Van, aki már feladta?
Az a helyzet, hogy én nagyon szerettem volna babázni egy időben. Tisztára be voltam indulva, milyen jó lesz, hogy lesz bennem egy magzat, ami napról napra fejlődik, és, ami egy rész a páromból. Meg millió és egy ilyen gondolat, ami csak egy nő fejében lehet. Sokszor elképzeltem, de jó lenne hárman lenni, bevásárolni a baba holmikat, stb. Mindent meg is tettem érte, amit emberileg lehetett, 0 eredménnyel.
Eltelt egy év. A párom még bizakodik, menne előre tovább. Én viszont lélekben kimerültem, elfáradtam, azt hiszem, fel is adtam már. Most úgy érzem, nem is kell nekem feltétlenül gyerek, és jobb, ha inkább a munka világában élem ki magam, és megyek új célok felé. Gondolok itt akár munkahely váltásra.
Van itt, aki egy éve "próbálkozott", vagy hosszabb ideje, de elege lett, és tovább lépett? Hogy alakult utána az életetek?
Nincs erőm orvoshoz se járkálni emiatt most. Egyrészt tele vagyok munkával, sokszor azt se tudom, hova kapjak. Másrészt most lelkileg úgy érzem, hogy nem is bírnám ki, mert nincs hozzá elég erőm. Jelenleg semmiképpen. Van valaki hasonló cipőben?
válasza:Én vagyok akik örökbefogadást elindítottuk.
A férjem meddősége agydaganat miatt van.11 éves volt.
A 6 év nem az inszemre ment el hanem a vizsgálatokra.Közben nekem kiderült a betegségek és azt kezeni kellett.
Férjem könnyebb elfogadta az örökbefogadást.Nekem még azt is nehéz volt feldolgozni,hogy nem lesz soha közös gyerekünk.
16 éve vagyunk együtt.
A gyász sokkal fontosabb ha tényleg örökbefogadást válassza valaki.
Nekem kellett idő
(A lepontozást nem igazán értem'!!!??)
Fél millió plusz gyógyszerek a lombik.
válasza: válasza:Tobbszor is feladtam. Legutoljara annyira, hogy mar nem is akartam, bicikliztem razkodva, szaunaztam heti tobbszor, nem figyeltem semmire, felhagytam a vitaminokkal. 2 hetet kesett. Abban a ket hetben biztos voltam benne, hogy na pont most sikerult. Orult nagy boldogsagot ereztem, akkor jottem ra, ha a korabbi lemondos erzeseim csak onvedelembol voltak. Pedig mar en is ott tartottam elotte 1-2 honappal, hogy vedekezzunk inkabb.
Rajottem, hogy nagyonis akarom, csak elegem lett a csalodasbol. Azok, akik azt mondjak, ne gorcsoljon ra az ember, igazuk is van meg nem is. A stressz valoban nagyon tudja befolyasolni a normalis hormonmukodest. Pcos, IR, pm alulmukodes van az elotortenetemben. Mi most masodik gyereket szeretnenk. Az elso ugy sikerult, hogy mar korabban kivizsgaltattam magam, es idoben kezelve lettek a dolgok (szigoru dieta, aviva torna, megfelelo vitaminok). Csaladallitasra is elmentem, hogy a lelki okot kizarhassuk. Legzogyakorlatokat, termekenysegi jogagyakorlatokat vegeztem. Ittam a palastfu teat. Masok szerint ez ragorcsoles. Szerintem meg nagyban ennek koszonheto, hogy az elso tervezett honapban sikerult a gyerekunk.
A masodikkal most ezekbol semmit sem csinaltam szinte, mert azt gondoltam, miert ne menne magatol, meg korabbanis biztos ment volna. 2 eve nem vedekezunk, meg nincs baba. Ossze kene szednem magam, es rendesen “ragorcsolni”. De oszinten szolva az egyik dolog, ami miatt nem tettem meg eddig, az az, hogy nem akarom elhinni, hogy nekem ennyi mindent meg kell tennem azert, hogy osszejojjon. A dieta pl. ugyanaz, mint amit endometriozisosaknak is javasolnak, nagyon szigoru. A mozgasra is nehezen veszem ra magam, pedig tudom, mennyire hatekony ez a hormontorna.
Viszont most, hogy kesett, es ateltem azt a foldontuli oromot, hogy igen, hatha baba van, mar nem tudok ugy tenni magam elott sem, mintha nem akarnam, megha elkeseredett es csalodott is vagyok. Mar tudom, mit akarok igazabol. Kozben egyik ismerosom orokbefogadott nemreg egy ujszulottet. Gyonyoru gyermek, meg hasonlit is ra. Korabban nem tudtam volna elkepzelni az orokbefogadast, de most eljatszottam a gondolattal.
Köszönöm szépen az utolsó két választ is. Ha van, akinek 6 év után sikerül, akkor tényleg mindig van egy nagyon kis remény. Én most már ott tartok, hogy mindenáron nem kell nekem a baba. Ha a saját, jelenlegi életkoromra húzok rá gondolatban 6 évet... hát attól is megrémülök, hogy 37 évesen szülöm meg, aztán 40 évesen lesz egy 3 évesem. Bár tudom, ez a mai világban már nem nagy dolog. De én olyan korú nőt már idősnek tartok hozzá. De aztán ki tudja... lehet, hogy én is csak védem magam ezekkel a gondolatokkal.
Utolsó válaszoló, előtted is le a kalappal, hogy ilyen kitartóan, és ennyi mindent megtettél a gyermekáldásért. Tanulságos a Te történeted is. Ennyit erről a "rágörcsölésről", amit mindenki megemlít. Ha ez annyit jelent, hogy józan ésszel figyelsz bizonyos dolgokra, lehet, hogy éppen ez kell hozzá. És igen, 2 év nagyon sok idő... 1 év is az már.
8 hónapig figyeltem a nyákom, ebből az utolsó 5 hónapban ovu teszteltem is. Eredmény semmi. Most már nem vagyok hajlandó, arra is gondoltam, hogy viszem le a kukába a maradék ovu teszteket. Pedig annyian írták itt is, hogy ezzel 1-2-3 hónap alatt sikerült. Hát nekem nem. Azért érdekes hallani a történeteinket. Akiknek közülünk régóta nem sikerül, azért elindul valamiféle változás útján, és kapunk egy tanulságos leckét. Személyiségtől, és világnézettől is függ, hogy milyet. Korábban sosem gondoltam, hogy feladom, de úgy tűnik, az én lelkem most ennyit bírt, cirka egy évet. Később még lehet, hogy újra neki lendülök. Neked is minden jót kívánok utolsó válaszoló.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!