Lehet butus kérdés, de már most imádom a kislányom, mi kesz később? =)

Csodás dolog ez, és én is így érzek!

Aki meg túl csöpögősnek és "visszataszítónak" érzi ezt, azzal lehetnek a gondok. Normális keretek közt szeretni valakit? A szeretet nem a keretekről szól...

Ha majd kibújik nem szabad elkényeztetni, de szeretni a végtelenségig lehet. :)

Örültem a (faros) császárnak is, mert annál előbb megláthattam, milyen, jól van-e,egészséges-e. Amikor műtét után behozták a szobába, és odaadta a nővérke, csak lógott a kezei között a hónaljánál fogva, rajta egy bitangnagy pelus, és: BELEPILLANTOTT A SZEMEMBE! A nagy kék szemeivel (a szeme színét örökölte egyedül tőlem, de nekem ez Mindent jelent). Feküdt a mellkasomon, beszéltem hozzá és próbált odanézni rám. Gyorsan csináltam egy képet a telcsimmel, ez a mi első közös képünk.

Második babás anyukákkal voltam egy szobában, de azok összesen nem sutyorogtak-beszélgettek annyit a picijükkel, mint én. Sokat simogattam a kis fejét, ez azóta is megnyugtatja.

A negyedik napon jött meg a tejem, addigra már túl voltam 1-2 fogcsikorgatáson, h meddig kell éheznie a kislányomnak? Adni nem akartak semmit, bababarát címszóval.

Imádtam(most is)a kis pisze orrát, ahogy rávettem, h minél nagyobbra nyissa a csöpp száját, nézte, hogy ÁÁÁÁÁÁ, és persze 3.-ra 4.-re sikerült elkapni. Persze szopi közbe kellett körülnézni a szobában, cicivel a szájában... És bármilyen hangulatom is volt a hormonoktól (MgB6) vagy a kiavatlanságtól, vagy bosszankodtam amiért apa keveset van velünk, amikor ránéztem, megsimogattam az én napsugaramat, elfejeltettem a bajokat, a bosszúságokat. Most is sokat bújunk egymáshoz (2,5 éves), és szépen beszél, megától kezdte mondani, hogy "nagyon szeetjek". Kell ennél nagyobb gyönyörűség?