Öreg lennék a szüléshez?

Én örülök, hogy anyukám 20 évesen szült, bár régen ez volt a divat. Örülök, hogy majdnem 30 éves vagyok és még "fiatalok" a szüleim, imádják az unokáikat és a gyerekek is őket, remélem még sokáig velünk maradnak.

Nem elítélendő egyáltalán, hogy most vállalsz gyereket, csak ha belegondolok, hogy mire a gyereked 30 lesz, mint én lassan, te már nem biztos, hogy velük leszel, és ha belegondolok, hogy milyen rossz lenne, ha már most nem lennének, akkor szomorú lennék. Imádom a férjem és a gyerekeim, de örülök, hogy még élnek a szülők is.

Nézőpont kérdése.

Kismamának öreg vagy.

Nagymamának fiatal.

Amikor vállaltad a babát, nyilván nem találtad magad öregnek.

Akkor most miért érdekel olyan ismerőseid véleménye, akik le akarnak törni, akik el akarnak keseríteni?

Pláne olyanoké, akiknek még a nevét sem tudod, itt a gyakorin?

Hidd el, aki azon nyammog, hogy nézd már, itt egy öreg kismama, annak szintén megvan a maga baja.

És ne foglalkozz azzal sem, aki rávilágít, hogy hú micsoda problémák lesznek a korod miatt, mert a szomszédjának is az volt. Nem vagyunk egyformák. Biztos van olyan, aki titokban téged irigyel, mert megvan az élettapasztalatod, háttered a babázáshoz.

Meg van olyan is, aki nem irigyel, hanem nyíltan lesajnál, és ettől nagyon boldog, hogy valaki rosszabb helyzetben van nála (szerinte). Ilyenek is vannak és lesznek.

Figyelj az egészségedre, és nyugodtan örülj a babádnak, készülj az anyaságra!

15.-nek.

Persze...persze...

(Amíg nem jön egy: [link]

Nyugodtan mondd neki, hogy mikor ő már egyedül fog otthon kornyadozni, és várja, hogy a gyereke esetleg hazatelefonál, veled még ott lesz a kiskamasz gyereked.

Másrészt meg, amikor ő otthon pelenkázott huszonéves korában, te vígan élted világodat.

Különben is, miért nem mindegy neki, hogy mivel foglalkozol majd, mikor az ő gyereke elköltözik otthonról? Gondolkozzon azon, hogy ő mit fog csinálni.

Az elő két gyermekemet huszonnégy és huszonhat évesen szültem, Aztán hosszú szünet, és 39 éves koromban megérkezett a harmadik. Az első kető is nagy boldogság volt, de az uolsóval sokkal tudatosabban élveztem minden percet (kivéve, amilykeket nem. De azoknál meg sokat segített a tapasztalat, hogy ezek az időszakok jönnek és elmúlnak, fölösleges kétségbe esni).

A férjem pedig a harmadik gyerekre nőtt bele igazán az apaságba. Huszonévesen bizony nem sok köze volt a kislányaihoz, amig beszélni nem kezdtek, nemigen tudta mit kezdjen velük.