Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Van "jó" megoldás? (abortusz)

Van "jó" megoldás? (abortusz)

Figyelt kérdés

23 éves vagyok, harmadéves egyetemista. Három napja pozitívat teszteltem. Nem számítottunk rá. Tanácstalan vagyok. Tizenhat éves korom óta tudom, hogy orvos szeretnék lenni, rengeteget áldoztam már ennek érdekében. A barátommal három éve itt lakunk az egyetem miatt. A szüleink 200km-re tőlünk. Amióta az eszemet tudom azt várom, hogy végre saját gyerekeim legyenek. Tudom ez a mi hibánk. Nem is keressük a kifogásokat. Elszúrtuk, jobban kellett volna vigyázni. Most viszont szörnyű helyzetben vagyunk. A barátom rettentően örül a babának, látom rajta, de tudja, hogy mi a helyzet. Még jó sok évünk van az egyetemen. Imádnám ezt a babát, tényleg, de nem szeretnék kimaradni az első éveiből, ahogy a barátom sem, már pedig az egyetem ezt megkövetelné. Az egyetemet nem hagyhatom ott és a barátom sem szeretné, ez nyilván érthető.Azzal nyugtatom magam, hogy az az őrületes stressz, ami néha itt van és ami magával ragad, biztos, hogy nem tenne jót a babának. A szüleink lévén, hogy messze laknak segíteni nem nagyon tudnak. Tudom hogy az egyetlen megoldás az abortusz lenne, de szörnyen érzem magam a tudattól, hogy megölöm a picúrt. Reménykedem, hogy történik valami, nem szép dolog ilyet kívánni, de örülnék neki hogy ha a természet ezt megoldaná..


Ha valaki használható tanácsot tud adni, azt nagyon szívesen vesszük.


2013. ápr. 15. 17:50
1 2 3 4
 11/39 anonim ***** válasza:
50%
Elég nehéz helyzetben vagy, mert ahhoz, hogy elérd az álmod, hogy orvos legyél és életeket menthess, ki kell oltanod a saját magzatod életét. De a szavaidból ítélve te nem is igazán a magzatod sajnálod, hanem magadat. Mert ha a gyereked fontosabb lenne, nem kívánnád a vetélést. Inkább csak nincs kedved az abortuszhoz. Nem akarod, hogy a te döntésed legyen. Nem akarod vállalni a felelősséget. Így sem orvosnak, sem anyának nem lennél jó. Hogy mit tegyél? Sajnos ezt sem mi fogjuk megmondani. VÁLLALD A KÖVETKEZMÉNYEKET ÉS DÖNTS!
2013. ápr. 15. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/39 anonim ***** válasza:
41%

Fahéjas ételek, fahéjas illóolaj párologtatása, csobormenta tea, cickafark tea, borókabogyó... ezek abortív hatásúak. Tiltottak terhesség alatt nagyobb mennyiségben. A fehéjas illóolaj teljesen tiltott mert rendkívűl intezív.

De esetleg beszélj egy természetgyógyásszal...

2013. ápr. 15. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/39 anonim ***** válasza:
60%

Most ezt hagyjuk már hogy orvosi e vagy bármi más ...(néhány válaszban kicsit ezt érzem hogy ezen akadtak fent).

A férjem orvos, mikor még végezte akkor ismerkedtünk meg. 2 csoporttársa is 4.évben lett terhes, megcsinálták. Nyilván nem a kitűnő volt a céljuk hanem hogy átmenjenek mindenből. 1 évet halasztottak.

Az egyetem mellett volt bölcsi a baba elég kicsi korától bölcsis lett. Felváltva tanultak ( mert egyébként apuka jelöltek is egyetemre jártak még) délután este és vigyáztak a babára, nappal bölcsis volt. Megoldották mert meg kellett oldani.

Én biztosan nem vetetném el, de ez én vagyok:)

2013. ápr. 15. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/39 anonim ***** válasza:
59%

Szerintem sem azon kéne lovagolni, h hova jár a kérdező.

Ha elmegy a baba valamiért, akkor nem okolnád magadat, h te kívántad ezt? Mert én igen... Mindenképp döntened kell.

2013. ápr. 15. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/39 anonim ***** válasza:
16%
Tehát az egyetemet választod a gyereked helyett. Gratulálok "felnőtt" nő vagy aki vállalja a tettei következményeit.
2013. ápr. 15. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/39 anonim ***** válasza:
25%
Halassz 1 évet, aztán bölcsi, szerintem megoldható, ha akarjátok, szerintem nagyon bánnád, ha megölnéd szegényt. 23 éves vagy, nem tini, lehet, hogy 2-3 év múlva már akarnál babát, ez nem nagy különbség. (Nemrég volt vetélésem, fáj ilyet olvasni :(()
2013. ápr. 15. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/39 anonim ***** válasza:
32%
Az örökbeadás nyilván nem megoldás - gondolom eleve azért (is) nem szeretné vállalni a kérdező, mert a család, barátok látja, hogy mi a helyzet. Ill. gondolom nehezen is engedné ilyenkor már a család. Én azt javaslom, hogyha egy mód is adódik rá, tartsátok meg. Ha a párod örül, ha a családod is elfogadja, akkor meg tudjátok oldani. Nálunk még nem mindennapos az egyetem alatti várandósság (szerintem sajnos), de egy év kiesés nem számít utólag. Ha körbenézel a neten, látni fogod, hogy nem Te vagy az egyetlen ilyen helyzetben, már rengeteg civil szervezet, vagy önszerveződő kör van olyan mamáknak, akik magukra vannak utalva. Szerencsére még van időd eldönteni, de hidd el, nem az abortusz az egyetlen megoldás.
2013. ápr. 15. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/39 anonim ***** válasza:
46%
Esetleg nem tudnál halasztani legalább egy évet, vagy megkérni valakit hogy szülés után segítsen amíg tanulsz. Ilyet egyetlen nő sem kívánhat hogy vetéljen el. Az álmaink fontosak, de soha nem lehetnek fontosabbak egy apró életnél.Na és ha egy két évvel később fejezed be az egyetemet, akkor megáll a világ? Nagyon sokan tanulnak gyerek mellett.
2013. ápr. 15. 20:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/39 anonim ***** válasza:
15%

Az ilyen típusú nők azért nem szokták mérlegelni az örökbefogadást, mert azért 9 hónapig csak el kell járni terhesgondozásra, csak meg kell szülni. És az ugye a terveidbe nem fér bele, időigényes, macerás, és a tested is eltorzulna tőle.

Persze, fizess le egy bérgyilkost, hogy ölje meg a gyereked, az sokkal kényelmesebb.

2013. ápr. 15. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/39 anonim ***** válasza:
7%
Első vagyok: nem tudom miért kellett lepontozni. Ha itt rí, hogy nem akarja megölni, akkor miért ne adhatná örökbe? Csak írtam egy választ...
2013. ápr. 15. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!