Szerintetek jó ha van tesó? Bármilyen válasznál, miért gondolod úgy?

Egyke vagyok, sz@rrá untam a gyerekkoromat, ezért akartam testvért az első gyermekemnek.

Plussz a baráti körömben mindenkinek van testvére és nagyon jó kapcsolatban vannak egymással, bármikor bármiben szàmíthatnak egymásra

Én egyke vagyok. Így felnőttként sajnálom, hogy nincs testvérem. Anyámék 4-en testvérek, és mai napig annyira összetartanak. Olyan jó látni amikor összejönnek, veszekednek( persze csak viccből) nevetnek, emlékeznek a régi időkre. Mindig ott vannak egymásnak jobban-rosszban.

Én hiányolom ezt a kötödést. Vannak unokatestvéreim de az nem olyan.

Attól függ milyen a család. Nekem húgom van, azóta jövünk ki egymással,h mindketten elköltöztünk otthonról. Addig egyáltalán nem volt jó,h van testvérem. Nem a húgommal volt a baj, de a születésétől fogva rossz irányba változtak a dolgok. Anyám igazi mártíranya lett.

A kisfiamnak nem valószínű,h lesz kistestvére. Most klassz család vagyunk, nagyon jól érezzük magunkat. Biztos sokszor jó, ha van testvér. De nekünk annyit nem ér,h a mostani állapot felboruljon.

De ez csak ránk igaz. Irigylem azokat, akik több gyerekkel is működő, igazán boldog családban tudnak élni.

Fantasztikus dolog egy testvér!

Pici gyermekeim vannak, a fiam 3 éves, a lányom pedig másfél. Mostanra úgy összenőttek, mint az ikrek. Sokszor idegőrlő ez a kis korkülönbség, de csak abból a szempontból, hogy a 3 éves dackorszakos fiam rengeteget sír-nyekereg, a másfél éves kislányom pedig egyre durvábban öntudatára ébred, az eredmény: napi 2-3 szimultán sírás/tombolás.

Egyébként fantasztikus közöttük a kapcsolat. Valószínűleg az a nagyon mély szeretet érzése lesz ez majd nagyobb korukban, hogy nem vagyok egyedül ebben a nagyvilágban.

Érdekes, de mióta két gyermekem van, és testközelből megfigyelhetem egy ennyire erős rokoni kötelék kialakulását a saját gyermekeimben, a saját testvéremre is máshogyan tekintek. A bátyám és én közöttem 7 év van. Sosem volt szoros, meghitt kapocs közöttünk. Nagyon sokáig öltük egymást, a húszas éveinkben igazàn tudomást sem vettünk egymásról...de most: kezdünk nyitni egymàs felé, kezdem érezni a felelősségét annak, hogy van egy testvérem. Gyakran gondolkodom a gyerekkorunkon, most már látom, hogy Ő nagyon sokszor próbált nyitni felém. Én is felé. Emlékszem, hogy amikor én olyan 5 év körüli pici lány voltam, az egyik legnagyobb megnyugvás az volt, ha a bátyámhoz bújhattam könyveket lapozgatni. Ő is nagyon szeretett engem...de most már látom, hogy a szülőknek óriási a felelősségük abban, hogy a gyermekeik milyen testvérekké válnak. Az én szüleim nagyszerű szülők voltak, csak ebbe a kérdésbe nem feccöltek túl sok energiát. Úgy várták, hogy egyszer majdcsak összecsiszolódunk, de 7 év óriási korkülönbség.

Szval a testvér a legnagyobb kincs. Es a szülők feladata segíteni ennek a fantasztikus kapcsolatnak a fejlődését.

Testvérrel nőttem fel. Nagy a korkülönbség, nem alakult ki jó kapcsolat. Sok volt a rivalizálás, a példaállítás "bezzeg ő". Alig játszottunk együtt. A család rossz anyagi körülmények között állt. Azt a keveset is meg kellett osztanunk ami egyáltalán jutott. Esetemben nem volt szerencsés. Sok testvéres gyerek inkább lenne egyke, csak nem illik erről beszélni, mert szégyelljük magunkat mi önző disznók. Sok évig gondoltam úgy, hogy ettől függetlenül sokgyerekes anyuka leszek, mert imádom a gyerekeket. Jelenleg mégis úgy érzem, talán maradok az egynél. Nem lustaság, nem kényelmesség. A mai világban az anyagi nehézségeken túl a ténylegesen gyermekre fordított idő sem túl sok. Egy gyerek ígyis keveset kap a szülőből- pedig kisgyermekként igényeli- ha pedig többen vannak, ez csak kevesebb. Gondolok itt arra, hogy amíg anyuka az újszülöttet pelekázza, addig sem a 3 évessel ül le gyurmázni. A dolog később sem könnyebb. Az igények nőnek a gyerekkel.

Ezek tekintetében azt mondom, aki megteheti felelősségteljesen, hogy több gyereket vállal, mert fizetése, szabadideje lehetővé teszi, az minden további nélkül tegye ha szeretné.

A gyerek szemszögéből annyit, hogy az óvoda, iskola kötelező, barátokat talál. Van játszótér és rokon gyerekek is. Szóval aki azért szül másodikat, hogy legyen játszópajtás, az finoman szólva nagyon felvilágosulatlan.

Én egyke vagyok, mindig szerettem volna tesót. Volt egy pillanat az életemben amikor édesanyám azt mondta nekem, hogy legalább két gyerekem legyen vagy egy sem (kb. 20 éves lehettem). Nálunk hamarosan jön a tesó, elnézve fiam természetét szerintem jó lesz neki hosszú távon.

Nem minden gyerek vágyik tesóra. Egyik ismerősöm említette, hogy ők nem akarnak másodikat mert a fia nagyon tiltakozik ellene. Vannak példák jó és rossz testvéri kapcsolatokra. Van olyan gyerek aki szeret foglalkozni a kicsikkel, van aki inkább tehernek éli meg (mindig utána megy, elveszi a játékait...).

A felnőttek szemszögéből, pedig hozzáállás kérdése.