Elvetessem a babámat?

a kérdező kérdésére reagálnék, kivételesen:

adj hálát, hogy ilyen szüleid vannak. ha kicsit is szeretnéd megtartani, akkor így jó esélyed lesz a "teljes életre". lehet, hogy 2-3 évig nem te leszel a középpontban,de utána élhet ugyanolyan életet. attól, hogy nem tervezted, még várhatod később örömmel és szeretheted.

az abortusznál vedd figyelembe, hogy esetleg nagyon megbánod és már nem csinálhatod vissza + lehetnek egészségügyi következményei és biztos lelkileg is megterhelő.

ha nagyon nem szeretnéd a babát, szerintem nagyon jó megoldás lehet az örökbe adás. neked sem kell alávetni magad egy műtétnek és dönteni, hogy meg kell-e halnia egy babának, viszont nagyon sok pár régóta vár babára és nagy szeretetben nevelnék fel

Nézd Kérdező, a kérdésedre a választ mindenképp magadnak kell megtalálnod, arra nem lehet egyértelmű IGEN-t vagy NEM-et mondani, legfeljebb a gondolatait tudja elmondani mindenki.

Nem esett szó eddig arról, hogy a szüleid hogy fogadták a terhességed tényét, sem arról, hogy az embrió potenciális apja mit szól a kérdéshez, egyáltalán milyen vele a kapcsolatod, pedig hát utánad következve a sorban ő lenne az, akinek az életét legközvetlenebbül érintheti, tehát a második legtöbb beleszólásának kell lennie a dologba. Ha az én lányom került volna anno ilyen helyzetben, én evidens módon azt tanácsoltam volna neki, hogy "először beszéljétek meg a potenciális apával, hogy mit szeretnétek, és utána beszéljünk arról, hogy abban, amit TI szeretnétek, én miben tudok segíteni" - vagy valami ilyesmit. Szóval semmi esetre sem akarnék a gyerekem és a párja helyett dönteni, úgymond "megkímélve őket a döntéstől" - hisz arra egyébként sincs se jogom, (se lehetőségem szerencsére). Azt hiszem, az életben általában nem azok a jóakaróim, akik helyettem akarnak dönteni "megkímélve a döntéstől" az én sorsomat érintő kérdésben.

Másfelől mondom, te ismered a saját szüleidet, de én egy ilyen helyzetben átlagos szülőket feltételezve nem mennék bele a terhesség kihordásába. Mert hát látja az ember nap mint nap, hogy még külön élő huszonéves párok sem tudják kezelni a "csak jót akarva" mindenáron mindenbe beleszólni akaró anyósokat, tehát - átlagos szülőket feltételezve - komolyan tartanék tőle, hogy ha most kiengedem a saját kezemből a döntést, akkor a következő években mindent ők akarnának jobban tudni és eldönteni helyettem úgymond "a gyerek érdekében" - tehát valójában a saját gyerekemmel zsarolva. Hogy mikor menjek és mikor nem, hova menjek és hova nem, kivel ismerkedjek és kivel nem - a gyerekkel olyan eszközt adnék a kezükbe, amivel annak tizenéves koráig engem is tizenévesként kontrollálhatnának, kényszeríthetnék rám a saját elveiket és értékrendjüket. Na, ennek az esélyét még véletlenül sem adnám meg, ilyen szituban inkább hallgatnék az eszemre, mint a szívemre, bármennyire is nyomnak ennek ellenében azok, akik amúgy sem az én érdekeimet nézik.

(az örökbeadásról meg annyit, hogy egyfelől én - mint a kérdésben szereplőhöz nagyon hasonló szituban született, majd örökbe adott és úgy felnőtt gyerek - egyáltalán nem preferálnám, de ez egy dolog, személyes pech. Viszont az meg már tény, hogy ha megszületika gyerek, akkor az örökbeadásba a gyerek gyámjának is van beleszólása, szóval amíg a szüleid tiltakozása ellenére az abortuszra van módod, addig örökbe adni valszeg nem, ha ők nem akarják, magyarán megint kikerül a kezedből a döntés joga.)

Nos, hát ez a történet is számos tanulsággal bír.

Arra mindenképp jó, hogy megtanuld és a saját bőrödön megtapasztald, a világon semmi nincs következmények nélkül.

Nem macerállak, mert bizonyos értelemben eső után köpönyeg, de ha magad is tudod, nem nőttél még fel, akkor nem teljesen értem, a felnőtt lét bizonyos szelete miért lenne napi szinten jogos jussod?

Nehéz a helyzeted, de nem reménytelen. Jó lenne tudni, hogy a baba apukája milyen állásponton van, de mivel róla semmit nem tudok, vele most nem fogok számolni.

Első hallásra talán abszurd, hogy gyereked van és legyen, de jobban belegondolva - bármilyen meglepő is - sok lány/asszony szívesen cserélne veled. Most itt azokra gondolok, akik mögött tényleg semmi háttér nincsen, ellentétben veled. Mivel ilyen fiatal vagy, feltételezem, szüleid sem ásatag őslények, hanem mondjuk aktív, erejük teljében levő 40-esek, önálló egzisztenciával, gyereknevelési rutinnal. A viszonyotok jónak tűnik, a babáról szóltál nekik, és ők nem az azonnali elutasítás útjára léptek, hanem éppen ellenkezőleg, minden létező segítségüket felajánlották. A picúr tehát nem érkezne rossz helyre.

Azt szeretném kérdezni, konkrétan milyen változások miatt érzed/gondolod úgy, hogy elrontanád az életedet a gyermekeddel? A mindennapokat tekintve milyen félelmeid vannak? Melyek ezek közül azok, melyek szüleid segítségével sem hidalhatók át?

Amit én valószínűsítek: az iskolát be szeretnéd fejezni, és tovább is szeretnél tanulni, gondolom. A suli egyéni tanrenddel, magántanulóként, vagy esti/levelező tagozaton folytatható, bár a baba mellett bizonyára sokkal nehezebben. Ámbátor hozzáteszem, egy gyerek nem marad mindig pici baba, idővel bölcsődébe, óvodába adható.

Kevesebb lenne a szabadidőd, ez 100%. De még mindig több, mint egy átlagos magyar anyukának, akinek nincs olyan segítsége, amilyet édesanyádék ajánlottak.

Nagy lenne a válladon a felelősség? Ez biztos. Egy gyerek hatalmas felelősség, amihez viszont fel lehet és fel is kell nőni idővel.

Anyagiakra is szükség van a gyerekneveléshez? Igen. Édesanyádék vállalnák a pénz biztosítását, amíg ez nem megy neked. (Bár nekem lett volna ilyen lehetőségem!)

Édesanyádék "foglya" leszel, mert sakkban tarthatnak a gyerekkel - ahogy egy hozzászóló írta. Hát ezt én nem hinném, bár nem kizárt. Azt hiszem, nem kell a szülői házban lakni a baba felnőtt koráig, mert hát bár fiatal vagy, de annyira mégsem, hogy belátható időn belül ne tudnál a saját lábadra állni. Sok munkával, sőt nagyon sok munkával, de azért sikerülni szokott.

És még egy perspektíva: az abortusz nem szépészeti beavatkozás. Nem teszi meg nem történtté a babádat. Ha elveteted, és elmész mellettem az utcán, biztos nem mondanám meg, hogy megtetted, mert nem lenne rád írva, de egy valaki pontosan tudná, hogy mégis: és ez a valaki éppen te lennél. 16 évesen nagy esélyed van arra, hogy 60-70 évet élsz még és szerintem ez túl hosszú idő ahhoz, hogy annak a nyilvánvaló ténynek a birtokában élj, hogy elvetetted a gyerekedet.

Ha megszülöd a babát, akkor azzal biztosan számolnod kell, hogy az életed nem lesz olyan, mint a mostani, sőt eleinte még csak nem is fog hasonlítani arra, amilyen jelenleg. És valószínűleg nem csupán más lesz, hanem jóval nehezebb is lesz. Három hozadéka azonban mégis akad majd az új helyzetnek, ha úgy alakul:

- Biztosan nem kell levenni a fürdőszobában a tükröt a falról, mert nem lesz gond belenézni,

- a döntésedbe senki nem hal bele,

- és lesz egy csodálatos gyereked, akivel az életed - ha édesanyádékkal együtt nagyon ügyesek és kitartóak leszek - csodálatos lehet.

Ha minden kötél szakad, akkor a baba örökbe is adható.

Tanácsolni jó szívvel azt tudnám, hogy szüleiddel beszélgess rengeteget a dologról. Nincs náluk hitelesebb forrás számodra ahhoz, hogy megtudd, mit jelent édesanyának lenni. És bizony, ha együtt vállaljátok a babát, akkor még az érkezése előtt tisztázni tudjátok, ki mire képes és hogyan tervezi, hogy a gyereknevelésbe besegít. Egyszóval, hogy immáron a babával, de: Hogyan tovább?

Gondolj arra en tanultam vilagot lattam eltem szerettem pedig fiatalon szultem a gyerek mellett ket foiskolat is elvegeztem es bejartam a vilagot.

Soha nem bantam meg a lanyom egy aldas volt nekem megkomolyodtam tole onbizalmam lett.

Most mar nagy no o is tanul es elvezi az eletet.