Első terhességnél mikor nyugodtatok meg és éreztétek azt, hogy most már minden rendben lesz?

Amikor megszületett.

Anyósom egyik babája orvosi műhiba miatt halva született, így ez akaratlanul is rányomta bélyegét az én érzéseimre.

De 32. hét után már nyugodtabb voltam, úgy voltam vele, ha ott beindul valami, akkor már jó esélyeink vannak.

Elsőnél a pozitív teszt láttán. Eszembe sem jutott, hogy baj legyen

2.nál vegig paráztam a 10.hétig. akkor nyugodtam meg. 12.heten kiderült, 10hetesen elhalt.

2.nál addig izgultam, míg nem mozgott napi szinten

Az idő előrehaladtával fokozatosan kezdtem megnyugodni, de ahogy a #2 is írta, igazán csak a szüléssel éreztem azt, hogy egy hatalmas súly esett le a szívemről (meg úgy általában könnyebbnek éreztem magam a szülés után, nyilván :D ). Mindig számoltam vissza a heteket, hogy ha most megszületne, mennyi esélye lenne, és ennek megfelelően éreztem magam egyre kevésbé stresszesnek a kérdésben. A 36. héttől felfelé meg már azért kezdtem el pattogni, hogy mikor születik már meg :D

És ez bizony mindkét terhességemnél így volt, szinte biztos vagyok benne, hogy ha lenne harmadik terhességem, ott ugyanez lenne a helyzet.

Első szívhangos ultrahang után az első trimeszterben a rosszullétektől nem tudtam ezen agyalni, mert túlélés üzemmódban voltam.

Második trimeszterben annnyira boldog voltam hogy már jól vagyok, hogy szintén nem aggódtam.

A genetikai ultrahang előtt izgultam picit, de nem nagyon.

A harmadik trimeszterben kezdtem aggódni hogy a szülésnél ne legyen probléma. Szóval nálam fordítva volt.

1-2 nél fel sem merült hogy bármiért izguljak, 20 éves voltam a 2.nál.

3.nál eltelt 20 év, 2 hónappal előtte vetéltem el, 25 hétig izgultam, utána úgy voltam már ha kijön életben maradhat. 40. Hét után indították

Én a 18.heti genetikai ultrahang után mondtam, hogy ezt a gyereket már semmi sem robbantgatja ki innen idő előtt.

A kisasszony komolyan vette, 41.héten indítani kellett, és végül császárral kellett "kirobbantani".

Fő a pozitív gondolkodás 😄