Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Kismamák, részt vennétek egy...

Kismamák, részt vennétek egy kísérletben?

Figyelt kérdés

Korábban már írtam ki egy kérdést, a kínai fogantatási naptárral kapcsolatban. Véleményem szerint jól működik a dolog, csak az a baj, hogy a kismamák nem a kínai naptár szerint adják meg a korukat (vagy ha tudja is, hogy hozzá kell adni 1-et a korához, nem biztos, hogy tudja, hogy a holdújév szerint bizony néha kettőt kell hozzáadni), és a hónapokat a táblázatban "január, február, stb.." szeint nézi, pedig annak semmi köze a kínai naptárhoz. A kínai naptár többezer éves holdnaptár, a gergely naptár pedig párszáz éves szoláris naptár.


Szóval, szeretném kipróbálni, hogy, ha csak a kínai naptárra hagyatkozunk, akkor működik-e. Megadnátok a születési napotokat, és a baba fogantatási hónapját?

(Ha nem akarjátok itt, akkor priviben is lehet.)


Kérem, csak terhesek írjanak! Babások ne, mert nem tudok sokat visszaszámolni a naptárban. Köszi!



2014. febr. 18. 13:29
1 2 3 4 5 6
 51/58 A kérdező kommentje:

Sziasztok!

Azért hagytam abba, mert a 15-ből 10 arány, az durván 67%, és az nagyon kevés.

A számolgatás pedig elég időigényes.

2014. febr. 20. 15:26
 52/58 anonim ***** válasza:
azért köszönjük! :-)
2014. febr. 20. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/58 A kérdező kommentje:
Na, hogy valakinek nagyon-nagyon-nagyon fontos, és nem csak a kiváncsiság vezérli, akkor jelezze, és megcsinálom neki, de sajnos úgy tűnik, hogy háromból kettő talál csak, egy pedig nem talál. Szóval, aki még nem tudja a baba nemét, az ne ez alapján vegyek kék/rózsaszín holmikat! :)
2014. febr. 20. 18:48
 54/58 anonim ***** válasza:
Kedves Tőled, a lelkességed nagyon szimpatikus. :) Ha lesz egy kis időd, kiszámolnád majd nekem is? 17-es voltam. Bár már tudom a nemét. :)
2014. febr. 20. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/58 A kérdező kommentje:

#17

sz.: 1991,05,31

fog.: 2013,október


okt. 1-4 kislány

okt. 5-31 kisfiú

2014. febr. 20. 20:08
 56/58 anonim ***** válasza:
Kedves kérdező 13as vagyok 89.07.02 nekem fiút mondtál ma voltam ultrahangon 100% hogy kislany de azért köszi jó játék vagy nem is tudom mi!:-) én most nagyon boldog vagyok:-D:-D
2014. febr. 21. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/58 anonim ***** válasza:

Köszönöm! Nekem bejött a kisfiú! :)

17-es voltam

2014. febr. 21. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/58 anonim ***** válasza:
Szia, lehet még tippet kérni tőled?
2016. jan. 27. 09:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!