Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Hogy lehet gyereket vállalni...

Hogy lehet gyereket vállalni 30 éves kor alatt?

Figyelt kérdés

Tanári szakra járok, ez 6 éves. Most vagyok 23, 2 év múlva diplomázom. 25 évesen ott leszek egy diplomával, kiraknak a kollégiumból. A kezdő tanári fizetés havi 130 ezer nettóban, ráadásul a barátom is ugyanígy tanár lesz mint én.


Tehát ott leszünk két frissdiplomás tanár, se lakás, se autó. A szüleink nem támogatnak minket. Ketten együtt havi 260 ezer forintot fogunk kapni nettóban. Van esélyünk arra, hogy valaha gyerekünk lehessen, vagy ilyen körülmények mellett jobb ezt elfelejteni?


2017. júl. 7. 09:15
1 2 3 4
 1/39 anonim ***** válasza:
94%
Én és most már a férjem is dolgoztunk egyetem alatt (én szintén tanári szakon voltam). Mindent félre tettünk, így diploma után már megvolt az alap egy lakásra, amit direkt úgy vettük hogy kiadjuk albiba a két szobáját, egyben maradunk mi. 3 évig éltünk így de addig rengeteget félre tudtunk tenni, hiába volt hitelünk, így 28 évesen mikor terhes lettem már volt saját, autónk, túl voltunk az esküvőn, és volt megtakarításunk és közben felújítottuk a lakást (saját kezűleg). Van hogy a kényelmet fel kell adni a jövőért.
2017. júl. 7. 09:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/39 anonim ***** válasza:
100%

Lehet. Legalábbis nekünk sikerült. 23 évesen ismertem meg a férjem, én akkor diplomáztam (szintén pedagógus), a férjem viszont még csak 19 éves volt, akkor érettségizett.

Albérletbe mentünk ráadásul, mert a szülők nem támogatták a kapcsolatunkat.


Minden lehetőséget megragadtunk, hogy dolgozzunk pluszban, és elkezdtünk a lakáskasszába gyűjtögetni. Először egyet, majd még egyet. Minden szünetet végighajtottunk mindketten, és az első gyereket 29 évesen vállaltam (a férjem 25, ekkor államvizsgázott, nem pedagógus) még albérletbe. A férjem nehezen talált megfelelő munkát, de addig is mindenütt dolgozott, ahol csak lehetett.

Aztán 3 év múlva vettük meg a házat, amit azóta bővítettünk is. A férjem két gyerek és munka mellett másoddiplomázott, de minden kínlódás megérte.


Nem tartozunk senkinek sem pénzzel, sem hálával, a magunk urai voltunk és vagyunk. Most 39 éves vagyok, 3 gyerekünk, szép életünk és egy saját, hitelmentes házunk van.

2017. júl. 7. 09:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/39 A kérdező kommentje:
Mi is dolgozunk, de a nagy része el is megy kollégiumra, étkezésre, tömegközlekedésre. Most 400 a megtakarításunk, talán az egyetem végéig lesz még 200. De 600 ezerből nem fogunk lakást találni, az biztos.
2017. júl. 7. 09:37
 4/39 anonim ***** válasza:
87%

Két személyre nettó 260-ezer Ft már nem is kevés. S ez majd idővel növekedni fog!

Emellett lehet magántanárként is dolgozni. Ami megint plusz pénz. Sőt ha valami jó szakot választottál simán lehet csak magántanárként dolgozni. Sokkal jobban megéri.


Idővel simán lehet gyerek. Sehol sincs könyvbe írva, hogy gyermeket csak saját házra és saját autóra lehet vállalni. Az már mást tészta, hogy valaki szeret jó alapokkal indulni.

2017. júl. 7. 09:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/39 anonim ***** válasza:
100%

Nem írtad, hogy hány év alatt jött össze a 400e, de!

Ha havonta 2x20ezret fizettél volna, akkor 2x60ezret kaptál volna állami támogatásként évente, plusz a kamat. Ehhez lejáratkor kedvező hitel is járhat.


Ha 2 éve gyűjtitek, akkor már legalább 240ezerrel lenne több.

Dolgoztok most? Rendszeresen vagy csak a szünetekben? Tudnátok valamin spórolni?

2017. júl. 7. 09:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/39 anonim ***** válasza:
100%
nettó 130 ft az egész jó. Rengeteg ember még ennyit sem kap és felnevelték a gyereküket. Amúgy ez az átlagfizetés. Mondjuk régen könnyebb volt házat/lakást venni, mint manapság, de nem mindenki vesz magának saját lakást, nagyon sokan albérletben laknak
2017. júl. 7. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/39 anonim ***** válasza:
100%

Mi 19 évesen kerültünk össze, 21 voltam, mikor házasodtuk 2012 őszén, 2013 tavaszán diplomáztam, rögtön dolgoztam is (ottartottak a gyakorlati helyen), azóta folyamatosan dolgoztam, 2016 őszén született a kislány. Férjem is kb 21 éves korától dolgozik, őt is a gyakorlati helye vette fel. Én első munkahelyemen 68e ftot kerestem párom 150 körül, lakásra elment 60-70/hó, többiből éltünk. Lagzi után az ajándékpénzből vettünk autót (nem kell nagy dologra gondolni, egy kis 15 éves autóról van szó, 300e volt). Azóta én munkahelyet váltottam, 118e volt a fizum, mikor eljöttem szülni, férjem fizetése folyamatosan nő - persze többet is dolgozik... most én 100e gyedet kapok, az ő fizuja 3-400e, vettünk egy másik, nagyobb autót is. Közben fundamenta hitelt+megtakarítást fizetünk, így 3 év múlva miénk lesz a lakásunk is, kifut a hitel.


Kis szerencse kell hozzá, meg lemondás jó sok, de lehet ennyiből is indulni. Ha mindketten tanárok lesztek, lehet igényelni pl. szolgálati lakást az önkorményzaton, nálunk ezeknek 9000ft a lakbére, plusz a rezsi. Emellett lehet félretenni. Vállalhattok korrepetálást, plusz órákat...

2017. júl. 7. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/39 anonim ***** válasza:
12%
Szinte minden rokonom 30 alatt vállalt első gyereket. Anyu engem 19 évesen szült és nem a semmire. Pedig nagyszülők nem tudtak támogatni. Szóval túlzás, hogy csak 30 felett merhet az ember szülni. Legalábbis normális országban merhet. Mi szerencsére nem Magyarországon élünk. Akkor még mindig nem lenne saját, hitel nélküli háza szüleimnek és nevetséges bérért dolgoznának. 120 ezer fizetés után felénk a kukás is sztrájkolna, nemhogy a tanár. De minden nép olyan színvonalon él, ahogy érdemli. A magyar nem nyitja ki a száját, sőt jó neki így és még azt szólja le, aki sztrájkolna ezek ellen. Hát akkor így járt részemről.
2017. júl. 7. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/39 anonim ***** válasza:
77%

19 eves korom ota dolgoztam es levelezon tanultam mellette (Corvinus, allamigazgatasi kar). Ferjem 22 eves korara lediplomazott (erettsegi utan 3 eves foiskola....nem is ertem, aki kozel a 30-hoz az elso diplomajaval szenved). 23 evesen alberletbe koltoztunk ossze.


24 evesen hiteles lakast vettunk (senki nem segitett, hitelt magunk fizetjuk es fogjuk is).

25 evesen eskuvo.

26 evesen mindketten 130 nettot kerestunk, ekkor vallaltuk az elso gyermekunket.


Most 33 evesek vagyunk, immaron masodik gyermeket varjuk, en havi 300e 415e keresettel, mindketten vezeto beosztasban. En idokozben szereztem meg egy szamviteli vegzettseget is.



Szoval: kockazatok vallalasa (hitel), szorgalom es kitartas (nem bszaszakodtunk a fosulival, belekezdtunk, megcsinaltuk), hajtas es kitartas a munkaban hogy egyre feljebb keruljunk beosztasban.

A lakasunkon hitel van tovabbra is, de mar egy ketszer akkoraban elunk. Tavaly csereltuk nagyobbra az elsot.



Szoval nem kell otthon ulni es nyavalyogni hogz bruhuhu hitelmentes kerteshazat akarok, mert akinek ez a hatar az elkoltozeshez az nen csoda ha 35 evesen is anyucinal lakik gyerek nelkul.

2017. júl. 7. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/39 anonim ***** válasza:
100%

Én 26 éves vagyok (jelenleg 34 hetes várandós), a férjem 33 éves.


2 tanús esküvőnk volt több mint 2 évvel ezelőtt, mondhatni 0 kiadással, mert a ruhákon és a polgári esküvő költségén kívül más tényleg nem volt.


Nincs saját lakásunk, ismerős által sikerült olcsón albérletet találnunk ami mellett lehet is spórolni (tavaly 20 ezer volt az albérlet, idén havi 30 ezer az albérlet, plusz a rezsi, általában ha nincs éppen fűtési időszak akkor 50 ezerből kijön).


Van egy hitelmentes autónk. Én a gyermekvállalás előtt 5 évet dolgoztam, most veszélyeztetett terhesként itthon vagyok április óta táppénzen, így a bevételünk havonta kb. 310 ezer Ft. Amíg tudtam dolgozni persze kicsivel több volt, de így is van megtakarításunk, kb. 5 millió Ft jelenleg, úgy, hogy a babának már mindent megvettünk és sajnos a fogadott dokira is rengeteg pénz elmegy.


Segítségünk nekünk sincs, az elmúlt 4 év során összesen egyszer jutottunk el nyaralni külföldre 1 hétre, a tavalyi nyarat szintén táppénzen töltöttem egy térdműtét miatt, idén a babavárás miatt nem megyünk nyaralni, de ettől függetlenül eljárunk kikapcsolódni, étterembe stb.


Mi így az albérlet miatt szerencsésnek mondhatjuk magunkat mert tényleg jut mindenre.


Úgyhogy szerintem szerencse meg némi lemondás kérdése az egész. :)

2017. júl. 7. 10:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!