Nagyon fáj a szülés? Ugye megéri annyit szenvedni? Ti hogy készültetek rá? Milyen volt maga a szülés? Hogy tettétek könnyebbé? Párotok/Édesanyátok/Anyósotók/Testvéretek/Barátnőtö k, valaki bent volt veletek? Ők mit csináltak?

4 és fél óra alatt, apás szüléssel lett meg a fiam.

Felkészülni? Hát az nehéz, én arra gondoltam, h sokan előttem már megcsinálták, nekem is menni fog.

Igyekeztem nem ráparázni, én megnéztem pár szülésvideót, olvastam történeteket, de nem vittem túlzásba.

Az utolsó napok voltak nehezebbek, mert túlhordtam, akkor már nagyon aggódtam.

Vajúdás közben meg arra gondoltam, h egyre közelebb a babám, akire már annyit vártunk, akit olyan sokszor elképzeltünk:)

23 éves voltam,előkészítéstől számolva 3óra,41.hét kislány 4010g

és arra gondoltam minden fájásnál

- na most vagyok a fájás közepén innentől már kifele megyek belőle és minden fájás közelebb hoz a végéhez meg a nagyimra aki azt mondta

-semmivel ne foglalkozz csak azzal hogy nagy levegőket vegyél-

senki nem volt ott a párom otthon aludt mert már egy hete bent feküdtem kocsink nem volt az első buszra keltettem fel hogy jöjjön be.

ja és arra is hogyha 15éves csajok a budiban egyedül megszülnek semmi nélkül hát nehogy már én itt ahol minden van ne tudjak??

+a testem erre van kitalálva menni fog.

31 éves vagyok.

5.30-kor burokrepedés,délután 15.25-kor megszületett a kisfiam.40+5 napra született.(apás szülés)

Hazudni nem fogok,nagyon fájt,de ki lehet bírni,és megéri.

Könnyebbé tenni nem tudtam,de sokat segített,hogy bent volt velem a párom!

Nem akarok mellébeszélni, igen, nagyon fáj, de kibírható, elég sokan kibírták már :) Biztos nem találsz itt olyan anyukát, aki azt mondaná, hogy nem érte meg megszenvedni érte.

Nekem a készülés annyi volt, hogy csak lelkileg készítettem magam, nyugtattam, hogy nem lehet gond. Annyian megcsinálták már nálam "táposabbak" is, hogy miért ne menne pont nekem. Emellett fogadott orvosom volt, benne is nagyon bíztam.

Nekem indított szülésem volt. Egyik nap be kellett feküdnöm a kórházba, kaptam ballont, amitől fájásaim lettek, az hajnalban kiesett. Reggel 8-kor előkészítettek szülésre (kaptam beöntést) utána negyed 9 körül bekötötték az oxitocint, attól már elég erős fájásaim voltak. Fél 10-kor megrepesztették a burkot. Akkor még erősebbek lettek a fájások. Labdán ücsörögtem utána. Fél 11 után jött az orvos, mondta, hogy eltűnt a méhszáj, akkor szülünk. Na ez a szó, akkor sokkolt, rá is néztem a férjemre, ő is nézett ijedten :) Aztán pár nyomás és pontban 11-kor megszületett a kislányom. Utána őt elvitték rendbe tenni meg mérlegelni. A lepényt a szülésznő nem tudta kiszedni belőlem, de az orvosom elintézte úgy, hogy észre se vettem. Utána pedig egy jó fél órát stoppolt a doki (gátmetszésen kívül repedtem is).

Nekem 3 óra volt az egész, és igen, nagyon megéri, szeretnék még párszor a szülőszobán kikötni, bármilyen ijesztő is :)

Férjem végig mellettem volt. Neki elég nehéz volt, hogy azt se tudta mondani, hogy "Tarts ki, mindjárt vége lesz", mert nem tudta mikor lesz vége. A kitolási rész volt az, ahol hasznossá tudta tenni magát azzal, hogy tolta előre a fejemet. Ennek örült.

22 és 26 éves voltam, amikor megszülettek a lányaim.

Összeségében mindkét szülésemet pozitívan éltem meg. :) Számomra nincs annál szebb, mint életet adni egy ilyen kis csöppségnek, akármilyen nehéz is a szülés, bármikor vállalnék még! :)

Mert értük megérte. Bár már 9 és 4,5 évesek, és egyre több velük a gond, de imádom őket, és sosem bántam meg, hogy megszülettek.

http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__szules..

Olvasgathatsz a tapasztalatok közt. :)

Könnyű szülést kívánok neked :)

24 vagyok, 4 hónapos a kislányom.

Apás szülés volt. Éjfélkor kezdett szivárogni a vizem, 4-kor bekötötték az oxitocint, na, onnantól eldurvult a dolog. Addig nem volt gáz, mert fájásaim se nagyon voltak.

A férjem reggel 7 körül jött, addigra már szenvedtem rendesen.

Délre lett meg a kislányom, de már kb. 8-9 körül azt hittem, sosem lesz vége. Rettenetesen fájt, sehogy sem volt jó.

De amint kint volt a babám, már el is felejtettem, hogy mi történt az elmúlt 12 órában, és csak ő volt a fontos. :)

A férjem igazán sokat a kitolásnál segített, majdnem helyettem nyomott, annyira igyekezett. :D Előtte csak úgy ott volt, és "szórakoztatott". Akkor csak az kellett, hogy a közelemben legyen, se a masszázs, semmi nem esett jól.

Szia!

Először elmondanám, hogy nagyon sokszor szeretnék még szülni!A legcsodálatosabb, és leghihetetlenebb dolog a világon!És mint előttem is írták, erre vagyunk kitalálva, mi nők! :)

A kórhazba 5:30-ra értünk reggel, engem előkészítettek, majd 8-kor jöhetett be a párom!kb 6:30-kor folyt el a magzatvizem és onnantól volt csempeszaggató a fájás, de erőt adott az a kis szünet köztük :)

9:25-re 50 perces kitolás után született meg a lányom!Aki mikor kibújt (nem tudták a hasamra tenni, mert olyan rövid volt a köldökzsinór, hogy épp kifért) egyből megfogta a kezem!Mert ha nem láthattam akkor meg akartam simogatni :) ÉS nem adták a kezébe,henm megfogtuk magunktól egymás kezét! Csodálatos volt!

Mikor vége volt, büszkeséget éreztem (Rá is és magamra is) természetesen megkönnyebbülést is!

És mikor éjjel elkezdődött otthon a szülés, akkor én annyira megnyugodtam, szerintem életemben nem voltam olyan nyugodt mint akkor!Hihetetlen de igaz!És erősnek éreztem magam, hogy igenis meg tudjuk csinálni!

A készülés...

Homeót szedtem a 35. héttől, és úgy álltam hozzá, hogy én akartam, akkor pedig ki is fig jönni!Mindenképp hüvelyi szülésre készültem, és lehetőleg fájdalomcsillapítás nélkül!ÉS sikerült! :)

Apás szülés volt!Soha nem felejtem el a párom arcát, mikor a lányunk már a hasamon feküdt, ő ült melletünk és odabújt hozzánk, és folytak a könnyei! (most nekem is folynak :)

Imádok visszagondolni arra a napra!ÉS még amennyiszer csak lehet szeretném átélni!

26 voltam akkor a párom 32!

Ja a párom a nyakam simogatta,mikor a fájások voltak, mert nem bírtam ha mell allatt hozzámértek!Így a derekam kilőve! :)

Meg a fejemet nyomta a kitolásnál, és a másik kezével fogta a kezem!ÉS erőt adott!És az arcát soha nem felejtem el!Már csak azért megérte, hogy ott volt! :)

Szóval szerintem ez a legnagyobb csoda a földön, és örülök, hogy NŐ vagyok és mindezt átélhettem! :)