Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség megszakítása » Mit tegyek, hogy ne fájjon...

Mit tegyek, hogy ne fájjon ennyire?

Figyelt kérdés

Édesanyámról van szó. Nemrég kiderült, hogy a születésem előtt néhány évvel volt egy abortusza. Nem elítélem, de nagyon fáj, mikor megtudtam, mély szomorúság fogott el. Az a típus vagyok, aki szerint az élet a fogantatással kezdődik. Minden életet egyedinek, megismételhetetlennek tartok. Még idegen emberek abortusza is szokott fájni, ha hallom, hogy arra készülnek. Most azonban a testvéremről van szó. Ezt nehezíti az is, hogy egyke vagyok, és mindig vágytam testvérre. Megszakad a szívem ha arra gondolok, hogy lehetett volna, de anyukám döntése miatt halt meg. Emellett anya védőnő, pontosan tudta akkor is, hogy milyen egy magzati szívhang, és mennyire életképesek a pár hetes babák is. Ráadásul tudta, hogy ellenzem az abortuszt, nem magától mondta el. Egy pszichológus kérdezett rá, akihez szorongás miatt járok. Anya előttem mondta ki, hogy volt abortusza. Tisztában volt vele, hogy rosszul érint, mégsem próbált utána beszélni velem. Úgy tűnt, mintha mi sem történt volna.

Tudtok valamit tanácsolni, hogy mivel enyhíthetem a fájdalmat? Beszéljek vele, hogy miért és hogy történt? Vagy az csak több fájdalmat szülne? Gyászoljam el a kicsit esetleg? Vallásos vagyok, tudnék imádkozni érte. Jó lenne ha az megnyugtatna.

Előre is köszönöm a válaszokat! Kérem, hogy olyanok írjanak, akik tényleg megértenek, és nem abortusz pártik, és fogalmuk sincs mi fáj nekem ezen.



2017. jún. 21. 10:45
1 2 3 4 5 6 7
 21/64 anonim ***** válasza:
77%

#19 "szép kis anya meg szóba se állnék az ilyen anyámmal"

...és ilyenkor szokott anyuka eltöprengeni azon, hogy "bárcsak ezt is elvetettem volna".

2017. jún. 22. 07:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/64 anonim ***** válasza:
8%

21-es

te ezt komolyangondoltad? már-már koraszülött? ne is zavarjon az a tény, egy akkora magzatot már nem lehet olyan módszerrel abortálni, ami a videóban van bemutatva,mert meg kell szülni.

felőlem annyi embriót vetetsz el szemrebbenés nélkül, amennyi beléd fér, de legalább a magzat fejlődésének alapvető részeivel (pl méret!)légy tisztában...

2017. jún. 22. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/64 anonim ***** válasza:
9%

"Én meg azt gondolom, hogy el kellene jutni végre oda, hogy mindenki tiszteletben tartja a másik gondolkodását, világnézetét, erkölcsét, döntéseit, és nem akarja a sajátját ráerőltetni, még "csak jót akarva" se. "


Ok, de akkor a Breivikét is tartsuk tiszteletben...

2017. jún. 22. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/64 anonim ***** válasza:
4%

"Az én szüleim is elvetették az utánam következőt, sőt, a 40-es években anyámat is abortálni próbálták, akárcsak 4 testvérét. Nekünk sincs közünk hozzá."


Ez viszont már szerintem a saját megnyugtatásod, mert így könnyebb. Ha az én anyámnak UTÁNAM lett volna abortusza, akkor végképp azt mondanám, hogy akkor onnantól nem az anyám. Van egy testvérem, most éppen 12 éves, ha mondjuk anyám őt megölné, akkor nyilván ugyanúgy nem lenne az anyám többet. Durván hangzik, de ez akkor is lényegében majdnem ugyanaz. Függetlenül attól, hogy mi itt a gyk-n a többségi, aboprtuspárti vélemény. Kedves Kérdező, tényleg ne törődj vele, hogy itt mit írnak. Jogod van haragudni az anyádra, az más kérdés, hogy jó, ha meg tudsz neki bocsátani, ami nyilván nehéz, de ez lenne az optimális. De hogy semmi közöd hozzá, és hogy méág Te vagy a hülye, amiért úgy érzed, hogy van? Az ilyen életellenes idiótákat les>>rni, akkor is, ha sajnos ez ma a többségi vélemény...

2017. jún. 22. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/64 anonim ***** válasza:
12%

"a 40-es években anyámat is abortálni próbálták,(...) Nekünk sincs közünk hozzá."


Ha jól értem a te anyádnak még ahhoz sincs köze, hogy ŐT MAGÁT abortálni akarták? Eddig csak arról beszéltünk, hogy a testvére abortálásához van-e köze az embernek, de ezzel a megnyilvánulással sikerült szintet lépni az abszurditásban...

2017. jún. 22. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/64 anonim ***** válasza:
72%
#24 "Ok, de akkor a Breivikét is tartsuk tiszteletben..." - semmi okunk rá, ő ugyanis a közösség közmegegyezésen alapuló törvényei ellen vétett. De ezt szerintem magad is tudod, ha épp nem provokálni akarsz.
2017. jún. 22. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/64 anonim ***** válasza:
81%
"Durván hangzik, de ez akkor is lényegében majdnem ugyanaz. " - NEKED. Ez meg a te bajod, másnak semmi köze hozzá...
2017. jún. 22. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/64 anonim ***** válasza:
75%

41%-ossal ne is foglalkozzatok, teljes agyhalott, erre jobb szó nincs. Aki képes megtagadni az anyját, azt a nőt aki kihordta, megszülte, felnevelte, csak mert az nem úgy cselekszik, ahogy ő azt jónak gondolja, azt inkább nem is minősítenem. Ilyet mondani egy anyának, hogy többe nem vagy az anyám, szerintem a lehető legfájdalmasabb mondat, ennél szörnyűbbet nem is lehet mondani és mindezt azért mert más értékrenddel bír mint a drágalátos lánya.. Ilyenkor elgondolkozik az ember, hogy megérte-e az a sok kínlódás, éjszakázás, lemondás ami egy gyerekkel jár, ha képes ilyen undorító módon viselkedni. Hagyjuk is.

Te amúgy teljesen komolyan gondolod, hogy egy pár hetes fejletlen sejtcsomó egyenrangú egy már megszületett, élő emberrel..?? Jó eg, tényleg súlyos bajok vannak az emeleten. Hadd tegyek már fel egy egyszerű kérdést: ha választanod kéne h a 7-8 hetes embriót (aki a testvéred lehetNE, ha megszületik ugye) vagy a már meglévő 12 éves húgod öljék meg, melyiket választanád???! Ha nem egyértelmű a válasz, akkor tényleg kezeltesd magadat, ha meg igen, akkor maris megbukott az "ugyanolyan ember" meg "majdnem ugyanolyan" című monológod.

2017. jún. 22. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/64 anonim ***** válasza:
82%
ne ragodj azon ami n em a te dolgod. akkor meg nem is eltel, es anyadnak nem kotelessege boncolgatni azt hogy ELOTTED miert dontott ugy hogy abortuszra megy. nem tartozik rad , a magad jovojeben majd ugy dontesz ahogy te jonak latod. en olyan gyerek voltam akit egyaltalan nem akart az anyam es mindent megtett hogy "elhajtson" de akkor tilos volt az abortusz a hazi praktikak meg nem jottek be. tudomasul vettem es kesz. ne emeszd magad olyasmivel amin visszamenoleg nem lehet valtoztani es nem is terajtad mulott volna.
2017. jún. 22. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/64 anonim ***** válasza:
19%

"semmi okunk rá, ő ugyanis a közösség közmegegyezésen alapuló törvényei ellen vétett. "


Az határozza meg, hogy ki számít embernek, hogy a többség kit tart annak?

2017. jún. 22. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!