Van valaki, akinek hasonló értéke volt, és minden rendben? Ma hívott a védőnőm, hogy megvan az AFP eredményem, és rossz.

A barátnőnek a kisfiával rossz, a kislányával pedig nagyon rossz lett az eredmény.

Elment egy radiológus orvoshoz (privát) genetikai uh-ra. Két gyönyörű, egészséges gyereke van, akik 2 nap híján időre születtek.

Az AFP egy meglehetősen elvult vizsgálat, max. 70% a találati arány, nem kell emiatt aggódni.

Hamarosan mész a 18. heti uh-ra, majd ott megnyugtatnak.

Nézd ez a veszély valóban fennáll. A védőnőm viszont azt mondta, ilyen egyetlen egyszer fordult elő az ő körzetében (már az én védőnőm is ő volt a 80-as években és hatalmas lakótelepekből áll a körzet)és akkor 6 volt vagy talán még afelett az AFP. Mondta tényleg lehetett számítani rá, hogy gond lesz és sajnos volt.

DE a 2,55-el én nem aggódnék annyira. Persze nem vagyok orvos, nincs tapasztalatom, csak erre az egyre tudok hagyatkozni, de hiszek a védőnőmnek, mert sokat látott.

A korábbi hozzászólóknak gondolom már nem aktuális, de új keresgélőket még érdekelhet az én esetem:

Hogy számít-e az az előzmény, hogy 2011. októberében volt egy elhalt terhességem, nem tudom, de 2012. májusában 2,85 volt az AFP-m. Engem is a védőnő hívott fel, hogy nemrég értesítették a nőgyógyászatról (Debrecen, OTI), hogy szóljon rám, mert mennem kell a genetikai beutalóért (Debrecen, Klinika). Korábbi két enyhe bevérzés miatt akkor már március óta otthon voltam táppénzen, veszélyeztetett terhesen. A hír sokkolt, zokogva hívtam fel a páromat, hogy az előző baba után ezzel a babával is gond van, vagy nyitott gerinc, vagy nyitott hasfal lehet, és kértem, hogy vegyen ki másnapra szabadnapot, mert én egyedül nem merek menni a genetikára. A nőgyógyászom aztán mosolyogva fogadott, mikor mentem a beutalóért, hogy ne aggódjak, nem lesz semmi gond; kérdésemre, hogy szükséges-e szerinte amniocentézis, azt felelte, dehogyis, ez csak rutin eljárás.

A Klinikán aztán több órás várakozás után bejutottunk ultrahangra (akkor már 19. hétben jártunk, és a 12. hét óta nem volt UH; azon ugyan minden rendben volt, a nyaki redő is, a gerinc is, de ha lett volna frissebb, akkor sem fogadták volna el a Klinikán az OTI-s UH-t), ahol a nagyon bunkó szonológus kb. 1,5 perc kapkodós UH alatt talált két "tünetet", ezeket latinul le is diktálta az admin.-nak, de semmit nem magyarázott el, közölte, kész vagyunk, várjunk a genetikai rendelők előtt, majd szólítanak és az orvossal megbeszélünk mindent. Amikor azt kérdeztem: "Akkor olyat nem lát, hogy nyitott gerince lenne?", akkor kényes-nyújtott-idegesen így válaszolt: "Mondooom, één csak az ultrahaangooos vagyook, majd a doktoorúrraaaal meg tetszeneeek beszééélniiii!"

Természetesen további órákat vártunk, mire szólítottak a genetikushoz. Ott aztán további információkat kaptunk arról, hogy ez a két tünet önmagában nem jelent semmi rosszat, de így, hogy egyszerre vannak jelen, így a Down-kór veszélye áll fenn, tehát ők nagyon javasolják az amniocentézist, amit (ez volt kedden) jövő hét kedden el is végeznének (amúgy hétfőn csinálnák, csak hétfő épp ünnep volt), mert különben kifutunk az időből, és ha nem akarunk beteg babát, akkor tartsam szem előtt, hogy csak a 24. hétig szülesztenek meg, utána ki kell hogy hordjam betegen is.

Csak azon járt az agyam, hogy hallottam ugyan, hogy az AFP megbízhatatlan, elavult, de nem fért a fejembe, hogyan lehet magas AFP-eredmény után olyan betegsége a picinek, amit alacsony AFP-nek kellett volna jeleznie. Kiborultam, lelkileg teljesen összetörtem, és ezen nem segített a párom optimista hozzáállása sem. Kifelé ugyan nem mutattam a totálkáromat, de belül azt éreztem, hogy most megint nem lesz babánk, nem tudom neki megadni azt, amire vágyik, egy kisfiút. (Egyébként a terhességem elejétől hangoztattam, hogy bár én lányt szeretnék, mégis úgy érzem, hogy kisfiú lesz.)

99%-ban beleegyeztünk a magzatvízvételbe, 1%-ot adtunk magunknak a változtatásra az elkövetkezendő hét alatt. De tudtuk mindketten, hogy sem a babának, sem nekünk nem lenne jó, ha betegen születne, ha sosem lehetne teljes, önálló, egészséges élete, így hát egy hét múlva megjelentünk a genetikán. Ismét órákig vártunk, mire sorra kerültünk, majd az irattárba kellett mennünk, ahol előre kiadtak minden papírt (a még el sem végzett mintavétel utáni jóllétemről és a komplikációmentességről a zárójelentést és az igazolást), és várnunk kellett az UH előtt. Szerencsére az 1-es UH-rendelőben végezték a beavatkozást, ott tündéri kedvesek dolgoznak (őket már "ismertem" régebbről is). A magzatvízvételről csak annyit röviden, hogy a párom is bejöhetett, nem fájt, kb. 3 perc volt, csak olyan fura érzés volt a vákuum a hasamban, olyan idegen érzés. (Mások úgy írják le,hogy kellemetlen, ezt én úgy értelmeztem, hogy kicsit fáj. De nekem egyáltalán nem fájt.)

Na de ezután jött csak a 3 hét aggódás....

Majd a nagy öröm, amikor is újabb néhány órás várakozás utáni UH-on minden rendben volt, és néhány tízperces várakozás után közölték a genetikai rendelőben, hogy a baba egészséges. Megkérdezte a doktornő, szeretnénk-e tudni a nemét. Egyszerre feleltük, hogy igen, és akkor jött a páromnak a boldogság, nekem a "boldog pofáraesés", hogy tényleg kisfiú! :) Az autó felé gyalogolva hívtunk boldog-boldogtalant, hogy elújságoljuk a nagy hírt. (Később azon nevettem, hogy ha nem akartuk volna tudni a baba nemét, akkor is megtudtuk volna, hiszen a leleten rajta áll fehéren-feketén: 46 XY :-) )

Szóval ennyit "röviden" az AFP eredményéről, megbízhatóságáról.

(Ja még egy kis kiegészítés: az amniocentézistől nagyon féltem, mert attól tartottam, hogy egy egészséges babát kiteszek a vetélési kockázatnak, amivel ugye a beavatkozás jár. Maximálisan betartottam a 2 nap szigorú fekvést, és utána a két hét szigorú pihenést. Még a boltban is max. 1 kiló kenyeret vásároltam, de inkább úgy jártunk vásárolni, hogy a párommal autóval, és én csak diktáltam, mit tegyen a bevásárlókocsiba, én csak sétáltam mellette.)

Bocsánat a kimerítő, de hosszú hozzászólásért! :-)