A második szüléstől mindenki jobban fél?

Én pont az első előtt féltem nagyon, a másodiknál valahogy egyáltalán nem.

Az elsőtől nem féltem, a másodiktól is csak aznap reggel kezdtem, de életemben nem rettegtem még úgy!

Én így vagyok. Az elsőre boldog tudatlansággal mentem, igazából semmi rossz élmény nem volt, de nem ment úgy a tágulás a magzatvíz spontán elfolyása után, ahogy annak kellett volna, szükség volt oxira, így is hajszál híja volt, hogy megszültem hüvelyi úton, és most már rettegek a császáros végkimeneteltől.

Nem féltem a másodiktól, mert már tapasztalatból tudtam, hogy véges a fájdalom és annyira megéri.

Magától a fájásoktól féltem jobban, mert már tudtam milyen. De alapvetően a szüléstől nem. Az első is nagyon hamar meglett, végig úgy gondoltam, hogy ő még gyorsabban fog jönni (így is lett), úgyhogy próbáltam erre összpontosítani.

Én nem tudom ki hogy van vele de én 2 hónapja szültem hüvelyi úton, első terhességem volt, félelem nem volt bennem egyáltalán, sőt, a 9 hónap alatt maximum 1-2 alkalommal ha eszembe jutott hogy mégis milyen lehet a szülés, hogyan fog zajlani, kibírom-e egyáltalán de úgy igazán nem rettegtem tőle. Életem leghosszabb 12 órája volt (addig tartott az egész a szüléssel együtt) ... Úgy kb 12:00 körül értem be a szülőszobára és 0:10-kor született meg a kislányom. Nagyon de nagyon nehezen tágultam, így oxyt kaptam viszont nagyon lassan telt az egész, pokoli volt a fájdalom, végül este 23:00 körül kezdtem jobban tágulni. Ahhoz fogható fájdalmat még sosem tapasztaltam, mai napig nem tudom hogyan bírtam ki az egészet egyedül, nem is nagyon néztek rám, egyedül voltam mivel a párom sem lehetett mellettem, nem volt üres külön szoba a számunkra :( Amint véget ért az egész végre, azt mondtam soha többé. Azóta rettegek a szüléstől, soha nem szeretném újra tapasztalni azt amit ott 12 óra alatt tapasztaltam, igaz hogy a szülés után már azért valamennyire könnyebb minden és boldogság van viszont szülés után is szenvedtem eléggé, belülről-kívülről is varrtak kb 1 órán keresztül, 3-4 hétig se járni, se ülni nem tudtam, borzalmas volt az egész ... még most sem gyógyult be teljesen viszont elviselhetőbb már. Én csak azt nem értem amikor itt gyakorin is látok olyan nőket hogy az első terhességet pokolian éltek meg, mégis készülnek második babára vagy már úton is van a pici, az elsőnél mégis azt mondták nem akarják tapasztalni újra. Nagyon nagy tisztelet nektek, én nem csinálnám újra semmi pénzért, nagyon nehezen bírtam ki, azt hittem a halálom felé közeledem... nem tudnám újra végigcsinálni, nem is szeretném soha többé tapasztalni. Igaz hogy jó lenne majd idővel egy kistesó viszont én nem lennék rá újra képes, még ha szeretném is. A másodikat már biztosan nem bírnám ki. Úgyhogy én rettegnék ha újra terhes lennék 😃 A többi nőnek aki újra végigcsinálja miközben az első szülés pokol volt, tisztelet, nagyon bátrak vagytok 💕

Engem pont az nyugtatott meg, hogy tudtam, mire számíthatok. Az első szülésem is könnyű és problémamentes volt, mondjuk ott nyilván féltem az ismeretlentől, de akkor is csak valahol így az utolsó hónapban jutott eszembe, amikor itt gyakorin olvasgattam a kérdéseket, hogy basszus a szülés elvileg fájdalmas, jézusom, mi lesz így velem :D A másodiknál meg a terhesség tényleg teher volt, nagyon rosszul viseltem már, mentálisan elsősorban, és így kb tényleg csak túl akartam már lenni a szülésen, hogy legalább a pocakomtól meg úgy általában a terhességtől szabaduljak. A második szülés egyébként még az elsőnél is könnyebb és gyorsabb volt.