Megtegyem vagy ne?

Nézd Kérdező, nekem az ex párom anno megtartotta az én véleményem ellenére... nos azt a poklot, ami abból lett a következő években otthon, jó szívvel az ellenségemnek sem kívánnám...

Szóval az a véleményem, hogy persze, próbáld meggyőzni nyugodtan, mond el az érveidet, hallgasd meg az övéit és próbáld megválaszolni.... de ha nem megy, ha alaposak az érvei, ha látod, hogy eldöntött a dologban, akkor ne erőltesd semmiképp, egy valakire akarata ellenére rákényszerített gyerek jóra soha nem szokott vezetni...

Kedves 11-es!

Megértelek. De csak egyfelől. Pokoli lehetett. De azt is látom, el sem tudod képzelni, mit jelent egy anyának, aki szereti a megfogant gyermekét az a lelki/fizikai kényszer, ami felkergeti őt az abortuszt végző orvos műtőasztalára... Nem vagy nő, így nem elvárható, hogy tudd, milyen érzés lehet az. És NEM IGAZ, hogy múlik a kín.

Figyelj! Abban igazad van, hogy ha a férfi nem tudja vállalni, akkor lelép, és a kapcsolat borul. De ha a nő gyerekét elveszik, akkor nincs az az Isten, aki elfeledtetné ezt vele. Ez kiheverhetetlen, megbocsáthatatlan. Biztos vagyok benne, hogy az ilyen asszonyok abban a pillanatban megszűnnek szeretni a párjukat ebben a helyzetben. És akkor meg ezért borul a párkapcsolat.

Ha ezeknek a helyzeteknek szükségszerű kimenetele a szakítás, akkor miért haljon bele valaki?

Nincs olyan párkapcsolat, amit ártatlanul kioltott emberi vér kovácsolna össze. Nincs.

Egyedüli megoldásnak azt látom, hogy át kell vészelni és minimalizálni kell - együttes erővel - a felmerülő nehézségeket.

Azért szerencsére egyáltalán nem "szükségszerű kimenetele" a szakítás, ha nem nézzük az alkalmi meg pár hetes kapcsolatokat, hanem csak az eleve komolyabbnak mondhatókat - és hát a Kérdezőéké vitathatatlanul olyan, tekintve hogy összeházasodtak meg van gyerekük is - egyáltalán nem sanszosabb az átlagnál, hogy elválnának egy terhesség-megszakítástól... ugye vannak ezek a propagandák, de a KSH-nál bárki által megtekinthető VALÓSÁG szerint amikor Magyarországon évi 40 000 helyett évi 200 000 volt a művi abortusz, (70-es évek) akkor nem nagyobb hanem sokkal kisebb volt a válások aránya, és az elmúlt évtizedekben folyamatosan azt látjuk, hogy miközben a művi abortuszok száma folyamatosan csökken, addig a válások aránya meg folyamatosan nő... szóval BIZTOSAN nem a művi abortuszok okozzák a válásokat... hisz ha azok okoznák, akkor ennek a két számnak párhuzamosan kellene mozogni, és nem pont ellentétesen... na, ehhez képest a nem kívánt, de valamelyik fél határozott akarata ellenére bevállalt terhesség viszont nagy arányban robbantja a kapcsolatokat, ez megint statisztikai tény, lásd "válási csúcs"

De nem ez a lényeg, hanem az, hogy Kérdező nyilván minden reális és valós érvet bevet a saját álláspontja igazolására, ehhez abszolút joga van. Lehet, hogy sikerül meggyőzni a párját, és lehet, hogy nem. Az első esetben persze örülni kell, és bevállalni a gyereket, a másodikkal viszont keményen azt kockáztatja, hogy ha mégis megtartja, esetleg az első is apa nélkül marad, annak minden következményével. Ez a reális helyzet kb.

14-esnek: A válások aránya csökken? Szerintem inkább a száma. S hogy miért? Mert nem divat ma házasodni. Ezért alig van mit felbontani. Másrészt a szimplán együtt élő párok kapcsolatának felbomlása ugye nincs benne a hivatalos válási statisztikákban. KSH ide, KSH oda.

Az valóban jó, ha az asszonyok felnőnek a feladathoz, ezt én is támogatom. De 2, 3, több gyerekkel a mai munkaerőpiaci viszonyok figyelembe vételével egyedül aligha tud valaki helyt állni.

Arról pedig 0, azaz 0 db hivatalos statisztika készül, hogy hány házasság lényegül át kényszerből szimpla lakóközösséggé, amikor a két szülőnek jóformán már csak a lakcíme közös például egy kierőltetett abortusz miatt.

Normális, a gyerekét akaró/elfogadó nő őszintén sosem bocsát meg ilyen kényszert. Ő megy abortuszra, belőle szívják ki a magzatát, ő mond le kényszerből arról, hogy szerethesse, nevelhesse, megismerhesse a saját gyerekét, és ő fog rettegni a szexuális együttlétek esetleges következményeitől is.

Egyébként pedig a tudatosan, az akarata ellenére apává teszem a párom helyzete messze nem ugyanaz, mint a véletlenül becsúszott gyermek vállalása.

"és ő fog rettegni a szexuális együttlétek esetleges következményeitől is. " - az lehet. Ha meg a férfi akarata ellenére marad a terhesség, akkor meg a férfi lesz ezzel pont ugyanígy, ez nem nyilvánvaló? Meg hát emellett van némi-nemű anatómiai különbség is, ami okán a nő rettegése akadályozHATja, egy férfi rettegése meg biztosan lehetetlenné teszi az aktust, ugye... úgyhogy a nőn túlnyomó részt magán múlik, hogy le akarja-e győzni az ezirányú rettegését, "visszaül-e a lóra", a férfinál meg nem annyira. (mivel nincs 18-as karika, nem akarok ennél egyértelműbben fogalmazni, az egyik problémát megoldhatja egy sima sikosító az első időkben, a lelki rész rendeződéséig, a másikat meg ugye nagyjából semmi... talán egy másik nő.... esetleg...

Szóval Kérdező, nem árt ezt a részt is átgondolni, mielőtt túl nagy vehemenciával győzködöd a férjed... hogy hogyan fogtok reagálni esetleg az intimitás megszűntére egymás között, HA bekövetkezik...

A lelki rész nem rendeződik. Talán enyhül valamit, de képzeld el azt a helyzetet, mikor a férj abortuszra küldi a gyermekét szeretni és megszülni kívánó feleségét, majd (jobb esetben) 6 hét elteltével újra "kopogtat az ajtón".

Tudod, nekem a gyomrom fordulna fel. Mindent éreznék, csak szeretetet, vágyat, gyengédséget és elfogadást nem. És ez így is maradna...

De látom, hogy ezt képtelen vagy megérteni.

Éppen ezért irracionális ilyen esetekben (is) az abortusz, mert nem old meg semmit, hanem mindent végleg tönkretesz, plusz belehal az, aki egy nőnek a legdrágább.