18 évesen ott tartok, hogy teljesen elment a kedvem a gyerekvállalástól. Normális ez?

Hú, elképesztő ami veled történt az előző években, én sem bírtam volna napi szinten ezt, mind fizikailag, mind lelkileg.

Lehet, hogy pár év múlva, ha megtalálod az Igazit, akkor majd úgy gondolod, hogy akár te is szeretnél gyermeket, és most csak azért gondolod ezt, mert sok évig kihasznált a nővéred a gyerekeivel. Kitartást!:)

Adott körülmények között teljesen normális, hogy most így érzel, és ettől még nyugodtan találhatsz párt is.

Nagyon sok férfi nem akar gyereket.

Az sincs kizárva, hogy idővel saját gyerekre viszont vágyni fogsz, főleg ha a megfelelő párt sikerült megtalálnod.

Egyébként nem csodálom, hogy így gondolod.

Én 15 voltam, mikor féltestvérem született, és mivel anyánk depressziós és idegbeteg lett, szinte minden rám hárult. Pelenkáztam, fürdettem, megetettem, elvittem később oviba, elhoztam, még anyáknapjára is volt, hogy én mentem el.

A kiscsaj el volt(VAN) kényeztetve, nekem csúnyán nézni se volt szabad, nem hogy rászólni, állandóan hisztizett, és én se nagyon tudtam menni sehová.

Meg is volt a szilárd elhatározásom 18 éves koromra, hogy nekem az életben nem kell kölyök! Alig vártam, hogy elköltözhessek.

Aztán eltelt pár év, most leszek 30, és a harmadikat várom. :)

Szerintem kompenzálnia kellene a nővérednek azt a bűneit hogy rád hárította a gyereknevelést.

Amúgy én is éltem át hasonlókat csak én férfi vagyok. De én úgy alakítottam a dolgokat hogy mikor a két szülő megöregedett, ráadásul az egyik mozgáskorlátozott volt, a velük járó gondok 100 %-a a nővéremre és férjére hárultak. Miközben az én feladatom az apránként odaadott örökség részem elköltése volt, vagyis olyan életet éltem amit még a milliomosok is meg szoktak irigyelni. És a szüleim is maximálisan helyeselték ezt a hozzáállásomat mivel a TSZ-ben ők is megutáltak minden gazembert és örültek hogy én meg a gazemberek belét is kidolgoztatom.

Még ha nincsenek is ezek az előzmények, nagyon sok nő "nem akar sose gyereket" még 18 évesen, aztán ez változik, legtöbbször vagy a szerelem miatt vagy pont azért, mert egyedül vannak még 35-40 évesen. Ráadásul elég sok férfi nem akar gyereket, és inkább a nők szokták mellettük meggondolni magukat.

Szóval ráérsz még ezen szomorkodni.

Szerintem nem fog a nővéred a gyerekeiért felelősséget vállalni, ha nincs rákényszerítve. Kérdés, hogy ezek után te mennyire kötődsz a gyerekekhez? Ha úgy döntesz, hogy nemet mondasz, tedd azt és kezdj saját életet - ha nincs rá lehetőséged - jobb ötletem nincs - , akkor ha jönnek, menekülési útvonalnak leléphetsz egy barátnődhöz, nagyszülőkhöz vagy valami hasonló megoldás, aláhúzandó, hogy komolyan gondoltad.

Az szép,a nővéred tipikus esete annak a nőnek aki csak szüli a nagyvilágba a gyerekeket,aztán majd valaki felneveli őket! Nem anyának való!

Te meg légyszi állj a sarkadra és ne hagyd Magad kihasználni, a saját jövőd rovására! Van az a pont amikor tudni kell nemet mondani!

És hidd el hogy neked is jönni fog az életedbe egy olyan férfi akivel majd családot akarsz alapítani :-D