Aki elveteti a gyerekét, az sajnálja? Vagy ha már megvan az itélet akkor már túl van rajt?

Én ezt felfoghatatlannak tartom.

Az EU-s jogok védik mindenki életét, kivéve a magzatokét.

Úgy értem, gyilkosokat sem végezünk ki, normális társadalom nem oszt halált. De a babák élethez való joga hol marad?

Érdekes kérdés. Én amíg meg nem hoztam véglegesen a döntést, addig sajnáltam. Úgy estem teherbe, hogy óvszerrel védekeztünk, ami elszakadt (bár márkás volt, és megfelelően használtuk de sajnos így is van ilyen), aztán vettem be esemény utánit és az nem hatott. Sose akartam gyereket. Nem vagyok igazán anya típus, nem vonzanak különösebben. Nincs munkám és a páromnak sincs. Mindketten tanulunk. Nincs lakásom, ahová tehetném a gyereket, és fizetésem amiből etessem. Mindez viszont mellékes amellett, hogy nem szerettem volna gyereket. Ez döntött: nem akartam úgy megszülni, hogy se az apa, se én nem várjuk igazán. Felnevelnénk van nehezen, de kényszerből. Lehet, hogy a hozzáállásunk később megváltozna, de mi van, ha nem? Az szörnyű lenne. Mindezek végig is pörögtek a fejemben, amikor bebizonyosodott, hogy terhes vagyok, és akkor nagyon, nagyon szomorú voltam, és azt kívántam, bár 10-20 évvel később lenne, és bár akarnám. Meghogy bárcsak azoknak sikeredne ilyen könnyen a gyerek, akik már egy-két éve hiába próbálkoznak, ahelyett, hogy nekünk csúszik be, holott mi védekeztünk, mindig, következetesen. Azután, hogy döntöttünk (egyetértésben a párommal), a műtét előtti hetekben nagyon feldúlt voltam, de sírni már nem sírtam. A műtét után úgy éreztem, hogy ez az egész lezárult, és nagyon megnyugodtam.

De azt nem tudom, mikor leszek képes ezután újra szexelni. Nem akarom, hogy újra ide jussak. Egész életemben rettegtem a nem kívánt terhességtől, és soha többet nem akarom ezt megélni. Sajnos az egészségi állapotomból kifolyólag egy csomó fogamzásgátlási módszer nálam nem opció, így pedig már nem érezném biztonságosnak a szexet, mert ha az óvszer és a tabletta egyszer már csődöt mondott, ez megtörténhet újra. Nem tudom a párom mit fog szólni ehhez. Szóval ez a nem kívánt terhesség azt hiszem mély nyomot hagyott.

Én ezeket érzem. Bocsi a hosszú szövegért... A konklúzió az, hogy volt, hogy sajnáltam, de a műtét után már nem. Azt viszont nem mondanám, hogy túl vagyok rajta. Nem tudom, mikor leszek.

Elég friss az élmény, még nincs egy hónapja. Hogy mit éreztem amikor felkeltem? Hát, azt hiszem leginkább ürességet. A műtét előtt arra számítottam, hogy utána nagyon fog fájni, és egyértelműen érezni fogom, hogy már nem vagyok terhes. De nem volt semmi fájdalom, és szinte vérzés sem. Egy ilyen köztes állapotban éreztem magam, hogy vagy terhes vagyok, vagy már nem, és nem igazán tudtam elhinni, hogy már nem. Nem voltam biztos benne, hogy tényleg elment a magzat, nem tudtam se megkönnyebbülni, se szomorúnak érezni magam igazán. Leginkább egyedül akartam lenni.

Aztán pár napra rá megjött a fájdalom meg a vérzés baromi erősen, és akkor volt egy mélypont. Gyásznak nem nevezném mert szerintem kicsit képmutatás lenne gyászolni, ha én vetetem el, és ez a saját döntésem, márpedig így volt. Akkor tényleg pocsékul voltam, fizikailag meg lelkileg is. Nem volt kivel beszélni. Nem is nagyon tudtam volna mit mondani. Aztán szép lassan ez is elmúlt, és utána már sokkal nyugodtabb voltam. Sokáig fájt, de szerintem ez így normális, úgy értem mégiscsak egy magzat életéről volt szó, szerintem rendben van az, hogy nem úgy múlik el a terhesség mint egy nátha. A fájdalommal együtt jött el a nyugalom is, mert csak akkor kezdtem tényleg elhinni, hogy nem vagyok már terhes, hogy vége. A műtét után nem volt meg ez az érzés, ami gondolom azért van, mert az Escapelle tablettáról is azt hittem, hogy működni fog, aztán mégis teherbe esetem, az abortusz előtt meg már attól szorongtam, hogy mi van ha nem lesz sikeres, hiszen itt már utánanéztem, hogy ez sem az esetek 100%-ában hatásos.

Ez megint hosszúra sikeredett, szóval röviden: először szorongást éreztem, hogy terhes maradtam-e, meg elég nagy érezelmi ürességet, utána később megkönnyebbültem és úgy éreztem, lezárult a dolog. Adalék, hogy mivel még elég friss az élmény, itt motoszkál az a gondolat is folyton, hogy hogy történhetett meg ez az egész velem? Hogy mindig védekeztem, meg hogy milyen kicsi esély volt erre, meg hogy mennyire féltem a nem kívánt terhességtől, általában a műtétektől is, és mindez megtörtént. Félelmetes. De lehet, hogy ez később majd elmúlik. Nem tudom.