Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség megszakítása » Mit tegyek, hogy ne fájjon...

Mit tegyek, hogy ne fájjon ennyire?

Figyelt kérdés

Édesanyámról van szó. Nemrég kiderült, hogy a születésem előtt néhány évvel volt egy abortusza. Nem elítélem, de nagyon fáj, mikor megtudtam, mély szomorúság fogott el. Az a típus vagyok, aki szerint az élet a fogantatással kezdődik. Minden életet egyedinek, megismételhetetlennek tartok. Még idegen emberek abortusza is szokott fájni, ha hallom, hogy arra készülnek. Most azonban a testvéremről van szó. Ezt nehezíti az is, hogy egyke vagyok, és mindig vágytam testvérre. Megszakad a szívem ha arra gondolok, hogy lehetett volna, de anyukám döntése miatt halt meg. Emellett anya védőnő, pontosan tudta akkor is, hogy milyen egy magzati szívhang, és mennyire életképesek a pár hetes babák is. Ráadásul tudta, hogy ellenzem az abortuszt, nem magától mondta el. Egy pszichológus kérdezett rá, akihez szorongás miatt járok. Anya előttem mondta ki, hogy volt abortusza. Tisztában volt vele, hogy rosszul érint, mégsem próbált utána beszélni velem. Úgy tűnt, mintha mi sem történt volna.

Tudtok valamit tanácsolni, hogy mivel enyhíthetem a fájdalmat? Beszéljek vele, hogy miért és hogy történt? Vagy az csak több fájdalmat szülne? Gyászoljam el a kicsit esetleg? Vallásos vagyok, tudnék imádkozni érte. Jó lenne ha az megnyugtatna.

Előre is köszönöm a válaszokat! Kérem, hogy olyanok írjanak, akik tényleg megértenek, és nem abortusz pártik, és fogalmuk sincs mi fáj nekem ezen.



2017. jún. 21. 10:45
1 2 3 4 5 6 7
 51/64 anonim válasza:
93%

Szerintem a kérdező nem azt kérte, hogy szeretbe egy vitát látni az abortusz vélt helyességéről vagy helytelenségéről.

Megtörtént ez tény. Fáj neki, ez is tény. A kérdés az volt hogyan enyhítse a fájdalmat.

Úgy fogy fogadd el hogy ez megtörtént és ez egy másik ember döntése volt ami jobban befolyásolja az ő életét mint a tiédet. Hogy el tudd fogadni hogy ez volt valakinek a döntése ha akarod értsd meg az okát. Ami az ő oka. Neked is lehet gyereked akkor az a te döntésed lesz.

2017. jún. 23. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/64 anonim ***** válasza:
58%
"A baba emberi jogairól beszélünk. Akinek uganúgy joga van az élethez, mint a nőnek." - egy embriónak? A te gondolkodásodban lehet... egyébként meg NEM.
2017. jún. 23. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/64 anonim ***** válasza:
65%

Könyörgöm, nem lehettek ennyire ostobák, hogy szerintetek egy már megszületett ember egyenértékű és akár minimális szinten is összehasonlítható egy embrióval!! De még csak egy újszülött sem hasonlítható össze azzal a fejletlen sejtcsomoval! Alapvető különbség, hogy a már megszületett és élő emberek, legyen az újszülött, 5 éves, 15 éves, 60 éves.. hogy képesek a gazdatesten kívül is önállóan létezni, levegőt venni!!! Erre az embrió a büdös életben soha nem lesz képes, a nő teste/szervezete nélkül meghal.

Nincs itt szó semmilyen babáról! Egy kb olivabogyó nagyságú embrióról van szó és nincs annak az égvilágon semmihez joga, ami a nő érdekeivel ütközik. Ugyanis még mindig a nő az, akinek a testében fejlődik az az embrió, akinek a teste által képes egyáltalán létezni, úgyhogy ha fejreálltok is egyedül és kizárólag a nőnek van joga bármihez is a tulajdon testével és életével kapcsolatban!

De érdekelne a válaszotok a következő kérdésre (mert választ azóta se kaptam rá...): ha választani kéne h a pár hetes embriót vagy a már meglévő gyerekedet (akar újszülöttedet) öljék meg, mit választanatok?? Ha nem egyértelmű, tényleg menthetetlenek vagytok. Ha meg igen, akkor ne fröcsögjetek az "ugyanolyan ember, mint én vagy te" sületlenségekrol..

2017. jún. 23. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/64 anonim ***** válasza:
30%
A koraszülött babák egy része sem képes önállóan, lélegeztetőgép és inkubátor nélkül életben maradni.
2017. jún. 23. 13:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/64 anonim ***** válasza:
81%
Akkor átfogalmazom azt amit az egyik válaszoló irt: Támogató közegben képes az anya testén kívül is életben maradni, Egy 12 hetes embrió nem. Annak meg aki megint a néma sikollyal jön: Az a film hatásvadász, Nem valós, a célja a bűntudatkeltés, hogy ezzel erőszakolja rá a nőkre azt a szemléletet hogy a nőnek nincs joga a saját testéhez.
2017. jún. 23. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/64 anonim ***** válasza:
30%
Én ugyan nem láttam a Néma sikolyt, de voltam 11+2 hetesen 4d uh-n. A 4,5 centis, tenyérnyi méretű fiam szopogatta az ujját, "eltolta" a köldökzsinórt, ha a fejéhez ért, nyújtózkodott, kalimpált a lábaival és amikor az ultrahangos kicsit erősebben megnyomta a hasamat, hogy produkálja még magát, az összes végtagjával hadonászva odébb evickélt. Kérdeztük is a férjemmel, hogy ez most reflexszerű mozgás-e, az orvos azt mondta, nem, kellemetlen volt neki a nyomás, azért ment odébb. 11+2 hetesen. Abortuszt pedig Magyarországon a 12. hétig végeznek. Bocsánat, ha hatásvadásznak tűnik a leírásom.
2017. jún. 23. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/64 Theressita ***** válasza:
43%
Bár nem szívesen keveredek bele már ilyen vitákba- különösen, hogy szegény kérdező, nem is ab pro-kontra csatát szeretett volna, hanem segítségét egy számára fájdalmas dolog miatt. De egy gondolat ahhoz, hogy ugyanolyan személy-e az embrió, mint a megszületett baba: én csak most tudtam meg, hogy babát várok, és higgyétek el, már most úgy féltem és igyekszem óvni, mint valószínűleg egész életem folyamán fogom- igen, ő pont velünk egyenrangú már most-csak még parányi és még formálódóban van- de majd megnő, ugyanaz a gyermekem lesz akkor, mint most is már az! :-) Szép napot mindenkinek!
2017. jún. 23. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/64 anonim ***** válasza:
69%
Nem hatásvadász, értelmetlen. A reflexeket ingerek váltják ki ugyanis... az amőba is azért kavar el az éles fénytől, mert kellemetlen számára...
2017. jún. 23. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/64 anonim ***** válasza:
54%

"A baba emberi jogairól beszélünk. Akinek uganúgy joga van az élethez, mint a nőnek."

Továbbra is embrióról beszélünk (0-12 hetes), mely a gazdatest akarata ellenére élősködik a kifejlett, döntésképes egyeden. Ezt a nem kívánatos károkozást a tudomány jelen állása szerint a parazita életmódot folytató egyed elpusztításával lehet megszüntetni. Igen, a LÉTREHOZÓJA általi döntéssel. (Jéééé... arról dönthet bárki, hogy létrehoz egy új egyedet????!) A baba (!) azaz megszületett egyed pedig nem élősködik a kifejlett szervezeten, a babától meg lehet szabadulni annak elpusztítása nélkül is.

2017. jún. 23. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/64 anonim ***** válasza:
26%

"A koraszülött babák egy része sem képes önállóan, lélegeztetőgép és inkubátor nélkül életben maradni."

Ha a szülő akarja, támogatni kellene ilyenkor az újszülött eutanáziáját (nemkülönben a súlyosan beteg/fogyatékos újszülöttekét is).

Akár aktív formában is.

2017. jún. 23. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!