Szeretsz/szerettél szoptatni? Miért?

Az elsővel 8 hétig sebes volt a bimbó, fájt. Kisfiam egész nap rajta lógott. Most a másodikkal nincs ilyen gond.

Azt szeretem benne, hogy praktikus. Lehet menni helyekre, csak egy szoptatós kendő kell és meg van oldva a kisbaba evése.

Semleges. Örülök neki, hogy képes vagyok rá, jó dolognak tartom, időt és energiát fektetek az átmeneti(nek tűnő) problémák megoldásába, de nem mondhatnám, hogy "szeretem". Nem érzek semmi különösebb érzelmi töltetet a szoptatással kapcsolatban, egyszerűen egy funkció, amit részben lustaságból (f*szomnak van kedve hajnalban 500x felkelni és tápszert kevergetni, így csak elég félálomban oldalra fordulnom, és az ügy el is van intézve), részben meggyőződésből (ha már van, akkor csak jobb, mint a porból kevert cucc), de semmi esetre sem a folyamat élvezetéből vagy szeretetéből csinálom már lassan 3 éve egyhuzamban (a nagyot 2 éves korában választottam le, de pár hónappal később megszületett a kicsi, aki most még csak 5 hónapos, szóval még egy ideig nem szabadulok :D

A nagyobbik gyereknek rövid volt a nyelvféke, ami persze csak utólag tűnt fel, így visszagondolva, így az első hetekben iszonyúan fájt a szoptatás, ki is "harapott" egy darabot a mellbimbómból (mai napig ott van egy lyukacska), a kicsinél semmi nehézség nem volt.

Igen, imádtam. Az első gyerekem tápszeres volt, másodszor megváltás volt a szoptatás. Praktikus, egyszerű, gyors volt, meghittséget nyújtott, ráadásul a cici az nem olyan, mint a cumisüveg, hogy csak kaja. Szoptatott babának a cici szinte minden, és minden bajt megold. Kb. olyan volt a mellem, mint egy varázspálca. Sajnálom, hogy elsőre nem akartam eléggé.

Kezdeti nehézség pedig a rossz tanácsok miatt volt. Ha újrakezdhetném, jobban megválogatnám, kire hallgatok, nem hinnék el mindent csak azért, mert védőnő mondja pl.

Nem. Nekünk nem ment jól, hiába a tanácsadó. Fájt, semmi motivációja nem volt a gyereknek.

Ennek ellenére 8 hónapig szoptattam. Amit szerettem benne hogy tényleg nyugtatásra nagyon jó volt egy idő után mikor már jobban belejött. De nekem ez nem adott semmilyen pozitív érzést. Mikor fájt akkor csillagokat láttam és szorítottam a fogam. Amikor épp minden jól ment akkor meg végülis arra is jó volt hogy addig kikapcsolhattam kicsit az agyam, pihenhettem.

Utáltam.

Ennek ellenére az első gyereket 13, a másodikat 10hónapig szoptattam.

Nem fájt sosem. Nem folyt a tej feleslegesen 1x sem. Így melltartóbetetet sem hordtam. Annyi tejem mindig volt amennyi kellett.

Más ezért ölne.

Ennek ellenére én nem szerettem. Nyügnek éreztem sokszor.

De mégis megtettem, mert ezzel úgy gondolom többet adtam nekik, mint a tápszerrel. Ennyi áldozatot képes voltam meghozni értük.