Mennyire kiborító, ha fej-fej mellett próbálkozol a nővéreddel (barátnőddel, más rokonoddal, mindegy) és a másiknak sikerül?

Mivel már kinőttem az oviból, semennyire. Teljes szívemből szurkoltam a barátnőmnek, és ő is nekem.

Neki jött össze először, s ez se tört le egy csöppet sem, nagyon örültem nekik.

Ez nem egy kib.zott verseny, amit meg kell nyerni! Barátok,testvérek között pedig egyenesen elfogadhatatlan ez a fajta viselkedés!

Nem tudom melyik vagy,de ezzel az érzésvilággal nyugodtan újraértékelheted a barátságaidat,rokoni kapcsolataidat!

Mi ugyan így voltunk. Azzal a különbséggel hogy nálam nem volt szó betegségről csak a barátnőmnél.De a mi kisfiunk is majdnem egy évig váratott minket mielőtt megfogant.Mikor megtudtam a hírt az első volt akinek elmondtam. Nem mondta soha hogy őt bántaná a mi boldogságunk. Inkább velünk együtt örült. Mi pedig azóta is szurkolunk nekik,hogy mielőbb sikerüljön nekik is a gyermekáldás.És ha vagytok olyan viszonyban másodikként szülni sokkal kedvezőbb mint elsőre. Hiszen mindig van egy kismama/anyuka akitől bármilyen segítségre van szükséged készségesen a rendelkezésedre áll.Míg az elsőnek nincs ilyen aduásza,és még tart is attól ,hogy a legfrissebb élményeiről beszéljen,nehogy a másik ettől kelemetlenül érezze magát.

Én ha fordított lett volna a helyzet sem haragudtam volna rá. Irígykedni persze mindenki irígykedik kicsit mindenre ami a másiknak megadatik neki meg nem.De az akit akár csak titkon is megutálsz azért mert teherbe esett,azzal csupán versengeni akartál a rulettasztalnál

Mi 6 évet vártunk a sikerre. Addig körülöttem mindenki szült, aki akart, legtöbben nem is egyszer...

Soha sem 'haragudtam' rájuk ezért.

Sosem értettem, hogy miért írkálják itt a meddő nők, hogy 'gyűlölnek minden kismamát', vagy, hogy nem bírnak babára nézni...

Attól, hogy nekünk problémáink voltak, nem 'vártam' el soha senkitől, hogy kevésbé, vagy visszafogodtabban örüljön a saját sikerének előttem.

Persze egy-egy bejelentés fel tudta erősíteni rövid időre a saját 'nyomoromat'; de ezt a helyén kell tudni kezelni. Összeszedtem magam, és csak arra koncentráltam, hogy mi megyünk a saját utunkon, és előbb- utóbb sikerülni fog nekünk is... Így is lett. 11hkm

Semennyire. Örültem nekik! 5 éven át próbáltkoztunk. Egy vetélés, egy méhenkívüli terhesség. Oda egy petevezető. Barátnőm később kezdett próbálkozni, sikerült neki, sógornőmnek úgyszintén, unokatestvéremnek is és távoli barátnőmnek is. Sorra születtek a kisbabák, mikor engem meg műtöttek, mert majdnem otmaradtam, kiszakad petevezető miatt.

Sírtam sokat esténként, fájt, de nem az, hogy nekik sikerül, hanem, hogy nekem miért nem. Ráadásul ebben volt egy nem tervezetett baba is és tudtam nem is örülnek neki. Ez mondjuk kiakasztott.