Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Kismamák, részt vennétek egy...

Kismamák, részt vennétek egy kísérletben?

Figyelt kérdés

Korábban már írtam ki egy kérdést, a kínai fogantatási naptárral kapcsolatban. Véleményem szerint jól működik a dolog, csak az a baj, hogy a kismamák nem a kínai naptár szerint adják meg a korukat (vagy ha tudja is, hogy hozzá kell adni 1-et a korához, nem biztos, hogy tudja, hogy a holdújév szerint bizony néha kettőt kell hozzáadni), és a hónapokat a táblázatban "január, február, stb.." szeint nézi, pedig annak semmi köze a kínai naptárhoz. A kínai naptár többezer éves holdnaptár, a gergely naptár pedig párszáz éves szoláris naptár.


Szóval, szeretném kipróbálni, hogy, ha csak a kínai naptárra hagyatkozunk, akkor működik-e. Megadnátok a születési napotokat, és a baba fogantatási hónapját?

(Ha nem akarjátok itt, akkor priviben is lehet.)


Kérem, csak terhesek írjanak! Babások ne, mert nem tudok sokat visszaszámolni a naptárban. Köszi!



2014. febr. 18. 13:29
1 2 3 4 5 6
 31/58 anonim ***** válasza:
9-es vagyok nagyon szépen köszönöm. December 11 és 17 között fogant, akkor ezek szerint kisfiunk lesz. Még nem tudjuk a nemét, de ha sikerül megmondani az ultahangon, vagy amikor megszületik ha érdekel megírom a "végerednényt".
2014. febr. 18. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/58 A kérdező kommentje:

#12


sz.: 1985,08,31

fog.:2013.július


Kislány


Off: aki már tudja a nemét, az légyszike írja meg, hogy eltalálta-e a naptár. Engem is érdekel. :D (Babatervezés fázisában vagyunk, és jó lenne egy kislánybaba a háznál. Persze, ha fiú lesz, azt is hazavisszük a kórházból :)

2014. febr. 18. 16:39
 33/58 A kérdező kommentje:

#13


sz.: 1989,07,02

fog.: 2013.július


kisfiú

2014. febr. 18. 16:45
 34/58 A kérdező kommentje:

Ha valakinek a babaája nem 2013-ban fogant, akkor írja meg az évet is. Ha nem írja meg, akkor 2013-nak veszem. :)

(Mivel terhes kismamáknak szólt a kérdés. :)

2014. febr. 18. 16:49
 35/58 anonim ***** válasza:
4-es és 10-es vagyok , nekem elvileg stimmel minden uh-n kislányt mondtak.
2014. febr. 18. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/58 anonim ***** válasza:

5,8 -as vagyok

nekem kisfiú lesz.

lányt írtál

de köszi ez érdekes volt

2014. febr. 18. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/58 anonim ***** válasza:
13-as vagyok nekem már mondtak mindkettőt ultrahangon most pénteken megyek hát kíváncsi leszek és majd megirom! :-)
2014. febr. 18. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/58 anonim ***** válasza:
Jujj olyan kívàncsi vagyok nekem eltalàlod-e 22 vagyok
2014. febr. 18. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/58 anonim ***** válasza:

2013. deceber a fogantatás és 1991.05.02 a születési dárumom :)

(Ha esetleg menne még ennyi visszaszámolás, akkor az első gyermekem fogantatása 2012 január)

2014. febr. 18. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/58 anonim ***** válasza:

Születési napom: 1984-11-27

A babám augusztusban fogant

2014. febr. 18. 18:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!