Valószínűleg aspergeres húgomat nem hajlandó anyukánk orvoshoz vinni. Mi tévő legyek?

Azért az Asperger nagyon sok tünetből áll össze. Ott kezdődik, hogy ez autizmus spektrum zavar. Tehát az, hogy valaki okos meg van egy nagyon konkrét érdeklődési területe, az még semmit nem jelent.

Általában együtt jár az érzékszervek extrém érzékenységével (tehát bizonyos hangok/fények/szagok/ízek) nagyon zavarják, elviselhetetlen számukra. Emiatt nagyon sok aspi iszonyúan válogatós, tehát alig néhányféle ételt esznek meg. Jellemzőek a sztereotip mozgások, pl. repkedés, láthatatlan szöszök söprése, az ujjak mozgatása az arc előtt. Többségük nem tud szemkontaktust tartani, nem szeretik, ha megérintik őket. Nem nagyon értik a gesztusokat, mimikát, hangsúlyokat. Nem értik, ha viccelnek velük, az irónia értelmezhetetlen számukra. Gyerekkorban jellemző, hogy magányosan játszanak. Az iskolában könnyen elterelődik a figyelmük, nem tudnak koncentrálni - kétszemélyes helyzetben viszont igen.

Szóval rengeteg tünet van, és minden aspi más, szóval igen nehéz egyértelműen kimondani, hogy ha ez meg az van, akkor aspi, ha nem, akkor meg nem. Erre valók a diagnosztikai tesztek és a szakemberek pontos megfigyelései.

Az egyetemen voltam több kurzuson is, amiken elmebetegségekről tanultunk. Mindet úgy kezdtünk, hogy az előadó elmondta, mindenki, kivétel nélkül szinte mindent magára tud majd illeszteni, de ettől nem kell megijedni, ez nem így megy, nem ilyen egyszerű.

Ez a baj az internettel, ha túl sokat olvasol reggelre már meg leszel győződve arról, hogy agydaganatod és mániás depressziód van és amúgy is indigó gyermek vagy, anyád paranoid skizofrén és auralátó, a húgod meg xy szindrómás és ha időben elkezditek balerina lett volna belőle.

Nem kell mindenáron ráerőltetni valami szindrómát, csak azért, mert kicsit másabbnak tűnik. Azért mégis csak 17 éves, normálisan tudta és tudja élni az életét, te meg netes tesztek és belelátás alapján lebetegezed.

"te meg netes tesztek és belelátás alapján lebetegezed."

Most a kérdéstől függetlenül: mit jelent az, hogy "lebetegezed"? Sose értettem ezt, hogy miért kell az ilyen diagnózisoktól félni. Hallottam már, hogy "ne vigyük orvoshoz/pszichológushoz a gyereket, mert az majd azt mondja, hogy beteg, és ezzel megbélyegzi". Én sem vagyok Aspergeres, de sok hasonló tünetem van, és nagy hasznát veszem annak, tudok erről: az aspergereseknél használt segítő eszközök (mint pl. azok a kártyák, amikre a napi tevékenységeket rajzolják fel) nekem is segítenek. Ha diagnosztizálnak egy betegséget, az csak segít: a képességeimet nem befolyásolja, hogy mit mondanak rólam, viszont tudom, hova nyúljak megoldásokért, segédeszközökért. Nyilván nem szabad a betegséggel takarózni ("én nem tudok barátokat szerezni, mert aspi vagyok"), nem szabad ezzel magyarázkodni. Erre figyelni kell. De ha erre ügyel, akkor szerintem nem válik senkinek a hátrányára a "lebetegezés".

Nagyon egyetértek az előzővel, tény, hogy amióta diagnosztizálták a kislányomat, és használjuk az autizmus-specifikus eszközöket, sokkal jobb a helyzet. (Mi is napirendi kártyázunk, folyamatábrázunk, én-könyvezünk, szociális történetezünk, stb.)

Arról nem beszélve, hogy amióta értem, hogy miért olyan, amilyen, könnyebben tudom kezelni is. Megtaláltam hozzá a "kulcsot". A korábban teljesen kezelhetetlen gyereknél óriási eredményeket értünk el, mostanra már igényli a gyerektársaságot is, ami eddig egyáltalán nem volt jellemző. (Pedig csak fél éve diagnosztizálták.)

Egyetlen apró kiegészítés: az autizmus nem betegség. Ez egy állapot, meg kell tanulni vele élni. Azt szoktam mondani, hogy ha egy autit nem autiként kezelnek, az olyan, mintha egy vakot látóként kezelnének. Nem megy. Igenis autiként kell kezelni, és "fehér botot" kell adni a kezébe, hogy el tudjon igazodni a világban.

Nálam 26 évesen diagnosztizálták az aspergert, születésemtől fogva egyértelműen problémás voltam, mégis vagy száz másik diagnózist kaptam, mire kiderült. A tapasztalataim alapján alig ért ehhez valaki, pedig Budapesten élek.

A diagnosztikai kritériumokról meg annyit, hogy lány vagyok, nincs speciális érdeklődési köröm és nem beszélek sokat. Semelyik tünet nem kötelező a diagnózishoz, nálam szinte csak az számított, hogy 5 éves korom előtt mik voltak rám jellemzőek.

Amúgy én 17 évesen netről "diagnosztizáltam" magam és 10 év kellett majdnem, hogy ez hivatalos legyen. Ha nem állok ki a véleményem mellett, akkor jelenleg papírom lenne arról, hogy személyiségzavarom és depresszióm van. Nem mindig hülyeség az, ha az ember utánamegy annak, amiben magára ismer.

Az tényleg nem a legjobb megoldás, hogy közlöd vele, hogy szerinted ő aspergeres, ezzel nem fog tudni mit kezdeni. Ülj le vele beszélgetni, a leírtak alapján jóval intelligensebb az átlagnál, így nem okozhat problémát megvitatni vele a "furcsaságait". Elsősorban azt derítsd ki, hogy őt ezek a problémák mennyire zavarják, mert ha ő köszöni szépen, de jól elvan, akkor fölöslegesen idegesíted magad, anyádat, és a húgodat is. Ebben az esetben teljesen lényegtelen, hogy aspergeres vagy sem, sőt, még lehet rontana is az életminőségén, ha plecsnit kapna arról, hogy ő "nem normális".

Ha viszont zavarja, akkor nincs mit tenni, Neki kell odaállnia anyátok elé, hogy szakemberhez szeretne fordulni. Nem fogjátok tudni megkerülni anyátokat, ha tényleg szakvéleményt, és azután fejlesztést szeretne, mert ha megnézed az Autista Alapítvány honlapját, láthatod, hogy a jelentkezéshez ki kell tölteni egy kb 20 oldalas nagyon részletes kérdőívet (olyan kérdések vannak, amikre talán még anyátok sem tud kapásból válaszolni). Bár elvileg bármelyik mezei pszichiáter felállíthat ilyen diagnózist, nagyon nem ajánlom, mert kb semennyire nem értenek hozzá sajnos, úgyhogy mindenképpen az Alapítványhoz forduljatok, ha arra kerül a sor.