel nem neveznénk problémásnak. De mivel sajnos most „átlag Gizikére” van tervezve az egész rendszer, és nem fogadják el, ha valaki valamiben kicsit lassabb (vagy akár gyorsabb), annyi bántás, kudarc éri ezeket a gyerekeket, hogy nem csoda, ha frusztráltak lesznek, és feszültek.

Utolsó:nagy tévedés, hogy átlag Gizikére tervezték a jelenlegi oktatási "rendszert". Állítom, hogy soha ilyen gyerekközpontú alaptanterv és módszertan nem volt még a magyar oktatás történetében.

Színes-szagos tankönyvek, értelmes, használható munkafüzetek, és gyakorlatilag nincs minimális követelményszint sem. Alsó tagozaton nagyon indokolt esetben ismételnek évet a gyerekek.

El lehet rontani persze, amikor versenyistállónak képzeli az igazgató az iskolát, de ez nem jellemző.

A BTMN-en belül szerintem a magatartás-zavar a legjellemzőbb. Sajnos nagyon sok szülő rosszul neveli a gyerekét. Következetlenek, hol tiltanak, hol engednek ugyanabban a dologban. Barátai, haverjai akarnak lenni a gyereknek, minden szirszarról kikérik a véleményét, amitől óvni kellene, abba beleengedik, amitől nem szabadni félteni, attól óvják.

Nem egyszer látom, meglett kamaszok úgy beszélnek az anyjukkal, mintha a hátsójukból rántották volna elő őket! A szülő meg szégyenkezik, vagy tagad: az ő kislánya nem beszél olyan stílusban, ahogy a tanító néni panaszolja, a másik gyerek viszi bele, miért csak az ő gyereke, stb. Hárítás, tagadás, szégyenkezés. Otthon meg azt néz a kis elsős a tube-on, amit csak akar, 22:00-nél előbb nem kerül az ágyba. Még reggelizni sem tud otthon, 7.40-kor sorban állnak a boltban az ízfokozós csipsszel, cukros péksütivel. Az a reggeli, amit becsengetés előtt elmajszol.

Az én gyerkkoromban is voltak gyerekek, akik ilyesformán nevelődtek. Úgy mondták, nem neveli őket senki, csak nőnek mint a gomba. Többnyire "kulcsos gyerekek" voltak. Annyi különbség volt, hogy az iskola akkor még presszionálhatott, egy-két határozott pedagógus helyre tette a gyereket, ha agresszívan, tiszteletlenül beszélt a felnőttekkel. Nyilván volt, akivel nem lehetett mit kezdeni, amíg ki nem kerültek a családi körből, nekik vagy megjött az eszük felnőtt korban, vagy nem. De ennyi magatartás-zavarosnak nevezett, valójában neveletlen gyerek nem volt.