Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Ti hogy közöltétek a párotokka...

Ti hogy közöltétek a párotokkal, hogy apa lesz? És a szülőkkel, hogy nagyszülők lesznek?

Figyelt kérdés
Már amikor megismertem a férjemet, elhatároztam, hogy fogom vele közölni, ha terhes leszek. Hajlamos nem észrevenni, hogy hol tilos parkolni és már begyűjtött ennek köszönhetően pár mikulás csomagot. Az egyik kis zacsit már eltettem és egy üres csekket fogok kitölteni, úgy, hogy az összeg helyére azt fogom írni, hogy "minimum 18 év", ráírom, hogy gratulálok apuka és mellé teszem a tesztet. :) Remélem sikerül kivitelezni! Viszont az édesanyámmal nem tudom hogy tudnám frappánsan közölni, de már nagyon várja az unokát, úgyhogy szeretném azt is különlegessé tenni. Még csak próbálkozunk a babával, de szívesen olvasnék különleges történeteket, hogy ki hogy közölte a nagy hírt! :)
2016. jún. 4. 17:07
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
92%

A férjemnél semmi extra nem volt, ő fogat mosott, amíg én vártam a teszt elszíneződését, úgyhogy azonnal tudott róla.


Anyukámnak másnap volt a születésnapja. Előtte 2 héttel mentünk nyaralni, mivel útba esett, megálltunk náluk - ekkor még nem tudtam róla, hogy terhes lennék. Valami jó hírem volt, amit a "van egy jó hírem..." felütéssel kezdtem, ő izgatottan közbevágott, hogy "terhes vagy??". Neeeem, másról van szó.


Az előzmények után a születésnapját megvártam és mondtam, hogy az ajándékának nagyon fog örülni, de logisztikai okokból csak jóval később tudom odaadni. Kicsit értetlenkedett, hogy okééé (200+ km-re laknak), nem gond. Utána annyit mondtam, hogy egész pontosan májusban (szeptember közepén jártunk). Jó, rendben. Letettük. 3 perc múlva hív: "Ó, a jó életbe, most számoltam utána..."


Így neki az ejtőernyős tantuszos verzió jött be.

2016. jún. 4. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
89%

Férfiként nekem rosszul esett volna, ha valamiféle általam feleslegesnek tartott körítés miatt később tudom meg.

Feleségem azonnal elmondta, amint megcsinálta a tesztet. Hajnalban kiment, majd minden fakszni nélkül visszabújt mellém és a fülembe súgta, "úgy tűnik, apa leszel". Óriási meglepetés és öröm volt így is. Első hónap volt, esélyét se láttuk, egyébként is sokszor késett neki.

2016. jún. 4. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim válasza:
3%
én sírnék ha terhes lenne a párom! ha amúgyis lenne! nem kell gyerek
2016. jún. 4. 17:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
100%

Nem csinálnék nagy felhajtást.

Férjemnek rögtön elmondanám, a szüleinek/szüleimnek, rokonoknak, barátoknak csak 12. hét után.

2016. jún. 4. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 A kérdező kommentje:

Az első válaszon nagyon nevettem. :D Hogy bírtad ki, hogy ezek után le tudtad tenni a telefont? :D


2. válaszolónak is köszönöm. Igazából én is gondolkodtam, hogy csak simán elmondom azonnal, hogy pozitív lett a teszt, de mégis hajlok a meglepetésszerű közlésre. Majd meglátjuk hogy alakul, mert hajlamos vagyok ilyen helyzetekben elfelejteni mit terveztem és azonnal rohanok hozzá, ha jó hírem van, vagy egyszerűen nem bírom ki, hogy ne mondjam el. Majd kiderül, ha a kezemben lesz a pozitív teszt. :)


3. válaszoló, nagyon hasznos volt a válaszod, köszi... :D

2016. jún. 4. 17:28
 6/19 anonim ***** válasza:
79%
en nem meg nem vagyok terhes , de persze mar probalkozunk a babaval , sajnos eddig meg eredmenytelenul , de mar mondta a ferjem hogy varja hogy terhes maradjak , ugy hogy emiatt en ahogy pozitivat fogok tesztelni el is fogom mondani a ferjemnek , hiszen nincs mit titkoljak majd tovabb es amugy se tudnam magamba tartani , hiszen ejsze meg olyan boldog lennek , hogy mind mosolyognak :))) a szuloknek pedig azt nem tudom mikor mondanank el , de mar mindenki varja a babat es tudom hogy a ferjem nem tudna magaba tartani es elmondana a szuleinek is abban a percben :)) szoval majd meglassuk hogy alakul majd amikor sikerulni fog...
2016. jún. 4. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:
65%

Én sok jó ötletet hallottam már.

Pl bébi szoval kezdodo etelek (bébi répa, bébi borda stb)

Esetleg cumisuveg a hűtőben, babacipő, rugi, stb.


A nagyszülőknek a 12. Héten mondanám el, vagy az uh képpel, vagy egy kis idezettel, vagy estleg várnék a 16. Hétig és amikor már tudom a baba német, akkor egy nagy dobozba héliumos lufikat raknek "it's aa girl/boy" felirattal amit előttük nyitnank ki.

2016. jún. 4. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
86%
Régen nagyon sok verziót végig gondoltam ,mikor még csak tervben volt a csöppség. Munkából hazafele menet jutott eszembe, hogy már egy hete késik. Gyorsan vettem tesztet és meg is csináltam , amint hazaértem. Párom még dolgozott. Megjelent a második csík, én meg áar tárcsáztam is automatikusan. Szóval nálunk nem jött össze a meglepi, de nem bánom, hogy így alalkult.
2016. jún. 4. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
87%
7 es ez jo ötlet de szerintem magyarul szebben nézne ki az a mondtam es értenek is a nagyszülők :)
2016. jún. 4. 18:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 anonim ***** válasza:
81%
7-es vagyok, nekem angolul lesz majd a bejelentés mivel külföldön élek, de magyarul is kell gondolkodni a dedik miatt :)
2016. jún. 4. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!