Mi segítene? Hogy lehetne jobb?

Én akkor egy picit más jellegű átgondolandót fogok írni Neked kedves kérdező.

32 vagy. PCOS. Nem tudod más gondod van-e ami miatt nem jött össze. A lelki része csak egy dolog. Mielőtt belevágsz a lelki részébe szerintem alap dolgokat nézess meg, hogy egyáltalán mennyi időd van rágódni magadon, mert sajnos olyan sok éved nincs. Nézesd meg a hormonjaid, a petefészek állapotodat, cukrodad, pajzsmirigyedet és ha ezekkel minden tökéletes akkor lesz időd gondolkodni meg lamentálni magadon. Nekem vannak 30-32 éves ismerőseim akiknek PCOS + egyéb gondok + olyan is akinek korai petefészek kimerülése van és kb 2% az esély lombikkal is. + ha netalán nincs nálad rendben valami lélekben arra is fel kell készülnöd és igazán elszántnak lenni, hogy egy lombik vagy inszem dologba belemenj. 32 évesen már nem fogják neked azt tanácsolni 6 hónap sikertelenség után, hogy próbálkozz csak hanem ez a két út van: inszemináció vagy lombik. Elbohóckodhatsz ezzel, de idősebb korban csak nehezebb lesz főleg ha lelki gát is van. Szóval javaslom ezeknek azért járj utána, mert fontos, hogy egyáltalán egészséges vagy-e. Van akinek még egy-két apró dologgal is 3. Lombikra jön össze és az nem hónapok hanem évek.

Arról ne is beszéljünk, hogy szerintem kicsit átvered a férjed és valamilyen szinten hitegeted ami nem korrekt és nem fair vele szemben, mert az ő idejét is elveszed. Ha Te nem tudod mit akarsz rabolod az idejét ahelyett, hogy olyannal lenne aki meg tudná neki adni amit szeretne.

Szerintem nem egészséges a kapcsolatotok és ebből ha még gyereketek is lesz válás lesz a vége, mert te szeretsz mártírkodni ha jól látom.

Az idő meg ketyeg és nem a te javadra sajnos.

Majdnem rólunk szól a kérdés, sok a hasonlóság. Pszichológusnál is voltam de talán nem a megfelelőnél. Én végül beadtam a derekam és bár eddig jobban megy mint vártam, mai eszemmel nem vállalnám ha visszamehetnék az időben. Sok olyan dolgot a felszínre hozott amit korábban nem láttam. Elképesztően nehéz anyának lenni, amit előtte is tudtam az eszemmel de megtapasztalni a bőrömön a nap minden egyes percében egészen más. Erre nem lehet felkészülni bármennyit olvas az ember lánya.

Biztos vagyok benne hogy nem való nekem ez az egész de mostmár kutya kötelességem a maximumot kisajtolni magamból.

Nekem az a rész furcsa hogy esetleg félrelépéstől tartasz:

"Az utóbbi időben sok ismeretlen emberrel lép kapcsolatba, írogat embereknek. Úgy érzem nagyon szenved miattam. Nagyon egyedül érzem magam, egyre jobban távolodik tőlem"

Akkor viszont nem olyan jó a kapcsolat ha kifelé kacsintgat, és egyfajta zsarolás már a gyerek. De hidd el ha nem vagy 100% biztos a kapcsolatotokban, akkor nem jó ötlet a gyerek.

Én biztos voltam és még így is durva meglepetések vártak rám. Megszenvedjük mi is rendesen a gyerekvállalást, hát még ha nem 100ról indulunk.

Szerintem pszichológus, és menj el vizsgálatokra közben is adj időt magadnak.

Attól hogy anyukád nem jó anya te még lehetsz mivel felismerted a problémát, viszont nem könnyű jó példa nélkül.

Helyedben tényleg megpróbálnék egy pszichológust, hátha valamit segít a gyerek dolgon, de ha nem szeretnél, akkor nem szeretnél. Ez nem egy olyan dolog, amit erőltetni kellene másoknak vagy akár saját magadnak. Tudom kicsit hülyeség de esetleg egy kiskutyán gondolkodtatok már? Nem olyan, mint egy gyerek de mégis gondoskodni kell róla, hátha segít az érzéseiden valamit.

Viszont az, hogy a párod írogat másoknak sosem jó jel. Tény, ez egy kapcsolatot meghatározó "döntés". Vagy elfogadja, vagy továbblép.

Nagyon szurkolok nektek :) Gyerek nélkül is szép az élet, végtelen utazás semmi kötöttség. Nagyon sokan gyermektelenek és boldogok, vagy talán boldogabbak is, mint azok, akiknek gyereke van.

15-ös vagyok. Még annyit, hogy nincs abban semmi szégyellnicvaló, hogy nem akarsz gyereket. Van, aki erre még büszke is, nem is kevesen. Itt a gond az, hogy a férjed kifele kacsintgat, illetve szeretne gyereket, te meg nem. Ebben igazi kompromisszum nincs, csak lemondás valamelyik részről. Vagy te mondasz le arról, hogy ne legyen gyereked, vállalod a terhességet, s az első pár hónapot, 6 hónapos korától meg otthonmaradhat vele a férjed (esetleg kialakul egy olyan erős kötődés, ami a 14-esnél nem történt meg, de sokaknál azért megtörténik, lásd pl. azok történeteit, akiknél nem tervezték, de megtartották), és az is lehet, hogy te akarsz majd sok időt tölteni a gyerekkel. És akkor azt is meglátod, hogy az anyáddal való kapcsolatod nem kell, hogy ugyanaz legyen, mint a gyerekddel a te kapcsolatod. (Ha ez így lenne, nagyon siralmas gyerekkorom lett volna, ezzel szemben anyukám nagymamámnak szöges ellentéte, nagyon közeli a kapcsolatunk, és nagyon szeretetteljes).

Vagy a férjed lemond a gyerekvállalásról (ami lehet, hogy a PCOs miatt össze sem jönne), és találgathatsz, hogy vajon el kezd-e újra kifele kacsintgatni. Egyébként a hűtlenségről az a véleményem, hogy kompenzálás valamiért, amiben az egyik fél hátrányt szenved a másik részéről a kapcsolatban. Kérdés, hogy mi lesz később, ha majd újra ezzel kompenzálna. Valami itt nem kerek.

Én a párterápiát mindenképp nemcsak fontolóra, hanem igénybe is venném, ha valóban fontos nektek a kapcsolatotok. Így nekem csak egy ketyegő bombának tűnik.