Volt hullámvölgyben a kapcsolatotok a hosszú, sikertelen próbálkozás alatt?

Szia!

Mi számít hosszú sikertelenségnek?

Eleinte nagyon nehéz volt elfogadnom, hogy már megint nem sikerült, kegyetlenül megviselt. Úgy gondolom, hogy ez az időszak a páromnak is nehéz volt. Rossz lehetett engem összetörve látni. Szerencsére a kapcsolatunkat nem viselte/viseli meg ez az egész. Ráadásul ő jóval pozitívabban fogja fel az egészet, mint én.

Ismerek olyat a közvetlen közelemben, ahol elváltak útjaik, mert nem sikerült a baba. Ott azért mentek szét, mert a férfi már nagyon szerette volna.

Egyébként mi éppen 2 éve próbálkozunk, következő héten lesz HSG-m.

Nekünk már 6 éve, hogy babával próbálkoztunk. Egyet megfogadtam, hogy soha de soha nem fogom a háttérbe szorítani a férjem a gyerek utáni vágyam miatt. Vele akarok gyerek és nem nélküle.

Ezalatt a 6 év alatt találkoztam olyan "elvetemült" nőkkel, akiknek már semmi más gondolatuk nem volt, csak a gyerek. A szexuális életük is csak arról szól. Na ezt neeeem! El kell tudni engedni a dolgokat, mert:

1. magát is tönkretesz az ember

2. a kapcsolata is tönkremegy

Senki ne mondja, hogy a gyerek ezt megéri!

Persze voltak nehéz időszakok, de az inkább nekem, hogy úgy éreztem, hogy megszakad a szívem és ezt a fájdalmat nem lehet túlélni, hogy nem lehet gyerekem. De aztán elmúlt...mint ahogy minden elmúlik.

Ami nekem bejött, hogy elindítottuk az örökbefogadást (azt azért hozzáteszem, hogy eléggé félünk mindketten, de lekötötte az időnket, figyelmünket és biztos vagyok benne, ha elénk raknak egy újszülöttet, hogy na itt van, a Tiétek...hááát biztos, hogy ott fogok bőgni egy napig :))) Illetve vettünk egy kutyát. Nála hálásabb dolog nincs is az életünkben és sok figyelmet igényel.

Sok sikert és kitartást!!!

4-es vagyok.

Igen, nálunk, ahogy így téged olvaslak, tényleg könnyebb, hogy a férjem nincs rákattanva erre a dologra. Nehezen viselném, ha úgy érezném, hogy engem hibáztat. Nálunk is nálam van probléma, Ő rendben van :)

Én biztos leülnék vele és megkérdezném, hogy hogy szeretnél gyereket velem vagy nélkülem? Bármi áron legyen, még úgy is, hogy én már nem is vagyok melletted? Soha nem értettem azt, ha két ember annyira szereti egymást, hogy összeházasodnak, együtt élnek, és családot terveznek, akkor hogy "dobhatja el" egyik a másikat azért mert nem jön a baba. Hisz nem az a lényeg, hogy együtt vannak, mert egymást szeretik?? Ez az első nem?

Persze a Ti esetetekben erről szó sincs, és szerintem olyan fázisban vagytok, amiből simán mehettek jó irányba, csak mindenképp meg kéne beszélni és utána pedig terelni róla a gondolatot. Itt a tavasz, jön a nyár, tervezzétek a nyaralást, kiránduljatok vagy foglaljátok le magatokat olyan dolgokkal, ami leköti az időtöket és a kikapcsol.

3-mas vagyok!

Én is leülnék megbeszélni vele azt, hogy te mit érzel, ő mit érez. Szerintem sokat számít az, hogy a párod támogasson, ne pedig úgymond idegesítsen ezzel az egésszel. Mondd el neki, hogy aranyos, hogy ennyire szeretné, és te is így vagy ezzel, de úgy érzed, hogy a viselkedésével túllép egy egészséges határt, és ez téged nagyon stresszel. Ahhoz, hogy sikerüljön pedig pont nem kellene a stressz.

Nálunk pl. a párommal tudjuk, hogy gond van, (nem olyan vészes) de sosem jutna eszembe őt hibáztatni a sikertelenségünkért. Szerintem ez intelligencia kérdése is.

Én azt tanácsolom, hogy mindenképp beszéljétek meg, én biztos ezt tenném. :)

Sok sikert, és a babához is, tényleg nagyon nehéz, bár ennyi idő után már szerintem az ember nem is reménykedik a spontán teherbeesésen. Én legalábbis nem várom, hogy hááátha most nem jön meg, mert tudom, hogy megint meg fog. Lehet, hogy ez rossz hozzáállás, de pozitívan már nem megy.

A mi történetünk a következő. Mindketten nagyon szerettünk volna babát, és mindketten olyan kapcsolatból jöttünk, ahol az előző párjaink nem akartak gyereket. Így szinte az elejétől már próbálkoztunk is (a férjem általános iskolai osztálytársam, tehát ismertük egymást régóta, ezt csak azért írom, hogy nem vadidegenként kezdtük el rögtön). Ekkor 33 évesek voltunk. Össze is házasodtunk, de nem jött a baba. Rengeteg kivizsgálás, mindenféle csodaszer kipróbálása után végül kikötöttünk a lombiknál. Két sikertelen lombik, második biokémiai terhesség. Utána kiderült, hogy IR-es vagyok. Mire helyrejöttem eltelt 2 év. És akkor ott volt a kérdés, hogy menjünk-e újabb lombikra? A házasságunk addigra nagyon megromlott, nem fognám ezt konkrétan a sikertelenségre, de hogy szerepet játszott benne, az szinte biztos (volt párjainknak, akik egyáltalán nem akartak gyereket, lett). Kérdeztem a férjemet, mi legyen a lombikkal? Neki fussunk újra? Ő azt mondta, nem bírná ki a kapcsolatunk. És belül bizony én is így éreztem. A házasságunk pedig tovább romlott. Veszekedtünk, martuk egymást.

Tavaly ősszel válni készültünk már. És akkor spontán terhes lettem 6 év után. Olyan hormonokkal, olyan értékekkel, hogy már azok közül egy is kizárta volna a terhességet, nemhogy így együtt az összes. 8 hónapos vagyok most, a férjem pedig egy hónappal ezelőtt külön költözött. Hogy hogyan tovább, még nem tudom. Természetesen tartjuk a kapcsolatot, de mindkettőnk bizonytalan, hogy hogyan tovább. Együtt? Külön? Vajon csak a gyerekhez ragaszkodunk? Vagy igazából egymáshoz is? Most keressük a régi önmagunkat, ahol még a házasságunk felhőtlen volt... közben meg lassan megszületik a kisfiunk. Nagyon nehéz... de egyenlőre nem válunk. Időt adunk egymásnak, a házasságunknak. Minket nagyon megviselt a sikeretlenség. És hiszem, hogyha hamarabb sikerült volna a babánk, most nem így lennénk...