Alkalmatlan lennék anyának?

Az elmúlt időszakban többször is gondolkodtam ezen.

Kisebb koromban mindig arra gondoltam, hogy majd ha felnövök, szeretnék 3 gyereket, egy szép nagy családot. Ahogy idősödtem, ez folyton változott. Először 2-re, majd 1-re, aztán már egy ideje többször gondolkodom el azon, hogy tényleg akarok-e gyereket?

Ha arra gondolok, hogy idős koromban, ha már nem lesz senkim, milyen jó lenne, ha lennének gyerekeim, aztán unokáim, akkor az jó érzéssel tölt el. Viszont ha arra gondolok, hogy mivel jár ez az egész, akkor mindig elbizonytalanodom és elfog egy fajta negatív érzés, ami el is veszi a kedvem az egésztől.

Leginkább azok "taszítanak el", amikor arra gondolok, hogy azt a gyereket 9 hónapig ki kell hordani, majd elviselni az első 2-3 évét, amíg nem mehet bölcsibe vagy oviba.

Ne értsetek félre, nem akarnám lepasszolni vagy bármi, de nem tudom elképzelni, hogy képes lennék ezekre az időszakokra. Nem mondhatom azt, hogy "undort" vált ki a szülés és a szoptatás, de számomra nem valami pozitív, szentimentális dolog, amivel azt érezném, hogy "de jó, kötődünk egymáshoz" Ilyenkor az jut eszembe, hogy milyen jó lenne, ha lehetne úgy kérni a gyereket, hogy 2 éves korától, amikor már nagyjából szobatiszta, tud valamit járni, kezd beszélni egyszerűbb mondatokban és túl vagyunk azon az időszakon, amikor nyűgnek érezném.

Mit gondoltok, szerintetek ez azért van, mert egyszerűen alkalmatlan vagyok erre a feladatra?