Van itt olyan kismama aki nem "élvezi" a terhességet? Ne leszidjatok a kérdésért. Köszi.

Egyáltalán nem akartod/akarod ezt a babát? Ez így egyikőtöknek se lesz jó!Keress segítséget, akivel meg tudod beszélni a problémáidat, mert ebbe te is és a baba is belsbetegszetek!! ez így nem normális, az biztos!! Nálunk se volt tervezve a 4. bab, sőt fog. gátlót is szedtem, de mikor kiderült, az első ledöbbenés után tudtam, hogy nem fogjuk levetetni... nem te írtál a múlt héten olyan kérdést, amiben szintén a saját betegségedről féltél? Hgy a meglévő gyereket fel szeretnéd nevelni?? Keress gyorsan pszichológust!!!!! Kééérlek!!!!!

Szia! Az én történetem is érdekes lehet, bár ne járjon igy senki. Van két gyönyörű és egészséges kislányunk. 5 és 3 évesek. Mindig is tudtuk, hogy szeretnénk 3. babát, élveztem az első két terhességemet, könnyen szültem, egészséges nyugodt kisgyerekeim vannak. Szopiztak is, szóval semmi nem volt, ami miatt ne akartam volna még babát. Anyagilag sem állunk rosszul, de nem vagyunk gazdagok se. Tavalyelőtt nyáron el is terveztük a férjemmel, hogy szeretnénk kistesót. Mivel a férjem külföldön dolgozik, 3 havonta jár haza, a december volt a mi nagy hónapunk. 2008 december. Alig vártam, hogy végre itthon legyen a férjem és hogy a röpke 3 hétben sikerüljön teherbe esnem. Aztán 2009 január 4-én pozitivat teszteltem. De nem jött a várva várt boldogság és öröm. Sőt! A férjem visszament külföldre január 9-én, onnantól kezdve rémálom minden éjszakám. Egyrészt rosszul is viseltem az egészet, folyton hányni jártam, vagyis jártam volna, mert hányni nem tudtam, viszont éreztem, hogy valami nagyon idegen nekem ebben az egészben. Folyton pánikrohamok jöttek rám, éjszaka remegtem, rosszul voltam, teljesen kivoltam idegileg, lelkileg. Legszívesebben visszacsináltam volna az egészet. Mivel abortuszellenes vagyok és nyugtattam magam, hogy majd biztos jobb lesz, csak most a hormonok teszik velem ezt, igy arra nem gondoltam, hogy nem tartom meg, de sajnos néhányszor kimondtam, hogy bárcsak elmenne. Aztán 6 hetesen egyik reggel arra ébredtem, hogy csurom vér vagyok, irány a kórház, ahol uh-val megállapították, hogy elment a baba. Nem tudom, hogy a lelkem tette, vagy mi, de mondanom se kell, hogy teljesen kiborultam. A férjem azzal vigasztalt, hogy majd legközelebb sikerül, de én hallani se akartam róla. Kb. egy hónapig. Aztán valahogy halványult az a sok rossz érzés és egyre erősödött bennem a vágy, hogy jöjjön a kistesó. Júniusban aztán megint volt röpke 3 hetünk :))) és júliusban ismét pozitivat teszteltem és akkor madarat lehetett velem fogatni, boldog voltam és vagyok most már 35 hetesen, alig várom, hogy a karomban tartsam a kisfiúnkat. Nem viseltem jól ezt a terhességet se, a mai napig gyötör a hányinger, a gyomorsav, keveset alszom, sokat görcsölök, de boldog vagyok, nagyon boldog és egy percre se jutott eszembe, hogy nem kellett volna. Tavaly nem tudom mi tört rám, soha nem is fogom tudni, azt se hogy a vetéléshez köze volt e a lelki állapotomnak. Azért gondolok néha arra a kis lélekre , aki kb. 4 hétig volt a pocimban, de valamiért ennek igy kellett történnie. Szóval szerintem amiket érzel, normálisak, de ha úgy érzed, hogy nem jó ez igy, akkor beszélj a védőnőddel, hátha tud valami segítséget adni neked! Jó babavárást! Egy 35 hetes km.

szia!nekem sem tervezett baba volt,sokat vacilàltunk hogy megtartsuk-e vagy sem,de nem lett volna szivünk elvetetni.az elején én is depis voltam,minden percben azon gondolkodtam,hogy lesz,mint lesz,jol tettem-e hogy megtartottam...rosszul voltam ràadàsul az elsö 3 honapban,hànytam reggeltöl estig,kint 40 fok meleg volt,nem tudtam megmaradni se kint,se bent a lakàsban...akkor még én is hasonlo érzésekkel küzdöttem mint te. egészen a 17. hétig,amikor elöször megmozdult a kisfiam!azota imàdom,holott kinyir még mindig a terhesség,igy a végére (37.hét) màr minden lehetséges bajom van. de nem vagyok màr depis,inkàbb izgatott.a hormonok jàtszanak velünk,ezellen nem lehet tenni...

A pszichológus nem orvos, épp ezért nem is írhat semmiféle gyógyszert...az a pszichiáter.... Na, mindegy, nem ez a lényeg! Tudod, azért ennyire nem szabad csak magadra gondolni! Egy pici élet növekedik benned, aki nem tehet arról, hogy van... Én is ambivalens érzelmekkel kezdtem a 4. terhességet, de az soha nem jutott eszembe, hogy a terhességtől nekem bármiféle bajom lehet... A nagyobb gyerekednek meg hidd el, jobb lesz, ha lesz egy testvére, nem lesz egyke.... Lehet, hogy eleinte nehéz két gyerekkel, de később biztosan nem fogod megbánni, hogy ott a pici is :)))