Milyen erzes volt amikor megszuletett a babátok? Azonnal szerelem lett?

Nem lett szerelem, csak pár hónap múlva mindkettőnél.

Az első baba teljesen idegen volt, mondták is a csecsemős nővérek, hogy valószínű érzi rajtam a baba, ezért viselkedik furán-

A másodiknál próbáltam ezt valahogy megelőzni, sokat volt a kezemben, sokat beszéltem hozzá - az elsőt csak akkor vettem fel mikor "muszáj" volt.

Nálam nem volt az a rózsaszín köd

A szülőszobán óvni akartam, gyönyörűnek láttam, örültem hogy végre csend van és nem fáj semmim. Mivel este született, nem velem aludt. Reggel olyan volt mint a többi reggel. Ez furcsa volt nekem. Aztán izgatottan mentem a csecsemősökhöz, hogy igen, tegnap babám született! Látni akarom! Valóság ez? Jaj de ha nem ismerem fel?

De persze egyből tudtam hogy ő az.

Igazat megvallva úgy imádtam mint ha egy fotelből néztem volna a történéseket. Az első napokban bár örültem hogy velem van, de nem mertem felvenni, nem mertem ringatni, mert nem ismertem még és magamat sem. Nem tudtam hogy fogom jól, senki nem mutatta meg hogy kell. A kórházban nem volt szobatársam csak az első éjjelen, így szólni kérdezni sem tudtam mástól. A csecsemősök meg elfoglaltak... Kellett egy-két hét legalább, mire teljes szívvel a sajátomnak éreztem. Azóta pedig még inkább a szerelmem.

De a szépsége gyönyörködésén túl meg kellett ismernünk egymást, hogy igazán nagy szerelem legyen. Idő kellett mire tudtam mit szeretne, hogy az agyamat és aggódásaimat kikapcsolva csak "legyünk". Egymásnak.

Császáros voltam, és amikor megszületett, azonnal nyomtak belém egy szert. Mondta is az orvos, hogy ez kicsit "rózsaszín lesz". Nos, ezért két érzés volt szülés után azonnal: hihetetlen öröm, amikor meghallottam, hogy sír, utána meg amikor odaemelték hozzám, akkor nem értettem, miért tetszik. Férjem ott volt, elmondása szerint sokáig felrebeszeltem egyébként.

Aztán kiment mindennek a hatása. Nagyon boldog voltam, hogy ott van velem. Sajnos nem nagyon tudtam mozogni, emiatt a féltés érzése az első napon sokkal erősebb volt. Nem tudtam őt jól fogni, pontosabban féltem, hogy nem tudok majd jól mozogni vele. De aztán ez is elmúlt. Szeretet azonnal éreztem, a legszebbnek láttam, ilyenek. Amikor már a gyomromban is éreztem az izgatottságot (attól, hogy vele vagyok), az kb. 2 hét után volt. Szerintem nálam a császár ilyen szempontból.meghatarozo volt. De nem mindenki így reagál. Különbözőek vagyunk ilyen tekintetben is.

Nekem nagyon borzalmas szülésem volt, szerintem sokkos állapotban is volta, felállni sem tudtam úgy szédültem és olyan fájdalmaim voltak. Így először inkább plusz tehernek éltem meg, hogy még egy újszülöttet is el kell látnom mikor én is ellátásra szorulnék. Nagyon kemény volt, aztán az első 2 hónap pokoli volt, mert éjjel nappal ordított, nem akar szopizni sem, folyton csak üvöltött, nem túlzok. Ilyen idegi állapotban nem éreztem szeretetet, hanem én is csak zokogtam összetörten. Kellett pár hónap, az első mosoly, a hasfájás elmúlása stb. mire elkezdtem kötődni hozzá és szeretni. De ez szerintem extrém eset, senki nem tehet róla, így alakult. Most már 16 hónapos és elképesztően oda vagyok érte, mindennél jobban szeretem, el se tudom képzelni az életem nélküle, sose csinálnám vissza.

Most várom a második babát és remélem hogy vele eleinte is jobban, könnyebben alakulnak a dolgok.

Én azt mondom ne várd a rózsaszín ködöt, mert csak lelkiismeret furdalásod lesz ha esetleg mégsem azt érzed, pedig ez is-az is normális. A lényeg hogy pár hónap múlva mindenképp nagyon szeretni fogod, függetlenül az első pár héttől.

Sürgősségi császárom volt így a nagy ijedtség és kapkodás és félelem között nem volt időm a rózsaszín ködre.

Mikor kiemelték elsírtam magam megkönnyebülésbe hogy jól van és azta tényleg milyen gyönyörű , de túl sok volt bennem a félelem még mindig.

Első heteket ez beárnyékolta, nem indult be a tejem , születésétől hasfájós volt így az első hetek sírás és végtelen szoptatásba teltek megkoronázva a rokonsereggel, nem hagytak minket összeszokni mint család. Babámat féltettem hogy nem lakik jól, hogy mennyit veszít a súlyából, hogy már megint xy nem mosott kezet mielőtt felvette, aztán a kialvatlanság,császár utáni felépülés..

Szóval ezek eléggé beárnyékolták az első heteket, de miután kb 6 hetesen elkezdett kialakulni a kis szokásaink, el lett beszélgetve rokonokkal, minden megváltozott elkezdtem igazán élvezni az anyaságot, második gyerekkel annyival okosabb leszek ebben az biztos..

Szeretet mindig is megvolt felé már mikor pocakomba volt de a rózsaszín köd akkor kezdődött mikor már a félelmeim elmúltak és ávette a helyét az igazi anyai érzések.

Onnantól csak napról napra jobban imádtam, mikor meg már 1 év körül volt és már átölel,puszit ad, én vagyok neki a világ közepe teljes szerelem és rózsaszín köd amit iránta érzek. Ez tényleg leírhatatlan milyen harmónia van köztünk és apjával is ugyanilyen a kapcsolatuk ami miatt a férjemet is sokkal jobban szeretem mint az elmúlt 10 évbe valaha is.