Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Problémás gyerekek » Sztetek normális, hogy 5...

Sztetek normális, hogy 5 évesen, bepisil, bekakil, hazudozik, nem fogad szót. Sokszor még öltözni se akar egyedül?

Figyelt kérdés
Nem mindennap fordul elő, van, hogy egy évig nem történt semmi, aztán megmint. Mostanában rászokott a hazudozásra, igen elpakkolt, igen elment pisilni, meg hasonlók, persze nem. Az apja meg védi, ilyenkor felbátorodik és még flegmázni és feleselni is elkezd velem. Sztetek mit tehetnék? Kezdem eléggé unni. Hetente kétszer van a mamánál, és utána (mivel a mama megcsinálja) öltözni sem hajlandó, azzal a kifogással, hogy Ő nem tudja. Pedig 3 éves kora óta egyedül öltözött.
2012. febr. 22. 21:12
1 2 3
 1/24 anonim ***** válasza:

Igen, teljesen normális. Szeretgesd minél többet, és ne dramatizáld túl a füllentéseit. Ez még nem az erkölcsi romlás kezdete.

Kutya baja nem lesz, ha egyszer-egyszer felöltözteted. Ettől nem felejt el öltözni. Három évesen nagy gyerek akart lenni, igyekezett mindent önállóan megtenni. Most meg talán úgy érzi, jobb dolga volt kicsinek. Babusgasd meg, játsszátok el, hogy még öltöztetni kell, aztán ez is el fog múlni.

Egy-egy bepisilés teljesen természetes ebben a korban, de ha a kakival is visszatérő probléma van, forduljatok pszichológushoz.

2012. febr. 22. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 A kérdező kommentje:
Sajnos én már nem tudom öltöztetni, 34 hetes kismamaként örülök ha a másfél éves kishugát felöltöztettem. Próbálok minél többet foglalkozni vele, de úgy veszem észre csak rosszabb lesz a dolog, mert akkor egyre kevesebb dolgot csinál meg egyedül. Ha meg rászólok elkezd hisztizni.
2012. febr. 22. 21:45
 3/24 anonim ***** válasza:
Az öt éves gyerek még nem feltétlenül tudja, mi igaz, és mi nem. Közösségben milyen amúgy?
2012. febr. 22. 22:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/24 anonim ***** válasza:
Amúgy jobb, ha megszokod a helyzetet, mert a tesó születése után még rosszabbodhat is! És lehet, hogy már érzi is a gyerkőc, hogy hamarosan jön a trónkövetelő...
2012. febr. 22. 22:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/24 anonim ***** válasza:
47%
"Kezdem eléggé unni." Hm, mit fogsz csinálni, ha 3 gyerek tépi majd az idegeidet?
2012. febr. 22. 23:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/24 anonim ***** válasza:

"Nem szabad felfújni


A füllentés kisebb erkölcsi súlyú hazugság – nevezhetjük úgy is: hazugságocska. Erre egy másik példát hoz fel: – Amikor a kisgyerek kiszalad a fürdőszobából, hogy meghallgathassa az esti mesét és az anya kérdezi: Fogat mostál?, akkor azt mondja, hogy igen, de csak azért, hogy minél hamarabb hallhassa a mesét. Valamiféle érdeket akar érvényesíteni azzal, hogy füllent. Ha rajtakapjuk a füllentésen, azt semmiképpen nem szabad felfújni vagy hazugságnak nevezni. De türelmesen el kell magyarázni, hogy a tényeket kell elmondani, nem pedig az ellenkezőjét. A példánkban az anyának azt kell mondania: ˝Menjünk vissza, megmosod a fogad és jön a mese. És ugye ezt máskor nem csinálod?˝

Dr. Ranschburg Jenő azt mondja: az ilyenfajta füllentések feleslegesek és kiküszöbölhetők, ha a szülő türelmes és megfelelően kommunikál. Este már nemcsak a gyerek, a szülő is pörgetné az időt és elképzelhető, hogy tudja ugyan, hogy a gyerek nem mosott fogat, mégis szemet huny a füllentés felett, mert ő is szeretne haladni."


[link]

2012. febr. 22. 23:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/24 A kérdező kommentje:

Kedves utolsó, vissza megyek vele, és ha pl egy percre ott hagyom, akkor újra kijön, h megcsinálta. Megkérdem én biztos, mire 3x is igent válaszol.

Kedves 5ös! Igen unom már, hogy mióta a mamáhpz jár semmit nem hajlandó megcsinálni. Ha meglesz a harmadik gyerekem reménykedem benne, hogy mivel ő nem jár majd a mamához ( mivel csak féltesók) nem lesz ilyen probléma. Máskor ha nem tudsz értelmes választ adni a feltett kérdésre, akkor meg ne válaszolj.

2012. febr. 23. 00:30
 8/24 anonim ***** válasza:
9%

Ez a mamához jár dolog ez szíven ütött kicsit! Örülj neki, hogy van segítséged!!!! Összetehetnéd a két kezed miatta!


Tudod, nekem a kedves férjem mondogatta, hogy persze, a szüleim mindent megengednek a gyereknek, elrontják, elkényeztetik! Csakhogy a gyerek egyre romlott, akkor is, ha hetek óta nem volt a mamáéknál. Kiderült, hogy elég komoly veleszületett problémánk van (autista). A viselkedése tehát nem az elkényeztetésből fakadt, hanem ő egyszerűen ilyen. A helyzet egyre rosszabb, ha nagyon felpörög, akkor konkrétan az idegeinken táncol (nem, nem ilyen "enyhe" formában, ahogy nálatok, hanem úgy, hogy nem tudunk aludni sem!!!) Tudod, azóta már a férjem is belátta, hogy milyen jó egy-egy szabad este, amikor - sajnos nem tudom másképp kifejezni magam - kipihenjük a gyerekünket. És aztán másnap újult erővel folytatjuk.

Szóval ne hibáztasd a nagyszülőket, örülj neki, hogy vannak és hogy segítenek! Ha pedig szerinted rosszul kezelik a gyereket, akkor ülj le velük, és beszéljétek meg!

2012. febr. 23. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/24 A kérdező kommentje:
Nekem egyáltalán nem segítség. De mivel nevelő szülő vagyok kénytelen vagyok az édes mamának oda adni. Szted nem próbáltunk leülni a nagyszülővel? Semmit sem ért az egész. Mivel a lánya öngyilkos lett, úgy gondolja, h elkényezteti a gyereket. Csak tudod nem bármi áron. Vannak határok. Sajnálom, h a te gyermeked beteg. Az enyém csupán feszegeti a határait azzal, h a huga mellé kakil a vizbe és röhög rajta. A probléma megoldására kértem ötleteket, nem pedig kioktatásra. Örülj, h legalább a te szüleidnek van esze. Ezeknek nincs. Az van amit a gyerek akar, ha beteg pálinkát adnak neki, ha nem akar valamit nem erőltetik. Örülnék ha lenne segítségem, és nem csak hátráltatom. Ha nem megy a mamához, mert elutaznak nyaralni vagy ilyesmi, áldott tüneményes kisfiú
2012. febr. 23. 11:58
 10/24 anonim ***** válasza:
61%

valamit most nem értek

ennek a gyereknek nem te vagy az anyja, csak te neveled, mert meghalt az anyukája, te pedig hozzámentél az apukához?

2012. febr. 23. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!