Miért a tápszert találják sokan megoldásnak?

2 gyermekem van, érzem a különbséget, a jót és a rosszat is.

Az elsőnél szépen ment minden 3 hetes koráig.

3 hetes korától csak sírt 10-12 órát.

5 hónapos korában derült ki, hogy refluxos, de mentálisan teljesen tönkre tett, depressziós lettem, nem akartam élni, mert nem tudtam neki segíteni neki és segítségem nem volt, se család, se barát és még a cumit se fogadta el.

De én kitartóan szoptatni akartam, talán 7 hónapos lehetett, amikor végre sikerült teljesen tápszerre átállni, mert nehezen találtunk olyan cumisüveget, amit el is fogadott. De addig napközben sírás, éjszaka pedig 10-20 alkalommal keltem hozzá szoptatni.

A második gyermekemnél más volt a a helyzet.

Lett volna tejem, de a cicin csak aludt, mivel koraszülött volt és a súly egyre kevesebb volt, Pótolni kezdtük tápszerrel, de így se hízott.

A kezem a szívemen, amikor azt mondom, hogy szoptatni akartam.

Mindent megtettem, ami tőlem telt ( éjszaka is szoptatás, tápszer majd pumpáltam…)

De egy 3 éves mellett napközben is ez lehetetlen volt.

Éjszaka nem aludtam, mert hajnalig sírt a kicsi, majd jött a szoptatás, utána tápszer,majd pumpálás, és ugyanez napközben is, de közben főzzek, mossak, és a nagyobbal is legyek, ez sok volt és mentálisan nem akartam újból tönkremenni, ezért maradt a tápszer. De a kicsi így is sírt, majd kiderült, hogy tejallergiás, így a speciális tápszer maradt.

Azóta minden sokkal jobb, vannak nehéz idők, de mentálisan nem készültem ki.

Mielőtt megkapom azt, hogy miért akartam második gyereket: nem akartunk, spirálom volt, mellette estem teherbe, és nem akartuk elvetetni, amit nem bántunk meg, mert egy gyönyörű, vidám baba, aki csak szeretet érdemel, ahogy a testvére is, de ha én nem vagyok jól, akkor ők sem.