Anyukák, akik nem tudtak szoptatni vagy csak kevés ideig:nem is volt olyan fontos, vagy úgy érzitek, hogy mindent megtettetek a siker érdekében, de nem sikerült?

Nekm az bajom, hogy akinek van még teje, ha kevés is , azt inkább megpróbálják lebeszélni szoptatásról:

http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__szopta..

Na ezért nem lehet erről a témáról (sem) normálisan beszélgetni. :(

Kérdező, szerintem inkább személyesen kérdezz meg erről anyukákat, mert szóban teljesen más a helyzet. Itt olvasva nem úgy jönnek át a dolgok, ahogy te szánod, pedig csak úgy kapnál számodra is tanulságos válaszokat.

(másvalaki, aki szintén próbált már itt efelől érdeklődni hasonló "sikerrel")

Kérdező,

nehéz téma ez, hidd el. Engem mint segítőt is sokat foglalkoztat a dolog, hogy miért nem megy ez ennyire. Vannak is tapasztalataim meg tippjeim, de nagyon nehéz ezt "leellenőrizni" a gyakorlatban, mert látod, sokan érzékenyen reagálnak a kérdésre.

Sok minden közrejátszik szerintem: a megfelelő ismeretek hiánya biztosan. De talán még ezt lehet(ne) a legkönnyebben orvosolni, amikor itt a kezünk alatt az internet...

A második az önbizalomhiány. Ebből minden anyukának kijut szerintem, főleg, ha kezdő. És sajnos a szoptatás is úgy működik, hogy akkor leszel magabiztos, ha látod, hogy jól csinálod. Ha viszont küszködsz, hamarosan aggódni kezdesz, ami pedig biztosan rontja a szopi minőségét.. Szóval ördögi a kör, nehéz belőle kiszállni.

Harmadik az ösztönösség hiánya. Olyan korban élünk, amikor mindent (rossz és jó megérzést egyaránt) el kell nyomnunk magunkban. Sőt, a szopiban én azt látom, hogy sokszor pont olyan "tudást", tudatot próbálnak bennünk erősíteni, ami kifejezetten káros. Ilyen a szeparáló nevelés, a gyerek igényeinek háttérbe szorítása, a külső sztenderdekhez való igazodás stb. Illetve, faramuci a dolog, mert miközben azt mondják nekünk, hogy figyeljünk ezekre, mégis olyan tanácsokat adnak, amik ezzel ellentétesek... Tényleg anyuka a talpán, aki ebből ki tudja szűrni, mi lenne a jó.

Negyedik pedig a támogatás hiánya. Nincs az anyukák mellett senki, aki tényleg(!) tudná, hogy működik ez az egész, hasznos, valós tanáccsal tudna szolgálni. Az eüsök nagy része sem rendelkezik a szükséges alapinformációkkal sem - pedig ők az elsők, akikhez az anyuka fordul, amikor gondja van.

Így aztán az anyuka egyedül marad a bajával, a "tudatlanságával", bizonytalanságával, kételyeivel és senki sem tud neki segíteni. Sem érzelmileg, sem gyakorlatilag.

De én úgy látom, hogy azért vannak, akik mindezek ellenére sem adják fel és közülük néhányaknak sikerül is kilábalni a bajból. De magamon is tapasztaltam, hogy piszok nehéz tud lenni egyedül küzdeni, mert ilyenkor csak magadra számíthatsz: a "semmiből" kell előhalászni a hitet, az erőt és a kitartást. Nem lehetetlen, de nem mindenkinek sikerül.

Én nem ítélem el azokat, akiknek nem jött össze, mert tudom, mennyire nehéz. De pont ezért tartom fontosnak, hogy ha egyedül nem megy, akkor igenis kérjünk segítséget, mert úgy sokkal könnyebb. - És valóban szakértő segítséget kell kérni! (Így sem biztos, hogy sikerül, de az esélye már nagyobb...)

Kedves Kérdező! Nem tudom miért foglalkoztat valakit, hogy más miért nem tud vagy éppen tud szoptatni, amikor te magad állításod szerint tudsz. De ennek ellenére mivel végigolvastam a kommenteket leírom az én történetem.

12 óra vajúdás,/fájáserősítő stb infúziók/ kínlódás után császármetszéssel hoztam világra a kislányomat, akinek rá volt tekeredve a köldökzsinór a nyakára, szóval ez már egy trauma volt számomra. Ezután ugye az epidurális miatt nem kelhettem fel másnap reggelig. Amikor a babát behozták próbálkoztunk ugye, ment is állítólag elég jól. 3.napon már nem emlékszem mennyit, de valami elképesztő nagy ml-t mondtak, hogy megevett,mivel a nővérkék mérték a babákat. Másnap nem evett egy falatot sem a mellemből, folyton bealudt, egész nap csak piszkáltam szegényt, hogy keljen fel és egyen. Mondták, hogy az előző napi túl sok volt ezért nem eszik, közben az egésznapos nyomkodás, próbálkozás miatt kiázott a mellbimbóm, ki is vérzett. Az hittem becsinálok úgy fájt. Hazamentünk a lányom meg folyamatosan ordított, szopott de keveseket. Aztán megint ordított. Második nap este anyukámnak hála végre 2 nap nem evés után a lányom bekajált tápszerből és éjjel szinte végigaludta az éjszakát. Másnap reggel megint szopi, de az én kicsikém rájött, az üvegből jobban jött. Próbálkoztunk még néhány hétig,de nem jött a tejcsi,egyszerűen nem volt. Annak ellenére, hogy finomakat tettek elém, kényelmem megvolt, segítettek, tejcsináló teákat ittam, meg homeós bogyó, a már itt is említett köménymagos levest, de nem tehetek róla semmi nem esett jól a kajákba is éppenhogy csak beletudtam szagolni, hányingerem az evés gondolatától is.

Akkor nagyon bántott a dolog, biztos be is stresszeltem a történtek miatt, ezért is nem lett a várva várt tejcsi.

De szerintem ez mind adottság kérdése, ki mennyire ideges tipus /van aki mellett bombát lehet robbantani az se zaklatja fel, annak biztos van teje pl.: Sógornőm/.Ja és az se éppen valami felemelő dolog, ha mindig azt kérdezgetik: Van tej ugye elég? Mert az nagyon fontos, akkor nem lesz beteges a gyerek...

Na, hála Istennek az én gyerekem eddig még nem volt beteges, mert elég tápanyagot kapott. Nem pedig a vizes tejemet./ Fejtem is és olyan volt mint a víz/

Sógorasszony 9 hónapig szoptatott mégis beteges, alultáplált a gyereke. Szóval ez van és ezzel két év alatt már bőven sikerült is megbékélnem, van egy szép, okos tündéri kicsikém.